Képes Magyar Világhiradó, 1974 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1974-05-01 / 5. szám

Wi­SS ALBERT: Amikor 1848-ban fegyvert fogott a nemzet, négy Erőss gróf sietett Kosuth zászlaja alá. Tamás fiai Záhról: Dá­niel, Miklós és Balázs. Miklósdombról pedig a huszonkét­­éves András, kinek bátyja, Sámuel, Oxfordon végzett egyetemet éppen a szabadságharc kitörésének idején. Tö­rökországon keresztül próbált haza menni, de csak Istam­­bulig jutott el. Ott várt reá a kikötőben egy Haraszthy nevezetű fiatal nemesúrfi, Kossuth pecsétes levelével. Magyarország törvényes kormányzója Erőss Sámuel gró­fot Amerikába küldte, követi minőségben. A négy harcba induló Erőss közül mindössze egynek maradt felesége otthon, Miklósnak, mezőházi Erőss Ta­más középső fiának. A szabadságharc kitörése előtt Mik­lós a kolozsvári guberniumban hivatalnoskodott s az ő keze alatt mentek keresztül azok a peres ügyek, melyeket továbbítani kellett Bécsbe, a császári kancelláriához. Ezek közé tartoztak az akkori időkben nagyon ritka váló­perek is. Egy ilyen válóper során ismerkedett meg Miklós jövendőbeli feleségével, killyénfalvi Killyén Máriával. A Killyen család őse, egy MacKillyen nevezetű skót nemesúrfi, még második András király idejében telepe­dett meg magyar földön, pontosan ugyanabban az időben, amikor egy Erőss-úrfi, a skót királynévá lett magyar ki­rálykisasszony kíséretében skót földre ment, ahol később a híres Drummond-nemzetség megalapítója lett. MacKillyen skót úrfi magyar nemességet kapott And­rás királytól skót nemessége mellé s birtokot is hozzá, amit Killyénfalvának neveztek el. Ennek a családnak ké­sői leszármazottja, Killyen Mihály uram, a Kolozsvár melletti Fenesen birtokoskodott. Csontos, szigorú, ke­mény ember volt, ki úgy uralkodott családján, mintha jobbágyai lettek volna. Mária ennek a Kirlyen Mihálynak volt egyetlen gyermeke. Fia nem lévén, férfias nevelésben részesítette apja Máriát, hogy idejében megtanulja gond­ját viselni a birtoknak. Kora hajnalban kelt, szőrén ülte a lovat s tíz esztendős kora óta megszokta, hogy cselédek­nek parancsoljon, munkát ügyeljen, tanyásgazdákat szá­moltasson el. Tizenhatesztendős múlt csupán, szép, barnabőrű, feketehajú, kékszemű teremtés, amikor a negyvenkétéves agglegény, Jósika báró, összetalálkozott vele a kolozsvári barompiacon. Kétéves méncsikót vitt be Mária, eladni. Szép tüzes állat volt és a kupecek nyomban sürgölődni kezdtek körülötte. Az egyik lókupec meg akarta vizsgálni az állat fogait, mert nem hitte el, hogy a jólfej­lett csikó csak két esztendős lett volna. Alig markolta azonban meg durva kezével a ló orrát, az megrázta fejét és feléje harapott. — Ez a ló harapós! — szökött egyet hátra ijedtében a kupec. — Harapós a szeme világa! — csattant föl haragosan a szép leány — Ha nem ért a lóhoz, ne nyúljon hozzá! Néhány bámészkodó nevetni kezdett s ettől felbosz­­szankodott a kupec. — Tán maga jobban ért hozzá, kisasszony? — vicsor­gott gúnyosan a leányra — Hát akkor maga nyissa ki a száját, hogy megnézhessük a fogait! Ekkor hajtott el a közelben Jósika báró. Meglátta a gyülekezést s megállította fogatát, kíváncsian. A leány szó nélkül odalépett a prüszkölő ménhez, meglapogatta a nyakát, homlokát, majd erős barna kezé­vel elkapta az orrát, másikkal az állát s megmutatta a ló fogait a kupecnek. —* Itt van, ni. Láthatja, hogy kétéves ha van szeme hozzá. Néhányan újra nevettek hátul. Ez felbőszítette a kupe­cet. — Aztán hágni tud-e ez a mén? — kérdezte nagy han­gon, hogy megszégyenítse az úri kisasszonyt. De az csak végignézett rajta, hidegen. — Aki ilyen butaságot kérdez az kereskedjék ká­posztával — mondta és hátat fordított az embernek. Jósika báró leszállt a kocsijából, odament és minden alkudozás nélkül megvásárolta Máriától a csikót. Másnap pedig elment Fenesre és megkérte apjától a kezét. Jósika báró Erdély egyik leggazdagabb mágnása volt akkoriban s Kü­lyen Mihály uram úgy határozott, hogy en­nél jobb házasságot nem kívánhat leánya számára. — Mit? Hogy annak a rigolyás vénembernek legyek a felesége? — csattant föl elképedve Mária, amikor apja tudtára adta a döntést — Még mit nem? Amit azonban Ki ilyen uram egyszer elhatározott, az ellen se feleségének, se lányának szava nem lehetett töb­bé a házban. Dörgött a parancs és Mária tudta, hogy az ellenkezés hiábavaló. — Ha apám-uram úgy parancsolja, megteszem — húzta ki derekát egyenesre a leány —, de annyit mondok előre, hogy ez a vén kecske egy ujjal se nyúl hozzám még ha ezer pap esket is össze, Isten engem úgy segéljen! Apja lánya volt s amit ígért azt meg is tartotta. Föl­emelt fejjel, büszkén szenvedte végig a templomi szertar­tást, a lakodalmi ebédet is, de a kolozsvári Jósika-palotá­­ba magával vitte hazulról a kisbabtát s mindjárt első éj­szaka odafektette azt maga mellé a nászágyba. — Ha csak egy ujjal hozzám mer nyúlni kegyel­med — mondta meghökkent urának — Isten engem úgy segéljen lenyesem ezzel a baltával ami nyesni való! Egy álló hétig próbálkozott Jósika báró, szép szóval, ajándékkal, majd dühös szitkozódással, de nem segített semmit. A kisbalta ott maradt közöttük az ágyban s olyan volt az éle, hogy hajszálat lehetett metszeni vele. Végül is megmérgelődött a báró, hazaküldte újdonsült feleségét Fenesre az apjához és beadta ellene a válópert. Válás oka: élesre fent balra az ágyban.

Next