Képes Világhiradó, 1966 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1966-12-01 / 12. szám

­ CARACAS Méltóképpen ünnepelte meg Caracas magyarsága az 1956-os szabadságharc­ tíz­éves évfordulóját. A fel­emelő ünnepséget az M.H. B.K. rendezte a Magyar Házban, dr. Fröhlich Lajos­né, Bartha Rudolf és dr. Zsoldos László vezetésé­vel. A megemlékezés tábori misével kezdődött, amelyet Dr. Pater Dömötör Ede ce­lebrált, a szentmise utáni imádságot dr. Pósfay György mondta. A "Magyar Hiszekegy" első szakaszá­nak közös elmondása után Domonkos László előadta Tollas Tibor: "Bebádogoz­­tak minden ablakot" című költeményét. Az ünnepi be­szédet dr. Balthazár Ferenc mondta. Beszédében ismer­tette az 1956. év előzmé­nyeit, az akkori világpoli­tikai helyzetet, majd sze­mélyes tapasztalatai alap­ján a forradalom borzalmait. Kiemelte, hogy mindez az egész világ népeit megráz­ta, de a népek vezetői ér­zéketlenek maradtak az u­­tóbbi idő legszörnyűbb és legigazságtalanabb tömeg­gyilkolásával szemben. Lel­kiismeretlenek voltak és nem nyújtottak segítséget, vállalt kötelezettségeik el­lenére ismét martalékul dobták a magyart, a mindent elnyeléssel fenyegető vö­rös Oroszországnak, így a magyarnak, ismét magára hagyatva, el kellett buknia. Tóth Miklósné művésznő, Liszt, "Szerelmi álmok" és Bach-Bartók, "Preludio en C-moll" műveit játszotta orgonán. Majd Fröhlich Pé­ter, Vörösmarty Mihály "A vén cigány" című költemé­nyét szavalta. Következő számként Muraközy Ádám­Dr. Balthazár Ferenc .pi szónok. 2/. Tóth ésné és Muraközy Á­­lé. 3/. Fröhlich Péter. Balthazár Márta a Ma- Hiszekegy utolsó sza­­át mondja, a közönség Iva hallgatja. 5/. Dr. K­eh Lajosné virág­ot nyújt át Balthazár­niak, az előtérben Dr. los László megköszö­­közönség megjelené­né énekelte "Álmodó Tisza­­part", "Sárbogárd-Dombó­vár" című dalokat, orgonán kísérte Tóth Miklósné. Be­fejező számként Balthazár Márta, Papp-Váry Elemérné, "Magyar Hiszekegy" című költeményét adta elő, Tóth Miklósné zenekíséretével. A műsor szereplőinek nagyrésze 56-os menekül­tekből tevődött ki. Kétség­telen, hogy ők, akik átél­ték az eseményeket, szem­­léltetőbben, megrázóbban tudták levetíteni a hallga­tóság előtt az 1956-os for­radalom képét. UTASI ANDRÁSNÉ BESZÁMOLÓJA ÉS FELVÉTELEI KÉPES VILÁGHÍRADÓ 16

Next