Hídfő - Új Hídfő, 1982 (35. évfolyam, 851-854. - 1. évfolyam, 5-10. szám)
1982-07-01 / 5. szám
1982. július ------Csökken hazánk népessége----- Európai összehasonlítások — Kisebb családok — Növekvő halálozási arány Az alábbi cikket a Budapesten megjelenő Népszava május 14-i számából vettük és közöljük teljes egészében. A magyar emigráns sajtó évtizedek óta kongatja a vészharangot az üresen maradt magyar bölcsek felett és a maga részéről mindent elkövet, hogy felhívja az otthoni közvélemény figyelmét a manapság otthon folyó nemzetgyilkosságra. Amíg a környező népek népszaporulata állandóan emelkedik, addig hazánkban ez állandóan csökken, ami arra a tragikus megállapításra vezet, hogy száz-százötven év után a magyarság felszívódik majd a körülötte élő népekbe. A Népszava cikkírója, ha óvatosan is, de mégis megírja, hogy “a termékenység ilyen rendkívüli csökkenését gazdasági, társadalmi, tudati és demográfiai jelenségek együttese okozzák...” Tudomány köntösébe burkolt szavak — elvégre otthon minden sort megcenzúráznak — melyek kerülgetik a lényeget. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha egyszerűen és kereken megírja a lényeget, ami nem más, mint az otthon bevezetett marxista társadalmi rendszer, amely ellen csak kihalással tudnak az otthon élők védekezni. Az alábbiakban teljes egészében közöljük a magyar népszaporodással kapcsolatos hivatalos megállapítást: A hol fellángoló, hol lecsillapodó népesedési vitához újabb kiadvány szolgáltat érveket, adatokat. Nemrég jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal életszínvonalfüzeteinek második darabja, a Népesedés — népesség című, amely az adatsorokat alapvető összefüggésekkel, következtetésekkel egészíti ki. Figyelemre méltó megállapítás található mindjárt a füzet elején. Tavaly 143 ezren születtek és 145 ezren haltak meg Magyarországon; ebben a században először fordult elő, hogy békeidőben csökkent az ország népessége. A huszonnégy európai ország között a születési arányszámot tekintve középen, a halálozást figyelembe véve a legkedvezőtlenebb helyek egyikén található hazánk. Nyolc olyan ország van — Ausztria, Belgium, Dánia, Nagy-Britannia, NDK, NSZK, Olaszország, Svédország —, ahol a népesség vagy fogyott, vagy csak nagyon csekély mértékben nőtt. Hazánk lakossága 1981 elején 10 millió 713 ezer volt. A legutóbbi száz év — mert hogy a kiadvány ekkora időt fog át — legnagyobb jelentőségű demográfiai jelensége a családnagyság csökkenése volt. A múlt század utolsó évtizedeiben családonként még átlagosan öt gyerek született, ma legfeljebb ha kettő. A termékenység ilyen, rendkívül figyelemreméltó csökkenését gazdasági, társadalmi, tudati és demográfiai jelenségek együttesen okozzák. A népesség számának alakulását a születések mellett a halálozás határozza meg. Hazánkban a halandóság hosszú időn át tartó javulása a 60-as évek elején megtört. Azóta bizonyos életkorban, főként férfiak között, kedvezőtlenül alakult ez a mutató. Nyugtalanító jelenség, hogy a 30 éven felüli férfiak várható élettartama csökken, és ha kisebb mértékben is, de romlottak a hasonló korú nők halálozási viszonyai is. A házasságkötések arányát tekintve az elmúlt száz évben ez a szám szintén csökkent. Ezer lakosra a múlt század végén 9—10, ma 7 házasságkötés jut. A jelenség általános Európában, az arány csak egy-két országban magasabb, mint nálunk. A házasságok mérlege a 70-es évek közepétől negatív egyenleget mutat. Az utóbbi száz évben egészen 1977-ig, több házasságot kötöttek az emberek hazánkban, mint amennyi válás, vagy megözvegyülés miatt megszűnt. Tavaly a házasságkötések száma 77 ezer, a válásoké 27 ezer volt. Az utóbbi időben a népesség összetételét tekintve csökkent a nők túlsúlya, míg 1949-ben például 1000 férfira 1081 nő, addig 1980-ban 1064 nő jutott. Az életkor szerinti összetételt szemlélve hatalmas változás játszódott le, különösen az elmúlt hatvan évben. A két generációval ezelőtti, 1920-as korfa jellegzetesen fenyő alakia; a 8 — 20 éves korosztályúak voltak legtöbben és az életkort tekintve csökkent a számuk. Az 1982. év eleji adatok alapján megrajzolt korfa nagy eltérést mutat; a 10—20 évesek száma alig éri el az 50 — 60 évesekét. A legutóbbi, 1980-as népszámlálás szerint a gyermekek aránya 21, a 14—30 éveseké 23, a 30-on felülieké 36, a nyugdíjasoké pedig 20 százalék volt. 3. oldal ! Egy magyar emigráns naplójából Baksis! Baksis...! Ha ezt a szót hallom, akkor valamilyen filmrészlet jut eszembe, amint egy csonttá aszott keleti koldus nyújtja remegő kezeit az előtte elhaladó nyugati turista felé, s siránkozó hangon nyöszörgi: baksist, baksist...! Az ember tehát önkéntelenül is asszociál bizonyos szavak hallatán. A baksis szóra azonban alig hiszem, hogy valaki a szocialista Magyarországra gondol, pedig a baksis nagyon is elterjedt a mai Magyarországon. Természetesen nem látni koldust a pesti utcákon, mert koldus — a szónak szorosan vett értelmében — nincs többé. Még az is meg merem kockáztatni, hogy kimondjam: egy viszonylagos jólét van szép hazámban. Jólétről beszélhetünk, ha valamelyik más szocialista országhoz viszonyítjuk, mondjuk Lengyelországhoz képest. Hogy aztán ez a jólét milyen áron alakult ki, az már más kérdés, de nem árt egy kicsit közelebbről megnézni... A baksis szónak megvan a megfelelője szép és gazdag magyar nyelvünkben. Borravaló, csúszópénz, jatt (11), hálapénz, stb. Ebből is látható nyelvünk árnyalati gazdagsága. Egészségügyi vonatkozásban a paraszolvenciáról beszélnek, becenevén szolvensről, ami hálapénznek felel meg. “...a hazai autótulajdonosoknak mintegy fele a biztonság kedvéért már a javítási idő alatt odacsúsztatják a pénzt a szervizben a kocsijukkal foglalkozó szerelőnek. A kérdés, hogy: miért kell egy munkásnak borravalót adni, akinek a fizetéséért kötelessége a munka elvégzése. ...a kórházakban a többség azért adózik a "szolvenssel”, mert így szokás, így élik! ...borravalót adnak ma már a vevők a műszaki cikkek, bútorok és egyéb hiányárak vásárlásánál, igen sokan összeköttetést vesznek igénybe, ha a hiánycikk megszerzéséről van szó...” Száz szó, mint egy, a baksis jelensége változatlanul létezik, és mint életképes, erejében lévő fa, újabb és újabb ágakat nevel, leveleket, virágokat hajt, hihetetlen vitalitással burjánzik tovább, annak ellenére, hogy már a bölcs tanítómesterünk, a megboldogult Rákosi elvtárs is megpróbálta felvenni ellene a harcot, nem sok sikerrel, mert a nagy tanítómesterünk "kiműrdelt” (jó pesti zsargonnal élve), de a basis maradt... öntudatos dolgozó nem fogad el és nem ad borravalót!... így hangzott az 50-es évek elején a bölcs mondás, amit üzletekben és más forgalmas helyiségekben akasztottak ki okulásul. Úgy látszik, igen csekély sikerrel, aminek vagy a dolgozók öntudathiánya volt az oka, vagy pedig az, hogy valami nem stimmel a dolgozók fizetése körül. Ezen el lehet vitatkozni, már akinek ehhez kedve van...! "...kisebb javítást, átalakítási munkát végeztettem el konyhámban, ami természetszerűleg kőművesek, vízvezetékszerelők és burkolók egymásutáni megjelenését vonta maga után. Hogy jóakaratukat megnyerjem, már az első kőművest feketével kínáltam. Mereven elutasította. Ugyanígy a második kőműves, a harmadik, a két vízvezetékszerelő, a csempézők is. Az egyöntetű el