Krónika, 1976 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1976-03-01 / 3. szám

szönt: Laudetur... Egyszerre diák lettem magam is. Körülölelt az Alma Mater. Verseskönyveimet úgy vágtam gyorsan a hónom alá, mint valamikor Vergi­­liuszt és Homéroszt. Vártam, mikor szólítanak föl, hogy eldaráljam a memoritert: Alma virumque ca­­no ..­­ Az illúzió tökéletes volt. Ekkor kilépett az épületből dr. Harangozó Ferenc igazgató és átölelt, mint valamikor Pannonhalmán Kelemen Krizosztom főapát úr. Diákból egyszerre vendéggé változtam vissza. Kis csalódást éreztem. Miért nem lehetek továbbra is diák, miért nem ma­radhatok itt, amikor olyan nagyszerű itt minden? Miért kell visszamennem ebből a színpompás ma­gyar ünnepből az emigrációs élet szürke hétköznap­jaiba? Csaknem szorongás fogott el, amikor beléptem az igazgatói szobába. Régi diákszorongások emléke talán? Lehet. De csakhamar eloszlott a páratlan ven­dégszeretet láttán. Emlékeztünk a régi dolgokról, hisz sorstársak voltunk a bajban. Ő is élvezte — ő is? — még csak ő élvezte igazán és huzamosan a vörös paradicsom szibériai ízeit. De minden rossz­ból származik valami jó is. Most orosz leckét ad sza­bad óráiban az orosz nyelv iránt érdeklődő nebu­lóknak. E célból magunkra is hagy bennünket egy darabig — alig van egy szabad­ perce — miután be­hivatta a szobába az ismerős gyerekeket, barátaim és híveim itt tanuló csemetéit. Azok szívesen jön­nek. Melyik diák nem használná ki a lógási lehető­ségeket? Itt van Szujker Józsi Calgaryból,­­Tollas Tibor fia Münchenből és természetesen a Wáczek-gyerekek San Diegóból. Hányan is? Dr. Wáczek Ferencéknek kilenc gyermeke közül jelenleg négy van itt, egy fiú és három leány. Két idősebb lány már haza- és férjhez ment, két kisfiú még otthon van, de jönnek azok is ... Remélem, jól számoltam. A gyerekek remekül érzik magukat. Mesélnek, lapokat írnak haza. Tibor fia ezt írja a lapra: Sok csók a Papának, meg a Mamának. Küldjél pénzt! Meki. Hiába, az idők változhatnak, de a diák soha. Megnézzük a középkori műemlék-templomot. Megcsap az évszázadok súlyos, hűvös levegője. Majd az intézet büszkeségét, az új leányinternátust tekintjük meg, mely valóban a magyar akaraterő és az oly sokszor hiába áhított összefogás csodája. Csín, magyar hangulat, ízlés, otthonosság fészkel az újjá és modernné varázsolt, kibővített régi falak között. Kedves nővérek őrködnek anyás szeretettel a lányok testi és lelki épsége, tanulmányi előmenetele fölött Szülő nem tudná megadni ezt a minden részletre kiterjedő, szakavatott gondoskodást. A lányok szá­ma 150, a fiúké 250 körül van. A legtöbben termé­szetesen Németországból, Svájcból és Ausztriából vannak, de Északamerikát is 60 gyermek képviseli. Kétszer tartottam költői estet a nagyobb növen­dékeknek, s mondhatom, sehol annyi figyelmet és megértést nem találtam, mint ezen a kis magyar szigeten. Oázis volt számomra az emigrációs kö­zöny és érdektelenség sivatagában. Érdekes, hogy legmaibb, csaknem beat-versem aratta a legnagyobb sikert. Az ifjúság igazolta versújító törekvéseimet Előadásomat enyhe humorral fűszereztem, s ez is azonnal visszhangra talált bennük. A végén nem győztem válaszolni a személyes és tárgyi vonatko­zású kérdésekre. Ez az élénk irodalmi érdeklődés mutatja, hogy Burg Kastlban fiaink és leányaink nemcsak tökéletesen megtanulnak magyarul, de szí­vükbe is zárják örökre a magyar nyelv és kultúra szeretetét. Utoljára egy őszi napon futottunk be Zsurkay János steinbergi plébános Volkswagenével. Az er­dők lombjai már sárga és piros színekben izzottak. Aznap szerencsénk volt. A nürnbergi rendőrtiszti iskola növendékei érkeztek látogatásra és tisztele­tükre az iskola bemutata zene- és táncművészetét. Sokat hallottam és olvastam már nagysikerű előadó körútjairól Európa országaiban, most végre magam is láthattam, hallhattam őket. Csodálatos volt. Ki­csinyek és nagyok ajkán csendültek föl hibátlan szépséggel a Bartók—Kodály által gyűjtött népda­lok kristálytiszta dallamai. Aztán táncra perdültek, s mintha otthon születtek volna mind és soha nem is jártak volna másutt, csak Magyarországon, olyan tűzzel és hamisítatlan őserővel ropták a Kárpátme­dence gyönyörű táncait- A németek csak ámuldoz­tak. Nem csoda, hisz valódi varázslatnak voltak szem- és fültanúi. S akkor világosodott meg előttem, hogy ezek a gyerekek nemcsak tanulnak itt, de kö­vetei máris a magyar tehetségnek, élniakarásnak, a magyar kultúrának. Sajnos, ebben a rövid írásban nem lehet minden­ről beszámolni, pedig sok mindenről kellene még írni. Elsősorban a tanárok és nevelők emberfeletti munkájáról. Aztán arról a példás ökumenikus szel­lemről, amely a különböző vallású gyermekek és tanárok között uralkodik. És nem utolsó sorban a legfontosabbról: ha van eszme és cél, amelyért az emigrációs magyarságnak érdemes áldozatot hoznia, hát Burg Kastl az 1­ 6 KRÓNIKA

Next