Képes Világhiradó, 1959 (2. évfolyam, 2-20. szám)

1959-02-01 / 2. szám

— Nem sajnálom, csak arra gondolam hogy milyen jó ne­ki .. . odamegy, ahun a búza érik. Mert én is szeretnék oda­menni . . . Szipogva megszívja az orrát. Kriszta vigasztalja : — Erre, mifelénk nem ter­melnek búzát, Karcsi. Az vala­hol messze, nyugaton van. Mi­ért akarsz odamenni? Karcsi vállat von. — Csak. Mert szeretem a búzát, meg akkor mindig Lo­­vászpatona jut eszembe, meg a gulyalegelő, meg a kisiskola, meg Suttyanos Marci bácsi, meg még az édesapám . . . — Itt akkor nem is szeretsz lenni, ugye? — De szeretek, csak az más . . . Elhallgatnak és kinéznek az ablakon. — Hát akko én menek . . . Zavartan forgatja a nagy, kötött sapkát a kezében. — Csak még azt akarom mondani, hogy gyógyulj meg hamar Kriszta, aztán gyere az iskolába, mer én nem akarok mástól segítséget. Se a Judy­­tul, se a Susytul ... én csak téged szeretlek, osztán, ha nagy leszek, ereszlek felesé­gű .. . Reszketősen mondja ki és néha megremeg a hangja. Az orrát is szívja néhányszor. Kriszta a füle tövéig elpirul a vallomástól és a boldogság­tól. Megragadja a fiú nyakát és cuppanósan megcsókolja. — Én ígérem neked Karcsi, hogy csakis a te feleséged le­szek és hétfőn megyek már is­kolába. Csak tanulj szolgal KÖLTŐ-APOSTOL AZ ORSZÁGÚTON... A magyar költészet diadalútja volt Tollas Tibor amerikai és kanadai látogatása. A rabköltő, aki tíz évet töltött börtönben, rokkant kezével az autogra­mok százait írta lelkes honfitársainknak. ünnep volt Tollas Tibor amerikai körútja a szór­vány-magyarság között, s büszkén állapíthatjuk meg, hogy a költő szava, a csengő vers, a magyar rím, mint balzsam hullott a reményvesztett hontalanok szívére . . . A Németországban megjelenő „Nemzetőr" fő­munkatársa a „Megbékélés Konzulja" volt, s arany­­szájú beszédei hidat emeltek a pártütők közé. Cleveland, Buffalo, Toronto, Montreal stb. ma­gyarlakta városokban diadalút volt a költő vándorlá­sa. Irodalmi estjeit százak és százak tapsolták végig. Boldog volt, aki kezet szoríthatott vele . . . A forradalom költőinek antológiája, a „Füves­kert", Tollas Tibor névírásával magyar mementóként kerül a hontalanok néhány árva, szeretett könyve mellé, máson angolul. Azt mondta a papa is, az nagyon fontos . . . Odakint már sötétedik. Állnak az ajtóban. Kriszta sokáig néz utána. Karcsi zsebre dugott kézzel, kigombolt kabátban, fütyörész­­ve megy az utcán hazafelé, mintha csak Lovászpatonán menne. Azt fütyöli, amit Suty­­tyanós Márton bácsi szokott, ha bevágott kétszer féldecit a szövetkezetben : „Árpád apánk, ne fécsd ősi nemzeted, nem vész az el, ha eddig el nem veszett ..." Gondolatban valahol a ten­­gelic madár nyomában jár, amerre a búza érik . . . REMINGTON táskaírógép, magyar betűbeosztással RÉSZLETRE IS KAPHATÓ! KANADÁBAN, a BÁLINT könyvkereskedésben 272 Spadina Ave., Toronto Tel.: EM. 8-1301 Menlevelünk**. Honfitársunk! Ha bántanak és mellőznek, ha lekicsinyelnek és békebon­tónak vádolnak, tartsd a rágal­mazók elé az alábbi sorokat. Rólunk írja Montgomery mar­sall, a vitézség népéről, a bát­rakról, akiktől példát vehet a világ ... Ez a mi Menleve­lünk. „The Hungarians have re­minded the world what can be achieved by courage alone. If the Western Alliance can have strength and courage, there is no limit to what it could achieve — provided that its members also have unity in the true sense." (The Memoirs of Fieldmar­­shal Montgomery. 32. Chap­ter: The Unity of the West.)

Next