Képes Magyar Világhiradó, 1977 (7. évfolyam, 1-8. szám)
1977-02-01 / 2. szám
BALOGH GYŐZŐ: SZÍNHÁZJEGY Elbeszélés Hirtelen szép lett az április. A tavasz hangulata magával ragadott engem is és egyik óráról a másikra jó ember lettem. Megbocsátottam a karmesternek, hogy vérteknek a tempói, a partnernőmnek, hogy rikácsol, a szabónak, hogy szűkre szabta a mentémet, a rendezőnek, hogy fogalma sincs semmiről. A kórusnak, statisztáknak is megbocsátottam, hogy aludtak a próbákon, hiszen végre, — hat hét után — én is kialhattam magam. A tavaszból addig nem láttam semmit s az első napon, amikor gondom-dolgom nem volt — mert mi az a kis színházi bemutató este — egyszerre olyan szép lett minden! A plantánok frissen sarjadt leveleikkel kacérkodtak, a rigók szerelmesen kiabáltak, a felhők széle ezüstben ragyogott. Önfeledten sétálgattam az Andrássyúton, akkor éppen Népköztársaság útjának hívták. Talán fütyörésztem is, hiszen tavasszal fütyörészni szokott az ember. A gyalogosan tovasietőket szemléltem. Egyiketmásikat szívesen megszólítottam volna, megkérdezni, miért olyan egykedvűek, miért nem örülnek a tavasznak. Egyszercsak két egymás mellett haladó emberre lettem figyelmes. Találgattam, honnan ismerem őket? Csontos, középkorú férfi, barázdás, napégette parasztarc, mellette asszonya: sudár, kékszemű, nyílttekintetű. Kik ezek? A következő pillanatban már a nyakukban voltam, egyszerre öleltem mindkettőjüket magamhoz s talán még a könnyem is kibuggyant. — Katica . . . Jóskai Nem tudtam többet mondani, elcsuklott a hangom. A férfi a barátom volt, az első s az utolsó igazi. Mellettem ült az iskolapadban, puskáztam a számtanpéldáit, nagyokat verekedtünk, és együtt halásztunk tilalmi időben a Zalán. — Katica? Istenem, Katica . . . Halálosan szerelmes voltam bele. Fájdalmas, perzselő, keserűen boldogtalan szerelemmel. Ahogyan tizenkét éves korában szerelmes az ember. — Gyerekek, mintha nem lenne igaz! Hány éve nem láttuk egymást? — Testvér ... — felelte Jóska ugyanolyan megha-' tottan — van az már húsz is, ha nem több. — Katica ... de szép vagy! Igaz, mindig nagyon szép voltál. Csak mosolygott fátyolos szemmel és nem engedte el a kezemet. — Gyertek, ebédeljetek velem! Bemegyünk ide a . . . — Köszönjük, már ebédeltünk. — Akkor iszunk egy feketét, vagy egy üveg bort! Nem lehet, hogy ennyi év után csak úgy elszaladjunk egymás mellett. — Testvér, tudod . . . igen szívesen. De mikor csak minden szökőévben vetődik az ember Pestre, akkor az idő drága. Annyi mindent kell még bevásárolni. Az éjszakai vonattal meg már megyünk is haza. Az éjszakai vonat . . . Katicára néztem, láttam, hogy az éjszakai vonat neki is ugyanazt juttatta eszébe, amit nekem, amit egyikünk sem felejt el soha. — Akkor — erősködtem — eljöttök este színházba. Itt játszom, nézzétek — mutattam oda,— ebben a színházban. Épp ma van a Gül Baba bemutatója. A Gábor diákot játszom. Feltétlenül el kell jönnötök. Jóska fejét vakarta. — A színházba — mondta Katica halkan, inkább csak Jóskának, — elmehetnénk. — Nagyszerű! A jegyeket a nevetekre adom le a pénztárba. Hétre itt legyetek pontosan! — Itt leszünk — mosolygott Katica s amint elmentükben visszatekintett, ugyanolyan volt, mint a régen, amikor az éjszakai vonattal . . . Azt hittem, megszakad a szívem. Átrohantam a színházba, ajtóstól be a titkárnőhöz. — Szőkém, két jegy kell estére. Kérem szépen. — Ezt nem gondolhatja komolyan. — Halálosan komolyan gondolom. A föld alól is kell. — Ilyen is csak egy bonviván agyában fordulhat meg. Tiszteletjegy, premierekor, délben. A Gül Babára! Tudja, hogy nekem magamnak nincs?! — Magát beviszem a portálba. A vendégeimnek viszont a nézőtérre kell. — De ha egy darab sincs! — Vegyen vissza a megyei pártbizottságéból. — Jóságos ég! Hogy mer erre csak gondolni is! — Hívja fel őket és hazudja a kedvemért, hogy két magasabbrendű szovjet ember van itt éppen. — Jaj, miért is született maga . . . Miért, miért nem,moly mindegy volt akkor. Nem én voltam fontos, hanem a két jegy. De a két jegy is megszületett. Sietve leadtam a pénztárba, aztán a kocsim menedékébe zárkóztam. A múlt olyan élethűen, annyira színesen kelt életre bennem, hogy ülve kellett maradnom a kocsiban és a feltörő emlékekre figyelni. Szinte ugyanolyan szerelmesen, fájdalmasan éltem meg újra valamennyit, mint régen. Valami ugyanúgy szorított, remegett a mellemben, mint sok-sok évvel azelőtt, amikor Katicára néztem, róla ábrándoztam, vagy amíg keservesen kerestem a szavakat, amelyekkel úgy mondhattam volna meg neki , hogy szeretem, ahogyan szerettem. Ami igazán kifejezte volna, hogy mennyire szeretem. Hiába kínlódtam vagy két éven keresztül, hiába loptam ki a legszerelmesebb című regényeket a könyvszekrényből és akartam belőlük a vallomások legtökéletesebbikét kiplagizálni, nem sikerült. Az a szó, hogy szeretlek, annyira kevésnek, annyira hétköznapinak tűnt, amennyire nem akartam lángoló szerelmemet lefokozni. — Honnan tudhattam volna akkor, hogy ebben az egyszerű szóban az egész világ elfér? AN OHIO CORPORATION (5)51SHSHS2SH53252rc52W5H5H5ZW5E525H5H5HSZSE525H52SZ5H5H5H5HW5E5(5) I MENYHÁRT Plumbing, Heating & Supply Co. PLUMBING — HEATING — SUPPLIES 6304 Lorain Avenue 631-5519 ®i5H5E5E5E5HH5H5H5E5EHS2S2525E5E5E5H5E5ESE5H2SdS?525E52WSH52SHSHSES®