Új hídfő, 1986 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
XXXIX. évfolyam, 1. szám 1986. JANUÁR HÓ A nyugalmas mindennapi élet sodrában élő ember ilyenkor újév idején átnézi számláit és mérleget készít az elmúlt esztendő anyagi vonatkozásában. A karácsonyi ünnepek már elmúltak, az új esztendő pedig csak amolyan másodrendű ünnep. Legfeljebb az okoz gondot, hogy sült liba avagy borban főtt harcsa díszítse-e az újévi asztalt. Ha még maradt a kamrában néhány üveg pezsgő, az is asztalra kerül az ünnepi nyomaték kedvéért. Másnap pedig megkezdődik a szokásos taposómalom, a pénz és a munka utáni hajsza — ahogyan az már így szokott lenni emberemlékezet óta. Idegenbe vetődött honfitársaink sem kivételek a törvény alól, legfeljebb annyiban különböznek a befogadó népek szokásaitól, hogy ebben vagy abban a lakásban többen összegyűlnek, megbeszélik az elmúlt esztendő eseményeit, a sikerült vagy nem sikerült üzleteket. Az asszonyok századszor elmondják pletykáikat és hogy ez, vagy amaz milyen új ruhát vett magának. Imitt-amott éjfélkor még eléneklik a Himnuszt, de már csak amúgy szokásból, s hajnal felé álmos búcsúzkodások közepette hazafelé ballagnak a vendégek. Ha valaki politizálni kezd, azt leintik mondván “legalább Szilveszterkor ne politizáljunk”. Mert már csak nem is politizálnak. A televízióban, a sajtóban úgy is benne van minden, s amit ottan mondanak, azon úgysem tudunk változtatni. Többé-kevésbé apolitikus lettünk, pedig valamikor, nem is olyan régen, politikus népnek neveztük magunkat — mert erre kényszerűen bennünket a reánk nehezedő Sors. Ha élni akartunk, politizálnunk kellett, hogy elhárítsuk magunkról a reánk nehezedő hol germán, hol szláv veszélyt. Odahaza Reményik Sándor Ahogy lehet gondolatával kellett élnünk, mert különben elsüllyedtünk volna a körülöttünk élő népek else 1986 naak irányuló hullámaiban. És ez, a minden lehetőséget figyelembe vevő politizálás volt az, ami igazolta a nagy német államférfiú, Bismarck azon mondását: csodával határos, hogy ez a kis nép — a magyar — ezer éven át fenn tudott maradni a német—szláv tenger közé beékelve. Ez volt a helyzet odahaza immáron majd ezer év óta. És otthon ma is, ugyanezen az úton járnak azok, akik egy eltiport forradalom után sem adták fel a reményt, hogy a magunk törvényei szerint vezessük az ország szekerét és ne legyünk Moszkva vazallusa. Ezt a megállapítást igazolják a még csak parázsló mozgalmak, a titokban készítettt szamizdat iratok és mindazon többi dolgok, amelyek éles határvonalat húznak az otthon élő és a szabad Nyugaton élő magyar milliók között. Legyünk őszinték és ne takargassuk a valóságot. A sok százezer, nem józsefattilai értelemben “kitántorgott” , hanem a kommunizmus elől kivándorolt magyar, kisebb-nagyobb nehézségektől eltekintve “megtalálta magát” és sikerült gyökeret vernie az idegen talajban. Ha boldogulni akart , dolgoznia kellett. És dolgozott! Látástól vakulásig. Helyreállította azt a becsületet, amit az 1919-es év nemzetközi menekültjei próbáltak lejáratni a világ előtt. És azután múltak az évek, a szorgalmas munka megérlelte a maga gyümölcsét. Az otthon szoba-konyhás lakásban lakó névtelen János swimming-poolos házat épített magának és úgy viselkedik, mintha odahaza is uszodás villája lett volna. Lassan megszűnt lelkében a hazulról hozott bizonytalansági érzés és két kézzel habzsolta a nyugati demokráciák által nyújtott biztonságot. De ahogyan minden ajándékba kapott dologért meg kell fizetnünk egyszer, úgy ez a fizetség ezúttal sem maradhatott el. Az ár pedig a régi hazától való eltávolodás és magyarságtudatunk feladása volt. Itt született gyermekeink már nem beszélnek magyarul, vagy ha igen, legfeljebb annyit, amit otthon hallanak a szülőktől. Régi törvény mondja: ahol felnőttünk, az a hazánk, annak nyelvét beszéljük, odakötnek gyermekkori emlékeink , s ami volt, az már elmúlt, s azon túl hamleti csönd apáink régi hazájával kapcsolatban. De ne legyünk igaztalanok. Az Amerikába kivándorolt németek, franciák meg a többiek ugyanezt az utat járják. Minden emigráció sorsa, hogy előbbutóbb beolvad az őt körülvevő népbe. Ez törvény, és az egyetlen kivételt a zsidóság jelenti, amely a maga erős kitartásával és faji tulajdonságaival átvészelte a középkor minden autodaféját és mindama üldöztetést, amelyben része volt azóta, hogy Vespasianus császár lerombolta Jeruzsálem falait és a világ négy tájára szórta szét Erec Izrael népét. Emigrációnk egyetlen feladata kell, hogy legyen: a magyarokra is vonatkozó beolvadáson innen és a lehetőségek határain belül figyelemmel kísérni a hazai történéseket. Mert népünk veszélyben van és a mi szabadföldön élő emigráns magyaroknak a kötelességünk, hogy ezt a veszélyt tompítsuk. Mi csak magunkra számíthatunk, mint annyiszor ezeréves történelmünk során. A két nagy világhatalom küzdelmébe semmi beleszólásunk nincs és tudjuk, hogy sem a Szovjetunió, sem pedig az Egyesült Államok politikájában nem játszunk szerepet. Széchenyi István nagy mondása sohasem volt időszerűbb, mint manapság: Egyedül vagyunk... Egyedül voltunk,amikor a XIII. században az Európára törő tatár horda . ' _________ Kr HÍDFŐ A MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI LAP