Krónika, 1978 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1978-09-01 / 9. szám

Győrben és Szombathelyen vannak. A növen­dékeket bőven szállítanák a helybeli és a távolabbi gimnáziumok (Veszprém, Ajka, Celldömölk, Zirc, Sümeg, Tapolca, Keszthely). Mindezekkel az iskola­­reformokkal Pápa valóban ismét visszanyerhetné a „Dunántúl Athénja” díszítőjelzőt. Amit a szakemberek javasolnak Évekkel ezelőtt a Műszaki Könyvkiadó egy igényes könyvet adott ki Pápáról — Gerő László és Sedlmayr János írásaival. (Az utóbbi a város szülötte és az új budapesti Hilton Szálló tervezője.) Az ő javaslataikat ismertetem az alábbiakban, mert ezek a városképi javaslatok” kiegészítik és teljessé teszik azokat a terveket-elképzeléseket, amelyeket fentebb már elmondtunk, nemcsak az iskolákkal kapcsolatban, hanem általános vonatkozásokban is. A két kiváló műépítész együttes véleménye szerint: azonnal el kell végezni a Fő-tér és a Fő-utca műemléki házainak „sortatarozását”, a csúf üzlet­portálok átalakításával; a sokféle és hiányos tér- s utcaburkolatokat egységesíteni kell, síkkerti ki­képzéssel és a régi szép díszkút visszaállításával; s végül a Fő-tér két hivalkodó épületének elrontott és a barokk­ együttesbe nem illő homlokzatát át kell alakítani. Pápa város visszamaradásában majdnem tel­jesen a vezetőség volt a hibás, idegenből odaszalasz­­tott jöttmentek, dologkerülő iparosok és — hor­ribile dictu — egy ácsmesternek részeges felesége voltak éveken át a város vezetői, akiknek sem érzékük nem volt a fejlesztéshez, sem a szívük nem húzott a szülőföldhöz. Most (tudomásom szerint) egy nagyon agilis jogászember lett a város polgármestere, aki seré­nyen hozzálátott a város fejlesztéséhez, kiharcolván azokat az anyagi juttatásokat, amelyeket az eddigi városvezetők következetesen visszautasítottak. Az új vezetőség munkájának máris vannak látható ered­ményei. Az Esterházy-vár kastély előtti parkban máris felállítottak két szép modern szobrot: Jókai Mór és Petőfi Sándor emlékműveit. Mindkettő Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor kolozsvári szobrászművészek alkotása. (Ők készítették Er­délyben, Farkaslakán Tamási Áron művészi síremlékét is.) Talán igyekezete sikerrel jár s pár év múlva, ha majd újra meglátogatom Pápát, talán már egy megújhodott várost találok, bár fognak állni még a tornyok, a regényes háztetők, a régi pol­gárházak, s őrzik a Fő­ tér és Fő­ utca varázsát amelyet az ősi diákváros még nagyon sokáig nem tud — s talán nem is akar — levetkőzni. Mert a „régi pápai diákok” sem akarják levetkőzni a múltat, mert nem felejtik el, de nem is felejthetik el szellemi szülőföldjüket s vele együtt a tovaszálló ifjúságukat... 24 KRÓNIKA ERDŐ FOHÁSZA Egy Pécs-környéki természetvédő tábla felirata nyomán, amit a Krónikában olvastam. Föld ura Ember, ki erre jársz, ne emelj fáimra kezet, dermesztő téli éjszakákon én vagyok őrző tűzhelyed. Én vagyok forró nyári délben tornácod árnyas fedele, szomjad gyümölcseimmel oltod, kerted virágommal tele. Holtan is téged szolgál testem, házadat tartó oszlopok, a megterített asztal lapja, a szék, amin ülsz — én vagyok! Álmod őrzője a vetett ágy, hol fáradt tested megpihen, szép szerelem fűszeres fészke, éden, é­s nem űz ki senki sem. A küszöb, honnan utad indul, a zárt kapu, mely visszavár, a bölcsőd és koporsód fája . . . kisérlek élet és halál ösvényein, mint ha cseléded, fizetség nélkül én leszek a sírodon faragott fejfád, amely megőrzi tűnt neved . . . Ne emelj hát reám kezet! Kempfenhauseni kórház, 1978 májusa Tollas Tibor KERTEMBEN A kertek fái még zuhanyoznak, elömlik rajtuk az ősz­ sugár. A fű közt futkos, ugrik, moccan néhány ittrekedt tücsök, bogár; a vakkígyó még kidugja fejét és felkúszik a zörgő lomb alá, a nap mintha végső leheletét világunkra is rásóhajtaná. A bokrok szemérmesen vetkőződnek. Kőkockákon szürke gyík inai. A szőlőszemek évődve őrlődnek az ősz megőrült sugaraival. A krizantémok rácsodálkoznak. Vetkőzöm én is. Mint a bokraim. Lángvirág voltam. Ellobbantam őszig. Fűben keresgélem száraz szirmaim. Állj még ide mellém. A fügefa alá. Hátha ránk talál egy káborgó sugár. Idegennek nem kell észrevenni: érző szívünkben — kialudt a nyár. Sz. Kanyó Leona

Next