Krónika, 1979 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1979-12-01 / 12. szám

társainak, amelyek elfelejtetik a csekk hiányát. Ha úgy érzi, hogy valami hibát követett el, virág­csokorral kér bocsánatot. De mindenekfelett bízik abban, — és állandóan ezen munkálkodik —, hogy az emigráns irodalmat — írókat költőket, szer­kesztőket, olvasókat — közvetlen emberi és testvéri közelségbe hozza egymással. Merész vállalkozás, de ha valakinek, Tollas Tibornak sikerülni fog. Azért talán, mert soha senkiről nem mond rosszat, min­den ellenségének megbocsát, még egykori hóhé­rainak is . . . Egyszer megkérdeztem tőle, nincs-e benne gyűlölet azokkal szemben, akik kínozták a bör­tönben. Tibor elszomorodott és nagyon halkan válaszolt: „Csak az esett rosszul, amikor láttam, hogy a kínzónak örömet szerez a kínzás” . . . □ Tollas Tibor most megjelent verses kötete, az Évgyűrűk, minden eddigi munkájánál tökéle­tesebb képet ad a költő egyéniségéről, mert ebben a rendkívül ízlésesen kiállított könyvben, Tollas mun­kásságának minden periódusából van vers. Egyes költemények és műfordítások még a váci börtönben születtek és a kéziratok véletlenül, 30 év után jutottak el a költőhöz. Más versek az Eszterlánc kötet, megint mások pedig az Irgalmas fák gyűjtemény utórezgései. A legtöbb azonban az utóbbi évek alkotása, s ezeknek az új verseknek mindegyike egy-egy kis remekmű. Mindszenty bíborosról számtalan könyv jelent meg, de Tollas mindenkinél bátrabban írta meg az igazságot: „Róma-Bizánc közt állsz, mint vádlott, máglyádból néma vád lobog.” Az emigrációs valóságot talán senki sem mondta ki olyan világosan, mint ő a Gyöngyház­börtön című versében: „Szivet vagy mundért cserél­het az is, ki házat, hazát holtig nem cserél, de hű maradhat idegenben is, kiben népe mostoha sorsa él.” Cs. Szabó Lászlóhoz, a nyugati magyar iro­dalom „grand old man”-jéhez írt költeménye Szüret előtt különösen megható azok számára, akik tudják, hogy egy súlyos operáció előtt üzente Cs. Szabónak. .. bölcsebb a Szőlőskert Ura. Ő tudja, nyesni vágni kell, hogy szüretre gyümölcs legyen.” Elragadó A bécsi hársak című verse, amelyet feleségéhez, Majához írt: „A hársak ma is úgy virágzanak, mint húsz éve a bécsi dombokon... Ne hidd ne mondd, hogy elvirul a nyár, ölelő karok lánca elszakad... Tekints a hársra, dús virágra száll, de törzséből új, szunnyadó nya­rak . ..” Itáliai, egyiptomi, törökországi útjairól írt köl­teményei klasszikusan szépek, de a kötetnek az a verse, amely mély, filozófiai gondolataival a leg­­különb, az a könyörgés szép halálért. Álljon itt tel­jes terjedelmében, mert mindnyájunk titkos könyör­gése: „Uram, ki annyi kínt megélt, könyörgök nem az életért, a szép halált add meg nekem, váratlan jöjjön, hirtelen, mint bódult álom, alkonyat, eszébe hulló arcomat ne szántsa kín, emlékezés, mely ismeretlen éjbe néz, s ne legyek senkinek teher, minden szánalom földre ver, emelt fővel nap suga­rát szívjam magamba, ezer­ ág karommal nyúj­tózzak tovább ... — Állva haljak meg, mint a Vadnay Zsuzsa 1979. DECEMBER A RÉGI HÁZ Mint rejtekhelyére a vad, fáradt bujdosó barlangjába, úgy szököm hozzád, négy falad közé, — gyermekkor régi háza. Messzi sok utam mind oda kanyarog, a ház küszöbéig, de nem fáradok el soha, csillag helyett az ablak fénylik. Három királyok hajdanán siethettek így Betlehembe, bolyongásaim alkonyán harácsolt kincsem itt teszem le. Küszöbön túl még éberen anyám vár rám, pirosló kályha fénykörében ül s félszegen kérdi, mit adjon vacsorára. Apám már alszik, valahol kutyák ugatják künn a holdat, szekrény tetején almasor ízes nyarakból kóstolót ad. Nagyszülők képe ágy felett némán vigyázzák életünket, múlt századokból átketyeg szívük — a széken óra lüktet. Tükör a mosdótál fölött ablakon át a kertbe néz ki, ahol fehérbe öltözött fák homlokát a hold bevérzi. Az asztal felett lámpa ég, pislog, kanóca lecsavarva, porcelán­ernyőjén a kék búzavirág nyit új tavaszra. Bármerre jártam, ötven év ösvényein át ide tértem, itt voltam boldog, ködbe tért lépteimet csak innen mérem. Csiga, — hordoztam hátamon gyöngyházburokban ezt a házat, visszahúzódva bánatom páncéljába, — te szép varázslat! Tollas Tibor KRÓNIKA 19

Next