Hídfő - Új Hídfő, 1982 (35. évfolyam, 851-854. - 1. évfolyam, 5-10. szám)
1982-03-01 / 851. szám
1982. március zajlott le egy hatalmas tüntetés a békéért, az egyházak, a szakszervezetek és a szocialista párt jelentékeny frakciójának a támogatásával “Inkább vörös mint halotti” jelszó hangoztatásával. Ugyanilyen tüntetések folynak le a skandináv országokban, Angliában, az USA-ban, Franciaországban, de sohasem a Szovjetunióban, vagy a népi demokráciákban, ahol viszont szépen hangzana, ha valaki azt proklamálná, hogy “Inkább fehér, mint halott”. Mialatt a mi gyönge szíveink átengedik magukat a kényelem és önös passziók finom élvezetének, a vasfüggöny másik oldalán ismeretlen a lelkiállapot. Ami a csavargókat illeti, lopnak, megbecstelenítenek, elrabolnak, megsarcolnak, gyújtogatnak, kínoznak, és ha ez nem elég, ölnek. Ami a politikai ellenfeleket illeti, a módszerek ugyanazok: megölik Szadatot, megkísérlik megölni Reagant, magát a pápát is. Kadaffy, Khomeini halálra ítélik azokat, akik zavarják őket, torokmetsző különítményeket küldenek ki ítéletük végrehajtására. Iránban naponta tucatszám lőnek agyon embereket, köztük fiatal lányokat is. A Szovjetunióban 1980-ban 500 embert végeztek ki különböző címeken. Kambodzsában 1975-től 1979-ig 3 millió személyt — az összlakosság 40%-át — semmisítette meg a kommunista vérengző őrült Pol-Pot anélkül, hogy megvádolták volna az emberiség ellen elkövetett bűnökkel. A Palesztinai Felszabadító Bizottság és az Izraeli Különleges Szolgálat versenyben áll a “Borzalom Pálmájának” elnyeréséért nemcsak a Közel-Keleten, hanem mindenütt a világon. A túszszedés — a harmincas évek gensztereinek specialitása — banális technikájává vált bizonyos politikai szervezeteknek, sőt bizonyos államoknak is, gondoljunk a teheráni amerikai követség személyzetének történetére. Az erőszak áradatával szemben a nyugati demokráciák tehetetlenek maradnak, legyen az akár közjogi banditizmus, akár kívülről vagy belülről jövő politikai terror. Másként kifejezve: a Nyugat a maga egészében éppen annyira képtelen szembeszállni a szovjet vagy a cionista imperializmus és az Izlám hisztéria hidegvérű elhatározásaival, mint ahogy az USA is tehetetlen a Maffia züllött tevékenységével szemben. Menjünk tovább az összehasonlításban: amint az amerikai rendőrség és bíróság nem tud vagy nem akar eljárni a Maffia bűnszövetkezet vezetői ellen, éppúgy a nyugati kormányok sem hajlandók formálisan megvádolni a vörös Maffia karmestereit , akikről mindenki tudja, hogy nem mások, mint maguk a szovjet vezetők. Valóban, a szegény demokráciák képtelenek a tűzzel és vassal mást szembeállítani, mint szép szavakat, megnyugtató kijelentéseket és elvi elítéléseket, amelyek általában éppen azoknál váltanak ki derültséget, akikhez intézik. Vajon ez arra vallana, hogy a demokráciák nem rendelkeznek semmiféle energiával? Korántsem! Amikor ugyanis arról van szó, hogy a magzatelhajtási törvényt kierőszakolják az orvosi lelkiismeret többségével szemben, nem közönséges makacsságról tesznek tanúságot. Amikor arról van szó, hogy törvényesítsék az ifjúság megmérgezését a kábítószerek engedélyezésével, ezek a dalnokok megtalálják a nagy elődök energikus hangját. Amikor arról van szó, hogy megbüntessék azokat, akik megkísérlik — már amennyire módjukban áll — az ellenállást a rothadással szemben, vagy a becsületes tulajdonost, aki a betörőt kihajítja, vagy a családapát, aki nyakon teremti csemetéjét, hogy megakadályozza, hogy csirkefogóvá váljon, vagy egyszerűen egy nemzeti mozgalmistát, aki leleplezi üzelmeiket, tudnak nagyon is könyörtelenek lenni. Vajon meddig lesz képes a Nyugat elviselni azt a politikai rendszert, amely privilegizálja a halál erőit az élet erőivel szemben? Olyan kérdés ez, amit nem kérdezhetünk sokáig. Ha a dolgok továbbra is így mennek a maguk útján, egy-két évtizeden belül nem lesz aki feltegye a kérdést. Mert a halottak már nem kérdeznek semmit. (ÚT és CÉL) HÍDFŐ Híveinkhez és Olvasóinkhoz A Hídfő ez évi februári számának első oldalán az olvasókhoz szóló felhívás jelent meg, amely közli, hogy “az adminisztráció központosítása céljából ezentúl minden előfizetést, adományt” az új bankbontó számára kell átutalniuk az előfizetőknek. A lap utolsó oldalán új szöveg közli, hogy a szerkesztőség ezután a müncheni Landwehrstrasse 65. szám alatt található. A felelős szerkesztést a 84 éves Ledermüller Olivér vette át. Ugyanekkor és ugyanezen oldalon azonban még szerepel Arányi Anna és Fabó László kiadók neve is, míg az impresszum utolsó sorában ott áll. Szerkesztő: Fiala Ferenc. Erről a puccsszerűen végrehajtott változtatásról mind a mai napig semmiféle értesítést nem kaptam, így ügyvédi levélben kértem nevem azonnali levételét a Ledermüller Olivér által szerkesztett lapról, melynél 1968 június óta, mint felelős szerkesztő dolgoztam. Mivel azonban a Hídfő nem magánügy, hanem kissé a jobboldali magyar emigráció kérdése is, ezért dr. Fabó Lászlóval elhatároztuk, hogy a lapot eddigi szellemében visszük tovább, mintegy folytatásaként annak a munkának, amit több mint három évtized óta végzünk, kezdve az alapító Süli Józseftől egészen Marschalkó Lajosig. Hogy az új szerkesztőség hogyan végzi munkáját az nem mireánk tartozik, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a nyomdában látogatást eszközölt a bonni magyar kommunista követség Kéri Ferenc nevű tanácsosa. Olvasóink és híveink további hűségét kérve, ígérjük, hogy az új nyomdában készülő és sajtóhiba mentes lapunkat a Hídfő régi szellemében visszük tovább, a negyedévenként megjelenő Hídfő Könyvtártal eBJ."" Fiala Ferenc a Hídfő 14 év óta felelős szerkesztője A HÍDFŐ nem pártlap, a mi EGYETLEN PÁRTUNK MAGYARORSZÁG ! 3. oldal