Képes Magyar Világhiradó, 1977 (7. évfolyam, 1-8. szám)

1977-03-01 / 3. szám

DOMAHIDY ANDRÁS: 'yP^vi(2cc/1 — Ausztráliai tudósítónk folytatja beszámolóját sivatagi expedíciójáról: — Erik két “pót” sört rendelt, alighogy ránehezedtünk a gólyalábon álló székekre a wittenpomi söntés pultja előtt. A pót egy közép-európai korsó köbtartalmának felel meg. Az első korsó után jött a második. Most kezdtünk csak körülnézni, de ismerkedésre nem volt idő. Az ivó pultja patkóalakú volt, mint általában itt az északi kocsmákban. Mögötte két miniszoknyás lány szol­gált fel a tucatnyi kliensnek, akik porosak voltak, izzadtak éppen munkából vagy útból érkezhettek, akárcsak mi. — Meleg van — mondta a kocsmáros, amikor elénk tette a második pot­ot. Jéghideg volt, jól esett ... jól esett, mert egy második szeget is felfogtunk éppen Wittenoom előtt, a hévérünk is félrecsorbult, amint felemeltük a kerekeket és Isten tudja meddig szerencsétlenkedünk a tartalék kicsi hévérrel, ha ránk nem mosolyog a jószerencse és egy tehenész nem áll meg a jeepjével, hogy kölcsön adja az övét. Két dolog iránt érdeklődtünk. Hol van egy garázs és hol van a kara­vánpark, ahol lepihenhetünk és lemoshatjuk magunkról az út porát. A kocsi az első, hat sorban legurigáztuk a rokkant kerekeket a szerelőműhelynél. A karavánpark a városka végében volt, satnya fák között, de frissen meszelt fürdő­szoba-épülettel a közepén. Szikár férfi mutatta az utat, ahogy bekanyarodtunk az állomások felé. Mi voltunk az egyetlen vendégek, a lehorgonyzott karavánban a szikár férfi lakott — a tulajdonos. Beletelik egy órába amíg az ember árnyékba manő­verezi a karavánt, előszedi a hosszabbító drótot, bekap­csolja a villanyt, beállítja a jégszekrényt, egyszóval: kiköt, aztán kitakarítja a finom piros porral ellepett karavánt, lemossa magáról ugyanezt a piros port, inget, shortot vált, mert ruhánkra is ugyanez a finom por ragadt. folio- 9 North Rocky River Dr. Berea, OH 44017 HA BERM­A­NN JÓZSEF és R­OBER­T tulajdonosok Magyarul beszélnek. Szakszerű költöztetést, szállítást vállalunk helyben és­ Amerika bármely részébe, abszolúte garancia mellett. Szakszerű csomagolás — raktározáso­ san és pirosan, ahogyan átizzadtuk ezt a Budapest —Ko­lozsvár hosszúságú göröngyösen kotykás földutat. Közben folyton körülöttünk settenkedett a szikár tu­lajdonos, szemetesbödönt hozott, felvilágosítást adott, beszélt, mint akinek hijjával van a társaság. Nem, most nincs szezon, mondotta, majd ha elmúlik a meleg és jön a júniusi tél, akkor jönnek fel ide nyaralni az emberek Perthből, délről. Akkor tele lesz a karavánpark, hűvösek az esték és cirógat, nem perzsel a nap. De miért jött ide, ebbe a jobb napokat látott és most olyan elhagyatottnak látszó fészekbe ez az ötvenes forma férfi, hiszen a statisz­tikai zsebkönyv szerint 250 lelket számlál Wittenpom és az aszbeszt bánya, amely alig huszonöt éve létrehozta ezt a települést, 1967-ben csendesen kimúlt. A házak fele kifordult ajtókkal és betört ablakokkal üresen áll, vagy bennszülöttek vertek benne olyanfajta szállást, amelyet szégyelne egy tiszántúli falu cigánysora. Homályos utalá­sok: volt egyszer egy család, felnőttek a gyerekek és az asszony elment mással. Talán azért jött ide a sivatag szélére, ebbe a majdnem oázisba, ahol csodás völgyeket rejtenek azok a hegyek, amelyek mögött ott van a Tom Prince, pezsgő új város, a vashegyek, az új konjunktúra és gazdagság. Talán nem volt elég pénze Tom Princeben venni egy karavánparkot magának. Talán nem is akart az új városba menni, ahol uszoda van és nyilvános könyvtár, hotelek faburkolatos ivókkal, kövezett utcák, amelyek mögött, nyírott füvű kertek között elektromos léghűtéssel van felszerelve minden lakás. Nem, ez a szikár, halkbe­­szédű férfi idejött ebbe a félig szellemvárosba, ahol nem hotel van, hanem kocsma-jellegű, régidivatú vendégfo­gadó, akkora tornáccal az emeleti vendégszobák előtt, mint a széles járda. Ahol egy söntésre könyököl az orvos és a fekete tehenész, a postás és a bankigazgató, a bányász és a falu pékje. Ahol a szövetkezet boltja sötét, mert széles falak őrzik benne a hűvöset, nem a léghűtéses zajos masina, de tágas és hely van a középen arra, hogy eltraccsoljanak benne a háziasszonyok, amíg kiszolgálta vendégét a kopasz boltos. Az aszbesztbánya megszűnt, mert nem volt rentábilis és elszéledtek a bevándorló hajókról rekrutált munkások, meséli a turistairoda veze­tője, akihez a következő reggel tértem be, hogy képes­lapokat vásároljak és egy helyi térképet, mert Erikkel el­határoztuk, nem megyünk tovább, pihenünk. De ha az ember benne van az utazásban, nem tud nyugton maradni, menni kell. És elindultunk. De milyen más karaván nélkül utazni, szinte megtáltosodott a Landrover slepp nélkül. Kilenc­­­vennel repesztettünk a simára egyenek Marble Bar-i úton. De nem megyünk Marble Barba, egyrészt mert két­száz kilométer és pihenni akarunk, másrészt mert itt van délre tőlünk a Hammersley hegység, amely szurdokairól híres. Az, hogy Marble Bar Ausztrália legmelegebb hely­sége, ahol az év nyolc hónapjában naponta felszökik a hőmérő 40 Celsiusra, nem érdekes, Wittenpomban sincs sokkal hűvösebb. Tábla fogad, amikor jobbra térünk és az út megcéloz .

Next