Hídfő, 1982 (35. évfolyam, 850-874. szám)
1982-03-01 / 853-854. szám
1982. március HÍDFŐ CSÁKI TIBOR Elbutított nemzedék Olvastam a „Mozgó Világ“, a Magyarországon megjelenő folyóiratok legszínvonalasabbikát, aminek egyes példányait időről-időre betiltanak a hazai cenzorok, aztán néhány hónapos kihagyás után ismét megjelenhet, a benne levő igen kritikus cikkekkel együtt, mindaddig, míg valamelyik pártideológus el nem olvassa, hogy aztán ismét néhány hónapra „kivonják a forgalomból“. A tavalyi számokban több értékes cikket olvashattunk, de talán a legszókimondóbb Czakó Gábor kesergése a mai magyarországi iskolarendszer felett. Ez a szocialista iskolatípus odáig „fejlődött“, hogy a mai otthoni diák szinte semmit nem tanul meg történelmünkből anyanyelvünk szépségeiből még kevesebbet, s mégis érettségit, diplomát szereznek, hogy aztán valamelyik iskolában tanárként működve, tovább adják ezt a „nem tudást“. Jelenleg az otthoni beiskolázás 1-2 százalék híján teljes, a megfelelő korú népességnek csaknem kilenctizede részt vesz a középfokú oktatásban, — az ipari iskoláktól az érettségit adó középiskolákig —,az összes érettségizetteknek kb. a fele 30 éves koráig valamilyen diplomát szerez. A statisztika tehát csodálatos, az otthoni oktatásügy mégis súlyos, és tartós válságot él át. Pontos és országos felmérések eddig nem kerültek napfényre, de pl. egy 1975-ös felmérésből megtudhatjuk, hogy az elsőéves ipari tanulók egynyolcada csak akadozva tud olvasni, kísérletet sem tesz az egyes szavak értelemszerű összekapcsolására: a szótagolva olvasók aránya eléri a 21 százalékot, a 2-3 jegyű számok egymásból való kivonásával a fiatalok 25 százaléka „nem boldogult“. Czakó cikkéből idézzük: „áradnak a híradások a középiskolásokról, akik Rajkot és Rákosit egyaránt háborús bűnösnek tartják, és általában ezen a szinten ismerik újkori történelmünket, a régit még így sem, akik magyar zászlónak vélik a vöröset, akiknek a hazához- nemzethez való kötődésük megszűnt, vagy ki sem alakult; tanárjelöltekről és tanárokról, akik nem beszélik az általuk tanított nyelvet, és más tárgyakból a tanítványaik szintjét sem ütik meg, mindenféle tanult vagy kinevezett értelmiségiekről, akik a legjobb esetben szakbarbárok, és szerénytelenül hirdetik, hogy évek óta nem vettek könyvet a kezükbe, egyetemekről főiskolákról, melyeken a beiratkozottak 95 - 97 százaléka diplomát szerez, vagyis úgyszólván mindenki, aki pl. közlekedési baleset során nem halt meg.“ Az, hogy az otthoni iskolarendszeren belüli tanítás ilyen nem tudással rendelkező nemzedéket nevelt és nevel fel, ennek okai sokrétűek. Soroljunk föl itt néhányat, talán a legjelentősebbeket: — a kötelező népoktatás és gazdasági érdek azokat is iskolába kényszeríti, akik a tanulásra szellemileg alkalmatlanok, egyszerűbben: akik buták. — a diák tudásvágyára az iskola nem képes, nem akar, vagy még inkább nem mer felelni. — tekintve, hogy a „szocialista erkölcs“ bölcselete alig több önmaga kijelentésénél; sok száz „filozófus“ több nemzedéke képtelen volt tanítható és minden keresztkérdést kibíró rendszerré fejleszteni. — a régi, szigorú tanártípus, aki buktatni is mert, neki nem kellett félni attól, hogy ezzel rontja iskolája statisztikáját, eltűnt. — a felsőoktatású intézmények sem nem akarnak, sem nem képesek egyetemes képzést nyújtani. — iskolák, amelyben a tanár az isten, s amit ő kinyilatkoztat,azt, szajkózza súnyítva a diák, — a protekciórendszer. Itt csak a fontosabb okokat próbáltuk felsorolni, s ami ebből következik: olyan nemzedék felnövése a szocializmus keretein és szabályain belül, amely csak makogva képes anyanyelven dadogni, akik a történelemből csak azt tanulták, hogy melyik király követte a másikat, elnyomva a népet, s csak annyit, ami ebből a tankönyvben áll. A „Mozgó Világ“ cikkírója felteszi a kérdést: „lehet, hogy az analfabéták társadalmi aránya konstans? Vagyis ugyanannyian nem írnak - olvasnak, mint nyolcvan éve, csak éppen eltakarják őket a gazdaság és propaganda érdekében kiállított bizonyítványok? Még egy idézet: „ha jó erkölcsű népet akarunk nevelni, akkor bizony be kell vezetni az oktatásba valamilyen használható etikát (vallás), ha népét, hazáját szerető ifjúságot akarunk, akkor meg is kell tanítani neki a nép és haza létezésével kapcsolatos tényeket, nem csupán a kisebbrendűségi érzéseket keltőeket, de azokat is amikre büszkék lehetünk, akkor is, ha ezeket bizonyos Kárpát-medencei nacionalizmusok nem nézik jó szemmel.“ Nem hiszem azonban, hogy erre vállalkozni merne az otthoni rendszer. Aki keveset tud, az nem tesz fel kérdéseket, s aki nem kérdez, az nem akar megváltoztatni semmit. Csáki Tibor SÁNDOR, JÓZSEF, BENEDEK Kibújik a tavaszi nap, Leemelem kalapomat, Áldjon meg, mint néma pap, Növessze meg hajamat. Mint fürge, tréfás követek Tárják körötte kezüket, Esnek hanyatt a vidám Felhők az ég udvarán. Hanyatt esnek, hemperegnek, Úgy gúnyolnak, иду nevetnek, Úgy nevetik azt, ki még Most is lógatja fejét. Talpra szöknek, иду bókolnak, Nevetve bemutatkoznak: Sándor, József, Benedek ... Zsákban hozunk meleget. Szeretetet, meleget, Egy kis könnyű életet, Madarakat, éneket, Egy zsák síró gyereket. Vigasztaló, békéltető, Vizcsordító tavasz elő, Locsogva és fecsegve Téríts vissza hitedre. Hajdanában híved voltam, Régi kedvem, lelkem hol van! Megifjultam, fényesen ott táncol az ághegyen. ILLYÉS GYULA A Hídfő nem üzleti vállalkozás. Ezért tudja megírni azt, amit mások elhallgatnak 3. oldal