Új hídfő, 1988 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

1988. január gban merik a második világháború kato­­nahalottait a fasizmus áldozatainak titulál­ni? Hiszen ez olyan, mintha a Szovjetunió­ban a háborús emlékművekre azt írnák: ,,A bolsevizmus áldozatai”, Amerikában — teszem azt: az arlingtoni emlékműre —, „Roosevelt áldozatai". Ez olyan feneket­len nonszensz, hogy kommentálni sem ér­demes. Még a különben alaposan agymo­sott Németországban — ahol pedig tucat­jával láttam második világháborús emlék­műveket — sem jutott volna soha senki­nek eszébe hasonló felirat. Nem is beszél­ve a fasizmus őshazájáról, Itáliáról. Gyö­nyörű hősi emlékműveiket megcsodáltam Milánóban, Velencében, Rómában. Ez utóbbi város hatalmas emlékművén ez a felirat áll: „Ai nostri eroi della seconda guerra mundiale. ” Második világháborús hőseinknek, így írják az állítólag „gerinc­telen” olaszok... A Magyar Hírek ilyen arcátlan hazugsá­gokkal akarja elhitetni velünk, hogy meg­tört a jég? De még rosszabb: a hazugságot megsokszorozza, hogy „a fasizmus áldo­zatainak” nem csupán Péteriben állítottak emlékművet, hanem más falvakban és vá­rosokban százszámra! Hasonló és még cif­rább feliratokkal ellátva. Budapesten sa­ját magam láttam legalább egy tucatnyit. Akiknek szól, azok a koncentrációs tábo­rokba elhurcoltak, a politikai okokból ki­végzettek no meg a „hős” partizánok, de semmi esetre, sohase a háborúban elesett katonahalottak, ahogy a Magyar Hírek cikke írja. Az a negyedmillió magyar ka­tona, akikről tilos beszélni, és még emlé­küknek sem szabad tisztelegni a mai Ma­gyarországon. Eddig se, és most se! Ilyen hát az állítólagos enyhülés ezen a téren. Az emigráns olvasó csömörrel dob­ja el a propagandalapot. Az egyetlen vi­gasztaló, hogy egy túlbuzgó vagy túl osto­ba agit-prop munkatárs jóvoltából sike­rült átlátni ezen az erkölcstelen félreveze­­tési kísérleten. Egyszer megint fellebbent Hatvani pro­fesszor talárja. Alápillanthattunk, és meg­láttuk a mai rezsim igazi mivoltát, ez pedig lólábat visel, és kénkőtől bűzlik.­ ­........................................................ !! AJÁNDÉKOZZON ROKONAINAK GÉPKOCSIT AUTÓ - ERDEY ' ' a világ vezető autómárkáit szállítja új, vagy, . .. használt állapotban, műhely-felülvizsgálással . ' és garanciával egész Európa területére. , i Telefonszolgálat 24 órán keresztül. .. ‹ ‹ ‹ ‹ Magyaroknak kedvezmény! Kölcsönkocsi külföldre is. ! ! , !8 München 70, Implerstr. 10. Tel.: 725-13-31 ,,­­ ...........................................................­­ ÚJ HÍDFŐ FILIPPI ISVÁN: KÉT ASZTAL Nyugat-Európa egyik legszabadabb vá­rosában magyar napokat rendeztek az ott élő honfitársak, és arra meghívtak engem is. Hárman utaztunk oda Frankfurtból, annak ellenére, hogy a műsorban Buda­pestről meghívott akadémikusok is szere­peltek. Miért ne, hiszen „két világ” szabad találkozása csak hasznos lehet. Tudtuk, hogy nem lehet szabadon beszélni, hiszen az otthoniak két-három nap után haza sze­retnének utazni, így a vendéglátó udvarias­sága nem engedhet nyílt támadást. Ez rendben van. Pénteken este sajtókonferenciaszerű be­számolósorozattal nyitották meg a három­napos eszmecserét az ottani egyetem aulá­jában. A meghívón feltüntetett tárgyaló felek a pódiumon felállított asztal mögött foglaltak helyet, míg a meghívott vendé­gek az egyetemi hallgatók helyein ültek. Tényleg hallgattunk, mert hozzászólni nem lehetett. A jelenlevő külföldi újság­írók és prominens személyek miatt a vita különféle világnyelveken folyt. Vitatéma volt a jelenlegi kelet-európai társadalmak alternatívájának keresése. Ezt a helyszínen működő magyar professzor vezette, aki marxizmust oktat az ottani egyetemen, így nem két világ találkozott egymással szabad földön, hanem csak egy! A Magyar Népköztársaságból meghí­vott vendégszónokok jó hazai szokás sze­rint bekapcsolták önellenőrző agyberen­dezésüket, mert ki tudja, hogy honnan irá­nyítják a marxista professzor urat. Való­ban ő volt a legvörösebb az egész társaság­ban. Beszél Kossuthról és Petőfiről, akik szerinte a magyar kommunista ifjúság pél­daképei, de arról is, hogy Borisz Paszter­nák esete nem fordulhat elő Magyarorszá­gon. (Paszternák könyveit annak idején be­tiltották a Szovjetunióban.) Erre az egyik karzaton ülő magyar felállt, és jó hango­san bemondta: „Csurka István!” Mély csönd követte a közbeszólást, majd kínos vigyorral másra terelték a szót. Ez volt az ellenzék egyetlen hozzászólása. Az előadók körülbelül azt próbálták el­hitetni, mintha a kelet-európai népek Le­nin óta különböző kommunista modelle­ket próbálnának ki egymás után, és utat keresnének a „valódi szocializmus” felé. Nos, mi magyarok 1956-ban nem keres­tünk utat, hanem inkább mutattunk a vö­rös hadseregnek kelet felé. Más út nincs! Diákkoromban úgy tanultam, hogy Ma­gyarország Közép-Európában fekszik, és erről nem tudok leszokni. Miért kell sza­bad földön egyetemi tanszéken oktatni a marxizmust? Mit tanulhatnak ott: lopni, csalni, rabolni, rágalmazni és hazát árul­ni. Rákosi Mátyás országlása idején ismer­tem Budapesten egy tűzkőárust, aki hathe­tes pártszeminárium után szintén marxis­ta professzor? Tudtommal az új írószövet­ség már nem marxista, de az Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetem tanári karának és hallgatóinak jó része sem. Azért kellett olyan messzire utazniok nyugati irányba a derék akadémikusoknak, hogy valódi, tős­gyökeres marxistákkal találkozhassanak? A zárószó után felkerestük a vitaest fő­rendezőjét, akinek a meghívására jöttünk. Kértem őt, hogy áldozzon nekem fél órát, mert beszélni szeretnék vele, ha már ide jöttem. — Nem lehet, kérlek, — mondotta —, mert először vacsorázni megyünk vendé­geimmel, majd el kell vinnem őket a szál­lodájukba. Talán holnap a magyar nyelvű kerekasztal-beszélgetésen. — Lehet ott hozzászólni? — kérdeztem. — Nem lehet, mert a zsúfolt program miatt csak a műsoron szereplők vitatkoz­hatnak egymással — válaszolta. — Akkor mi nem fizetjük a személyen­ként hetven dollárnak megfelelő belépti díjat. — Arról szó sem lehet, kérlek, mert én fedezem a budapestiek repülőjegyét és szállodai költségeit. — Miért nem fizeti nekik Kádár vagy a Magyarok Világszövetsége? Miért mive­­lünk fizettetik ki azt a propagandát, ami otthon ingyen sem kell? Nem veszünk részt a kerekasztal-vitán, mert az nem ke­rek, hanem szögletes, és nem vita, hanem váltogatott szöveg, amit a Népszabadság­ban sokkal olcsóbban lehet olvasni. Erre régi emigráns barátom faképnél hagyott. — Gyerünk, igyunk valahol egy pohár sört, és utána menjünk aludni! — ajánlot­tam útitársaimnak. — Ide többet nem ka­punk meghívót. Felfedeztünk az egyetem közelében egy nagyvendéglőt, oda betértünk, és he­lyet kerestünk. Találtunk is az óriási te­rem sarkában egy összetolt asztalok mel­lett iszogató vidám társaság közelében. Nem ülhettünk le, mert máris átszóltak hozzánk: — Gyertek ide, üljetek közénk, mi is magyarok vagyunk. Kiderült, hogy a város magyar klubjá­nak szinte teljes taglétszámával találkoz­tunk: tudósok, mérnökök, jogászok, szak­munkások. Könnyű volt jól elbeszélgetni, 3. oldal

Next