Krónika, 1977 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1977-04-01 / 4. szám

Bentefy Kál­mán, Nagy Balázs Őszutó volt. A nádasok, melyek nemrégen még otthont nyújtottak a visongó, tarkaszínű madárseregnek, most összeborzongtak a hűvös szélben. Néptelen, kihalt lett a nádas és az egész környék. A nádbuzogányok egymáshoz ütődve siratták önmagukat és tehetetlenül várták a meg­ismétlődő szél­hullámokat, melyek egyre közelebb és közelebb vitték őket a teljes elmúláshoz. Ahol még nemrég lélekemelő madárdal zen­gett, ott ma kihalt és sivár lett a táj és csak nyomai maradtak a tarka vadvirágoknak. Az erdő fái, melyek szeptemberben még csodá­latos színárnyalatokban, festői szépségben pom­páztak a távoli hegyeken és domboldalakon, most lombjaiktól megfosztottam csupasz ágakkal, sötéten meredtek az ég felé. Mikor az est leszállt, úgy tűnt, mintha az elár­vult erdőre borított fátyla alól láthatatlan szellemek kaptak volna titkos szárnyaikra és tették misztikussá azt az éjszakát, mely nem ígért hajnalt. A telihold is kivette részét a munkából. Ezüst fénysugarai gyermekes kíváncsisággal bújtak be minden kis nyíláson és szőttek ijesztő árnyakat. Ezek az árnyak éppen olyan félelmetes lassúsággal mozogtak, mint a jó öreg hold égi útján. Ahogy haladt, végigkémlelte az alatta elterülő, alvó világot. Történt pedig, hogy kiváncsi érdeklődéssel szemlélte az ablakon kiszüremlő lámpafényt. Nem kétséges: azon csodálkozott, hogy míg minden ablak sötét, amikor Abony fölé ért. Nagy Balázs kicsi háza felett megállt és emitt egy árva fénysugár idétlenkedik, de bizonyára nem ok nélkül. Mily egyszerű lett volna egy kicsit hallgatózni, ha erre rávitte volna Hold úr ő kegyelmességét örökbékés szíve. Bár lehet, ha megtette volna, lefordult volna az égről. . . — Én veszek két mázsa dohányt, Julis! — mondta Nagy Balázs a feleségének, majd kissé suttogóbbra fogva hangját, így folytatta: — Oszt tudod mit? Ezzel az egyszál gebe lo­vammal az ekhós kocsin elviszem a Felvidékre, oda, ahol a múlt télen fát vágtam Losoncon. Az ottani kocsmáros, az öreg Kóhn, nagyon kért akkor engem, hogy vigyek neki dohányt, átvesz tőlem minden mennyiséget, egy koronájával kilóját. Gaz­dag ember az a Kóhn úr, nemcsak kocsmája, de földje is van vagy ötven hold. Én erre mifelénk a kerti dohánynak megveszem ötven fillérért kilóját. Oszt két mázsa dohányon száz koronát tudnék keresni. Akkor vennék a fele pénzért, ötven koro­náért, egy párját a lovunknak és még ötven koronánk maradna is. Oszt ha már két lovunk vana, akkor fuvart is tudnék vállalni, így már bizto­sítani tudnám a család megélhetőségét, mert két lóval mindig akadna fuvar. A napszámos munkából nem tudlak benneteket eltartani még akkor se, ha meggebetlek. — Hát hiszen jó vóna az a kis pénz, Balázs — szólt Julis — mert mán jön a tél és mind a hat gyereknek kell ruha, meg lábbeli. Ha nem kapnak, mán ki se tudnának menni, olyan rongyos a ruhá­juk, oszt javítani se igen lehet mán, mert nem állják a varrást. Igaz, nekem is igen nagyon kellene mán ruha, meg csizma is, de azért én csak megvagyok valahogy, a gyerekek elsőbbek. Oszt annak a két mázsa dohánynak az árát, a száz koronát honnan akarod előteremteni, Balázs!. .. Nagy Balázsnak fájdalmasan belenyilalt a szíve táján. Minden vagyonkájuk a két hold föld volt, amit Julis kapott hozományba a szüleitől. Ba­lázs tudta, hogy felesége mennyire ragaszkodik ehhez a két hold földhöz, mintha csak az életéről lenne szó. Most pedig el akarja kérni Julistól, hogy kockára tegye ezt a szeretettel gondozott és féltve őrzött utolsó kis vagyonkájukat is. Valami is­meretlen érzés azonban egyre arra ösztökélte, hogy ne féljen a jövőtől. Lehajtott fejjel csak ennyit mon­dott az asszonynak: — A két holdra vennék fel száz koronát, Julis. Az asszony eléggé értelmes volt ahhoz, hogy felismerje ezzel a dohány­üggyel járó kockázatot, dehát az üzlet előnyei is csábítóak voltak. Férjét na­gyon szerette, mert józan életű és hűséges ember volt, aki csak a családjának és a munkának élt. „Ami az enyém, az az övé is” — gondolta magában Julis, és végtére is egy házaspárnak nemcsak a TOMBOLA a Kultúrközpont zongoravásárlására A Körösi Csom­a Sándor Társaság az ezévi ÁRPÁD NAP alkalmával értékes tombolatárgyakat sorsol ki abból a célból, hogy annak bevételéből az annyira hiányolt és elengedhetetlenül szükséges zongorát végre megvásárolhassuk. Az ÁRPÁD NAP-i tombola első díja a nyertes hölgy méreteire készítendő díszmagyar ruha lesz. Tombolajegyek már kaphatók a Kultúrköz­­pontban, a magyar üzletekben és a megbízottaknál. A jegy ára 2 dollár. Sorsolás az ÁRPÁD NAP-i va­csorán: 1977. április 30-án, este 11 és 12 óra között. Kérjük a magyar hölgyeket és férfiakat, próbálják ki szerencséjüket, hiszen e tombola­játékunkkal fontos kulturális célt támogatunk. 1977. ÁPRILIS KRÓNIKA 17

Next