Új hídfő, 1988 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
XLI. évfolyam, 1. szám 1988. JANUÁR A MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI LAP DUNAI ÁKOS: ILONKA MEG A VALLÁSOKTATÁS Évek óta figyelem, hogy a szélsőliberális amerikai hírközlő szervek karácsony közeledtével egyre sűrűbben publikálnak olyan híreket, amelyek arra hivatottak, hogy a keresztény átlagpolgár erkölcsi érzékét és fölfogását megingassák, s az egyházak tanításával ellentétben a fertőt népszerűsítsék. Karácsony után egy időre elhallgat a kórus, de csak azért, hogy erőt gyűjtsön húsvétra. A közvélemény-formáló hatalmasságok lapjaiban hoszszú cikket olvashattunk arról, hogy Svédország nagy belföldi légitársasága, a Linjeflyg jókorát lépett előre a demokrácia és egyenlőség harcmezején. Az újságok messzemenő elismerését azzal vívta ki, hogy ezentúl az együtt élő, egy háztartást vezető svéd homoszexuálisok ugyanolyan utazási kedvezményben részesülnek, mint a hagyományos, egy férfiúból és egy nőből álló „ósdi párok”. No de az efféle témákért nem kell Svédországba menni. A minap két új „polgárjogi harcossal” ismerkedhettünk meg, akik emberi jogokat követelnek elnyomott polgártársaiknak. Az egyik „szabadságharcost” Robert Nugentnek hívják, és a homoszexuálisok érdekeiért vitézkedik, „mellesleg” katolikus pap. A másik „felszabadító” Jeannine Gramick, a leszbikus hölgyek szószólója, ő meg „mellesleg” apáca. A díszes duó 1971 óta foglalkozik az egyenjogúsításért epedő homoszexuálisokkal, akik számára 1977-ben jogvédő szervezetet állítottak föl. Ezt a különös szentegyletet a pápa 1984-ben megszüntette, de a „főtisztelendő urat” és a „tisztelendő nővért” nem olyan gyurmából döböckölték össze, akik szó nélkül alávetik magukat holmi vatikáni rendelkezéseknek. Az őket és védenceiket ért súlyos méltánytalanságon fölháborodva azóta is járják az országot, hirdetvén, hogy a Vatikán irgalmatlanul eltiporja a homoszexuálisok és leszbikusok jogait, visszatekeri a haladás óráját, s nem kis felelőssége van abban, hogy 1986-ban mintegy 5000 szegény, ártatlan homoszexuálist náspángoltak el Amerikában. (Más kérdés, hogy a püspökök miért tűrik egyházmegyéikben ezeket a szédült propagandistákat, de erre tán választ ad O’Connor New York-i bíboros interjúja, aki szeptember 21-én szó szerint a következőket mondotta: „Néhány amerikai püspök utálja a pápát.” A magam részéről inkább úgy mondanám: Néhány amerikai püspök nem utálja Krisztus földi helytartóját, a többi igen, s céljuk az, hogy az amerikai egyházat elszakítsák Rómától.) Messze a Nugento Gramick páros mögött poroszkál egy harmadik „hittérítő”, bizonyos Steve Johnson nevű, gyér szakállú, szőrös fejű atyafi, de így karácsony tájt, Jézus születése előtt, ő is kiérdemelte az agysuvikszoló sajtó főhajtását és kalapemelését. Johnson mester ugyanis az iszlámnak toboroz híveket jártában-keltében, s szánakozóan mosolyog a tartalmatlan és együgyű kereszténységen. Félúton aztán kitudódik, hogy a joviális muzulmán dervis azelőtt jezsuita szerzetes volt... így már érthető: egy jöttment Allah-hívő tőzsdei árfolyama ebben az országban lejjebb csüng a teve farkának bojtjánál, de ha — lám! — jezsuitából lett azzá, nos, az vezércikktéma. A végére hagytam Staller Ilonát, az olasz parlament újonc (és sajnos magyar származású) tagját. Olasz politikussal — ha egyáltalán szabad így tisztelni őnagyságát — Mussolini óta nem foglalkozott ekkora odaadással az amerikai sajtó. Iluskánk eredeti foglalkozása némileg távol esik a politikától, lévén ő a mai napig is az olasz pornográf filmipar első számú „művésznője”, amolyan forró zsírban hirtelen ropogósra átsütött, zamatos, fokhagymás, egzotikus cigánypecsenye. A tiszteletre méltó képviselőnő nem sokat váratott politikai programjának meghirdetésére: szuggesztív erejű szónoklatát tátott szájjal hallgatták a bíborosokkal és püspökökkel sűrűn megtűzdelt olasz felsőház tagjai. Ilonka a pulpitusra csapott, és imigyen nyilatkozott. Legfőbb ideje, hogy az olasz iskolákban kötelező heti egyórás vallásoktatást megszüntessék, és annak helyét a legapróbb részletekre is kiterjedő szexoktatás foglalja el. Weöres Sándor Majomország című versét ízlelgetem, annak is az utolsó sorát: „A majmoké a világ.” Istentől áldott boldog új esztendőt kíván minden hazáját szerető magyarnak az Új Hídfő kiadója és szerkesztője