Krónika, 1979 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1979-12-01 / 12. szám

ÉVGYŰRŰK (Tollas Tibor új verseskötetének margójára) Amikor Tollas Tiborral először találkoztam, egy kis könyvet szorongatott a kezében, olyan fél­téssel, mintha legalábbis „Afrika csillaga”, a világ egyik legértékesebb gyémántja lett volna. Aztán rám nézett, elmosolyodott és ezt mondta: „Magának megmutatom, mert bízom magá­ban.” Rómában voltunk, a Nemzetközi Sajtó Klub­ban, és egy közös barátunk — aki a költőnek rab­társa volt a kommunisták börtönében — mutatta be nekem Tollas Tibort. Egy év telt el a magyar szabadság fellángolása óta, 1957 novembere volt, és Tollas első európai körútján járt, hogy érintkezést keressen az olaszországi magyar menekültekkel. Amit kezében szorongatott: a Füveskert — az azóta már legendássá vált kötet — börtönben írt, kéziratos példánya volt. Akkor mondta el nekem a költő a Füveskert hihetetlen történetét. □ A kommunista terror 1947-ben Tollas Tibort is hamis vádakkal vetette börtönbe, ahonnan csak kilenc esztendő után szabadult. A négy fal közötti élet, a kényszermunka-tá­borok, a kínzások az őrület szélére kergették a rabo­kat, de furcsa módon, az irodalom mentette meg őket. Az összezárt politikai foglyok verseket kezdtek mondani egymásnak, s amire az egyik emlékezett, azt megtanulták a többiek. Aki tudott idegen nyel­ven, az külföldi költők költeményeit mondta el, majd prózában lefordította magyarra. Aztán volt közöttük, aki a prózát versbe szedte. Tollas Tibor volt egyike azoknak, aki rímekbe faragta a prózát. Aztán lassan elkezdte saját verseit írni. Persze csak fejben, emlékezetben, mert sem papírjuk, sem író­eszközük nem volt a raboknak. Verseit azonban megtanulta a többi fogoly. „Leglelkesebb hallgatóm — mesélte Tibor — egy bányász volt. Minden versemet megtanulta kívülről. És amikor kiszabadult, lediktálta gyere­keinek, mert ő bizony nem tudott sem írni, sem olvasni. De ezen az analfabéta munkáson keresztül jutottak el először költeményeim a börtönön kívüli közönséghez” ... Amikor a börtön­ csinálta költők végre papír­hoz és írószerszámhoz jutottak, tizenkét „kötetben” gyűjtötték össze költeményeiket. Ezekből a kötetek­ből hármat Tollas Tibor ki tudott menteni a fegy­házból. A Füveskert első nyomtatott kiadása Bécsben jelent meg, és tíz esztendő alatt hét idegen nyelvű kiadást ért meg. □ Tiborral való első találkozásomat továb­biak követték, Rómában, Münchenben, Locar­­nóban. Az ismeretségből barátság lett. Az évek pedig nem változtattak a költő jellemén. Ma is ügy lelkesedik mindenért, ami a magyar ügyet szolgálja, mint akkor, közvetlenül a szabadságharc után, és ahogy a Füveskert első nyomtatott példányának utószavában írta: „A hősi korszak talán lezárult, de a heroikus erőfeszítés erősebb bennünk, mint valaha.” Ez a heroikus erőfeszítés ad erőt a költőnek, hogy minden évben más-más kontinens magyarjai között hirdesse az emigráns magyar irodalom lét­­jogosultságát, fontosságát és éltető erejét. A lelkes meggyőződésen kívül Tollas Tibor ál­landó kísérője az alázat. A sikerek sem változtattak jellemén, és szerénysége néha szinte megdöbbentő. Karakterére jellemző az is, hogy minden magyaron segíteni igyekszik, de ahogy védettje egyenesbe kerül, rögtön megfeledkezik arról, amit tett. Néhány évvel ezelőtt Rómában, magyar lány fordult hozzám kétségbeesve. Vőlegényének sikerült útlevelet kapnia, de csak törökországi vízummal. Ankarában nem ismert senkit és különféle nehéz­ségek miatt nem tudtak azonnal találkozni. A fér­fiak nehezebben bírják az egyedüllétet, mint a nők és a kislány félt, hogy a fiú valami butaságot csinál. Tőlem kérdezte, ismerek-e magyart Törökország­ban. Nem ismertem senkit, de azonnal írtam Tibor­nak, akiről tudtam, hogy ott is vannak barátai. Hónapok múlva levelet kaptam Tibortól, amelyben ő köszönte meg nekem, hogy milyen remekül oldottam meg egy magyar pár prob­lémáját. Összeházasodtak Törökországban és rövi­desen indulnak Amerikába. Az ember, a költő, a lapszerkesztő Tollas Tibor elválaszthatatlan egymástól. Ahogy Saáry Éva — aki az Évgyűrűk remek illusztrációit készítette — egyszer megjegyezte: az emigráns magyar iroda­lomnak vannak jobb költői, jobb írói, jobb lap­­szerkesztői, de Tollas Tibor egyedülálló jelenség. Egyedülálló baráti hűsége és jóindulata. Amikor végképpen üres a Nemzetőr szer­kesztőségének kasszája, olyan leveleket ír munka­ 18 KRÓNIKA

Next