Új hídfő, 1985 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1985-11-01 / 11. szám
8. oldal Új HÍDFŐ Újságírás és erkölcs A magyarországi könyvpiacon ezen a címen jelent meg Fodor Gábor otthoni újságíró műve. Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy a tömegkommunikáció rendszerét — durva felosztásban — három módon lehet vizsgálni. Elindulhatunk a sajtó (rádió, TV) struktúrájának elemzése felől. Mély fájdalommal, de Teremtőnk végzésében megnyugodva jelentem, hogy unokatestvérem vitéz Fabó Zoltán 76 éves korában augusztus 22-én Youngstownban váratlanul elhunyt. Nagymagyarországon, Abafalván született. A Felvidék elcsatolása után Miskolcon járt iskolába, ott vonult be katonának. A Don fronton mint géppuskás századik. érdemelte ki a vitézi címet. Később a tordai harcokban megsebesült. Gyászolják: felesége Éva; gyermekei Zoltán és Éva; unokái: testvére Imre; unokatestvérei Gizella, Gyula; nagynénje özv. Fabó Lajosné, a Fabó—Pap családok gyermekei. Zolink, Isten Veled! Emléked kegyelettel és szeretettel megőrizzük. Fabó László ezzel szoros kapcsolatban vizsgálni lehet a közvéleményt, kezdeni lehet a közvélemény fogalmazásával, a rendszernek a közvéleményre való hatásával. A megközelítési módok mellé negyedikként egy etikai is rendelhető: az irányító, a befogadó vagy a szervezet egyik kulcsfigurája, az újságíró. Fodor Gábor az utóbbiak erkölcsi tartásának elemzésére tesz kísérletet, könyve azonban nem bír szabadulni a végig nem vitt (vagy otthoni könyvről lévén szó: — vihető) gondolatsorok kötelékei alól, recenzióra azonban mégis érdemes, mert jó néhány lényeges ellentmondásra hívja fel a figyelmet. Fodor — erkölcsi szempontok közé keverve — jó néhány, az otthoni sajtó szervezetében megtalálható struktúrazavart vázol. Például: rosszak az újságírók pályaszocializálódási feltételei. A “totális kapcsolatok "révén “viszonylag nagyon sok "olyan újságíró van, aki a minimális szakmai követelménynek sem felel meg. Az otthoni újságíróknak csak minimális hányada rendelkezik valamilyen egyetemi diplomával, s virágzik a protekció rendszere is. Rendkívül kis lehetőség van a szervezeten belüli előmenetelre; a megrekedt vezetők minden eszközzel védik korábban kiharcolt, bizonyos státuszt jelentő helyüket. S e jelenségeket minden oldalról átfogja egy alapvetően rossz ösztönzési rendszer, amelynek bírálata — nagy súllyal — több helyen is felbukkan könyvében: a fizetés, a prémiumrendszer, a státuszpresztizs fenntartása, a “létfenntartási kényszer "az otthoni újságírókat nem a problémafeltárásra, az elemzésre, a lassabb, de minőségi munkára, hanem felületes cikkek tömegtermelésére ösztönzi. Idézet: “aligha is akad az újságírók csoportján kívül olyan csoport a szocialista társadalomban, ahol a szellemi munkára előírt normák ilyen torz eredményeket szülnének; ahol a mennyiségi teljesítmények ennyire háttérbe szoríthatnák a minőséget; ahol közepes vagy annál kisebb felkészültséggel is olyan könnyű lenne viszonylag magas jövedelmet elérni, s végezetül, ahol a tudás és felkészültség megszerzése csak ennyire szavakban hangoztatott követelmény. ” Fodor Gábor további megállapítása: alig akad olyan hazai újságíró, aki inkább lemondana a gyorsan megszerezhető autóról, villáról, mint önmegvalósításukról. S az a kevés még erkölcsi elismerésben sem részesül, mert ha tartósan művelődni, tanulni akarnak, az elkerülhetetlenül csökkenti mennyiségi teljesítményüket, s ily módon olyan színben tűnnek fel, mint akik kevesebbet dolgoznak, kisebb terheket vállalnak, személyes céljaiknak rendelik alá az adott szervezet, szerkesztőség célkitűzéseit. Mindebben tökéletesen igaza van Fodor Gábornak, a legfontosabbat azonban kihagyta, kénytelen volt kihagyni könyvéből: a hazai újságírók nagy része (még a fentiekben fölsorolt hiányosságok ellenére is), meg van áldva az írás tehetségével, amelyet azonban eleve lehetetlenség egy nem demokratikus alapokra épült társadalmon belül kihasználni. Az otthoni újságírók nem arról írnak, amiről akarnak, munkájuk szigorúan aláesik a párt irányításának, a főszerkesztők szinte egyedüli feladata a cikkek tartalmi ellenőrzése (nem stílusbeli!) cenzurálása, jogos bírálatok, észrevételek legtöbbszöri törlése. Az otthoni újságíró így kényszerül végülis (akarata ellenére) napi hazugságok írására, hiszen ha ezt nem tenné, nem maradhatna újságíró. Hogyan egyeztethető össze mindez egy személy erkölcsi tudatával, egyéni lelkiismeretével? Fodor Gábor könyve mindezt nem elemzi, még csak föl sem veti: nem teheti, hiszen ő maga is a párt fő szócsövének, a “ Népszabadságának munkatársa, s ott szabad, egyéni vélemény leírásáról szó sem lehet... Csáki Tibor Megjelent! Fiais FGFGnc Az Új Hídfő Baráti Körének (Fabó László) kiadása 1985. Egyszerű történet és egyéb históriák “Ez a könyv se nem történelmi vázlat, sem pedig arról a bizonyos korról írt összefüggő tanulmány. Csupán vázlatok, mozaik-kockák a múltból, amit ma otthon letagadnak, mi pedig hajlamosak vagyunk elfelejteni. Mint ahogyan tudós professzorok maroknyi földből ítéletet mondanak a horizontig húzódó földek sajátságairól — úgy mi is ítéletet mondhatunk egy korról, ha ismerjük annak a bizonyos időszaknak egy-két mozaikdarabkáját, vagy éppen a mai hazai történészek által fel nem sorolt bűneit és az egyetemes magyarság ellen elkövetett cselekedeteit. Ez a könyv nem történelmi szaktudós munkája. Csupán az egykoron lefényképezett és később előhívott képek kicsiny gyűjteménye, melynek elolvasása után felmerül a kérdés: szabad-e felejtenünk akkor, ha a múlt még mindig átnyúl a jelenbe és annak történéseit az elhallgatott, de sohasem megtagadott múlt eszközeivel irányítja.” A könyv ára 7.— US dollár, Európában 18.—DM. Megrendelhető az Új Hídfő összes címein. 1985. november