Új hídfő, 1984 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
4. oldal Az USA képviselője vállai közé húzta izzadó fejét, mert a rettenetes alak egyenesen rászegezte szúrós szemeit: “Önök gazdasági előnyöket biztosítanak az imperialista Romániának, de a szabadságharcos PLO (Pro Libertate Organisation) szövetséget alig támogatják!” — Ez nem fog többé előfordulni, — dadogta a szemmel láthatóan beijedt amerikai politikus — és a telefonhoz rohant, hogy átutaltasson 5 milliárd dollárt a magyar emigráció számára. — Ez kevés, — kiáltott utána a PSO-főnök — de erről még tárgyalunk! A sárga földig ledorongolt országok képviselői már rég elhagyták helyeiket és siettek politikai menedéket kérni. — Mi lesz az olaszországi és nyugatnémetországi menekülttáborokban sínylődő magyar szabadságharcosokkal?! — ordította a Nagyvezér és ujjával az illetékesek felé bökött, kik erre leestek a székről. — Haladéktalanul intézkedünk, hogy teljes jogú állampolgári papírokat, lakást és megfelelő honoráriumot kapjanak, — volt a válasz. — Római és bonni emigráns követségi képviseleteink figyelemmel kisérik ezt az ügyet is, — mondotta most már kissé enyhébb hangon az ünnepelt hős és “Victoria” — köszöntéssel méltóságteljesen kivonult a teremből. Újságírók rohantak utána, de egy kézlegyintéssel elhesegette magától a sisere hadat. A jelenlévő politikusok még sokáig felállva ütemesen tapsoltak. Aznap este 50.000 magyar szimpatizáns vonult fel fáklyás menetben New York és Washington főútvonalain. “Független Magyarországot! Le az imperialista földrablókkal!” — követelték. Hasonló jelenetek játszódtak le Londonban, Párisban, Rómában és Bonnban is. Magyar zászlók lobogtak az egyetemek főbejáratai fölött és a kommunista országok követségeit háromszoros rendőrkordon vette körül. Az Egyesült Államok legnagyobb példányszámban megjelenő napilapjai, a “Katolikus Magyarok Vasárnapja” és az “Új Hídfő” külön kiadásban magyar emigráns vezetők nyilatkozatait hozták és a televíziók naponta három órán keresztül sugároztak emigráns híreket. Háromszoros OSCAR-díjjal tüntették ki a Magyar Holocaust című filmet melynek díszbemutatóján iskolaszünetet rendeltek el. Úgy a katolikus püspöki konferencia, mint a református Világegyház körlevelekben követelte a magyarellenes cselekedetek azonnali beszüntetését. Új törvényeket hoztak Amerikában és Nyugat-Európában: aki kétségbe vonja az 1945 után Magyarországon kivégzett üldözöttek ártatlanságát, az három évtől életfogytiglanig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. Tollas Tibor Stockholmban átvette az idei Nobel-díjat, majd az Európa Parlamentben szavalóestet tartott. Ezt satellitadásban közvetítették az egész Világon. Párisban Mitterand francia miniszterelnök ünnepélyes keretek között személyesen nyújtotta át az ottani szabadságharcos vezetőknek a Sorbonne egyetem díszdoktorátusi okleveleit. Londonban az angol királynő a magyar maffiáról írt cikk szerzőjét a The Times munkatársát lorddá avatta, ki egyben megkapta a magyar díszpáholyőri tisztséget a velejáró aranykulccsal és matyókalappal. Hamarosan minden államférfi megtanult magyarul és már nem tartották olyan különösnek ezt a nyelvet.* Mély álmomból telefoncsörgés ébresztett fel. Tervbe vett emigráns összejövetelünk egyik résztvevője értesített arról, hogy vendégei érkeztek Budapestről, tehát nem jöhet el. Kihúztam nevét a meghívottak listájáról, ő volt az utolsó. Ez a valóság! Honnan vette a The Times cikk írója s annak állítólagos budapesti “tanácsadója” a titkos magyar szervezetről szóló sületlen kacsát? Tény, hogy Hazánkon kívül hárommillió magyar él a Világon, kik közül aránytalanul sokan töltenek be magas hivatalokat, vagy élvonalban működnek a tudomány, irodalom és művészet terén. Valóban vannak magyar származású, vagy Magyarországon született kiemelkedő tehetségű nagyságok. Titkos és a szabadkőművesekhez hasonló magyar szervezet viszont a mesék világába tartozik. Esetleg a Magyarok Világszövetségét, vagyis a külföldi magyar követségek hálózatát és az élénk aktivitással működő követségi tanácsosok maffiáját lehetne annak nevezni. Ezek viszont nem magyarok, hanem szovjet alkalmazottak. Tény, hogy kis létszámunkhoz mérten rendkívül sok folyóirat, könyv, és brossúra jelenik meg emigrációs kiadásban a szabad nyugati országokban, s ezeket a Frankfurti Könyv-Világkiállítás méregdrága pavilionjában is ki tudjuk állítani. Nagy Imréről, Mindszentyről, a magyar szabadságharcról és az erdélyi kérdésről érmék kerülnek forgalomba, s ezekből egyet privát audiencia keretében a Római Pápának is átnyújtottunk. Amerikában és Ausztráliában Mindszenty szobor, Ausztiában Szentkorona emlékmű-avatás, októberi szabadságharcos ünnepségek, — például a frankfurti városi tanács dísztermében — tudományos előadások a Dies Academicus Genevensis keretében Svájcban, vagy a frankfurti Johann-Wolfgang Goethe egyetem aulájában, mindez óriási visszhangot kelt úgy otthon, mint itt Nyugaton. Sem otthoni pártfunkcionáriusok, sem angol újságírók nem képesek felfogni, hogy itt minden magyar fizetés és honorárium nélkül ingyen végzi munkaidő után “csodateremtő” emigráns munkáját. Mivel ők ezt soha nem tennék, így logikusan valami nemzetközi titkos szervezetet sejtenek a valóban spontán és — sajnos — egyéni akciók mögött. Bekapcsoltam a rádiót és még hallhattam azt a hírt, hogy Andropov elvtárs nem vett részt a moszkvai Vörös Téren tartott októberi ünnepségeken. Bizonyosan ő is olvasta a The Times cikkét és megijedt tőlünk magyar maffiózóktól. Ám új, vagy antikvár állapotban is görgy “A nábob halála” c. Könyvessy Gyula — 635 Perry Cres. Ont. Canada— LU 2E4. A mégit csekken előre küldöm. B Keresem OSZLIK SÁNDORT született 1934. március 18-án BART (Bruty) nevű községben — érsekújvári járás, Csehszlovákia. Anyja neve: Csókás Mária, született 1916-ban. Utolsó munkahelye Csehszlovákiában: Duna Hajózási Vállalat, Pozsony. Nyugatra távozása 1982. július 1-től 10-ig valószínű. Utolsó látási helye: Bécs, Mexiko Platz. Aki bármit is tud róla, értesítse Koncsek Pétert, Rouvrale 4, 1018 Lausanne, Svs^rc. __Telefon^37^84.29. tu HÍDFŐ 1984.január