Képes Magyar Világhiradó, 1975 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1975-03-01 / 3. szám

LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ 1974. December hó A Világhíradó szerkesztősége P. O. Box 332 Twinsburg, Ohio 44087 Kedves Ewendtné Petres Judith! Tulajdonképpen az elmúlt szám olvasása közben (fő­képpen a szerk. üzenet) kívánkozott ki belőlem, hogy soraimmal felkeressem. Kivált azért, mert azt hiszem, hogy ha valaki a magyarság szolgálatát olyan önzetlen alapon vállalta, mint azt tette és teszi a "Szerkesztőség” az nem csak hősi elszántságot kell, hogy jelentsen, ha­nem azt a lelki és szellemi kényszert, amely a kishitűsé­get nem tűrheti! Finom törékeny lényének tiszteletben tartásával mondom és annak a reményében, hogy soraim­mal némileg hozzájárulhatok (mint lapjának kezdettőli előfizetője, sőt, olvasója), hogy fáradságos és nagyfon­tosságú munkálkodásában el ne lankadjak. Hinni abban amit teszünk ahhoz szükséges a mások hite is! Az elernyedés pillanataiban, az ismeretlenből jövő elismerés, új álmok, új alkotások indítói lehetnek! En­gedje meg tehát, hogy ilyen értelemben közelítsek Önhöz! Lapjának legnagyobb értéke, hogy NEM POLITIKAI HANEM KIFEJEZETTEN TÁRSADALMI JELLEGE VAN! Emellett egyre jobban fejlesztik a kulturális irány­zatát, miáltal szellemi súlyát lényegesen emelték. A cél­­tudatosság a “Szerkesztőnő íróasztaláról” cikk élő bizo­nyíték. A clevelandi szűklátókörből Ön már rég kiemel­kedett és ha néha a kicsinyesség benyálazó szemetelése túl sok, szellemes odamondásával bár szúrjon oda, de egyébként lehetőleg ne hallja meg, mert a Clevelandon kívüli sokkal fontosabb világ szemében csak önmagának árt és ellenségeinket segíti! Vissza szeretném hívni "álmainak birodalmába” mert onnan ered minden lelki, szellemi és szívbéli gaz­dagsága. Sokan vagyunk akik boldog örömmel és szere­tettel elkísérjük. Az álmaihoz tartozónak tekintem-én úgy érzem- azt a szerkesztési szándékot, hogy az Elszort­­ságunkat lapján keresztül és társadalmi úton igyekszik összefűzni és ezt azzal a tudattal teszi, hogy EGYEDÜL VAGYUNK! Egyedül vagyunk, búval-bánatunkkal apró kicsinyes önzéseinkkel, de nagy céljainkkal, vágyainkkal is! A legnemesebb betű szerelmével a magyarság-hitünk­kel, a hosszú évezredes történelmi megérzéseinkkel, ame­lyek sejtjeinken keresztül mondatják velünk színtiszta emlékélményeinket, magyarságtudatunkat! Ebben kell összekapcsolni a kontinenseket, azokon belül a városo­kat, bennük a házakat ahol él, vagy lappang a magyar élményemlék! Ez mindenekelőtt a társadalmi munka! Ebben mindenkinek részt kell és lehet venni. Az ese­ményszolgálat is valami, de nem mindég hű vetülete a mögötte valónak. Többet tudunk meg, ha a helyi kiemel­kedő személyekről tudunk meg valamit. Milyen jó tudni a caracasi magyarokról! Pedig ilyenek vannak nem csak Venezuelában, Argentínában vagy Brazíliában de Dél­­afrikában, Ausztráliában és mindenütt, ahol remek kis Magyar közösségek élnek. De azt hiszik, hogy EGYEDÜL VANNAK, úgy érzik, hogy nekik kell megharcolni egye­dül azt a bizonyos valamit, amit magyarázni nem lehet, de meg kell tenni az emlékélmények kíméletlen kénysze­rével. Milyen nagyszerű ilyen magyar emlékélmény kény­szere vitte Yves de Daruvár francia politikus a trianoni könyv megírásához? Pedig édesanyja kiváló francia em­berré nevelte. Polgári tudata a becsületrendet érdemelte ki. És mégis '56” drámai magyar eseményei rádöbben­tették az atyai magyar örökségre. Arra, hogy magyarnak lenni több mint nemzeti tudat! Mert az egy különleges, sajátos szellemiség és Hivatás! Ezt a különleges szellemiséget és hivatást bizonyí­totta be az az ausztráliai derék magyar, aki kis keresetét amelyet hajnali kenyérkihordással gyűjtögetett, a Daru­vár könyvének angol fordítására ajánlotta fel mert Tollas Tibor apostoljárása hozta össze őket! De mintegy lánc­reakcióként hatott, mert a kitűnő Stankovics Viktor in­gyen vállalta a könyv fordítását és a fordítás kiválóan sikerült. Ilyen megmozdulások ütemét kellene sűríteni tudatosan, ilyen akarások és felbuzdulásokon keresztül kell az álmatag, kényelemben és üres jólétben tespedt emigrációt újra a "Lengő magyarba rázni”! Ilyennel is! De azzal is, hogy a "Világhíradó” ne csak felkutassa a szétszórt és ismeretlen remek Magyarokat, hanem gé­­niuszi adottságokkal azokat összekapcsolja azokkal, kik egymás erősítését szolgálhatják. Megbékélni azokat, akik az egyetlen cél szolgálatát eltévesztve egymás ellen vívják Donkiháti harcukat! Szerintem a Szerkesztőnő ilyen képességekkel ren­delkezik! Ide tartozik egy másik irányzat is! Nagyszerű ma­gyar koponyák szétszórtan és magányosan ássák a rég­múltból a magyar hagyományokat és "ténytörténelmi” kutatásaikkal és nyelvészeti eredményeikkel igyekeznek a magyarság vesző önbizalmát ébreszteni. Ez nem politi­ka! Ez KULTÚR-MUNKA! Fedezzük hát fel végre önmagunkat! Találjuk meg végre azt a kulcsot amely kinyitja a magyarság egyetlen, saját, útját. Akkor majd a magyar szó újra divatba jön. Akkor az újságok szegényes volt­­a nem kedve­tlenü­ el. Akkor a világ magyarsága és a Kárpátháza élni jogossága valósággá alakulhat át!! Igen szerény erőm ellenére, ennek a célnak a szol­gálatában töltöttem ki a pályázati űrlapomat. Mind a három személy nagyon kedves régi jóbarátunk. Mind a három személyt arra fogjuk kérni, hogy hirdesse, ter­jessze és szerezzen előfizetőket. Amerikában, Délafriká­­ban és Ausztráliában! Ha még legalább 100 személy tenné ugyanezt ugyanígy, akkor a világon a legelterjedtebb emigrációs lappá változna az Ön nagyon kedves "VILÁG­­HÍRADÓJA”-ja. Ezt kívánjuk a feleségemmel együtt a jövő eszten­dőre. A magyar sorsot irányító Gondviselés legyen a segítője! Őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel. Csörgei László Monterey, Calif.

Next