Krónika, 1980 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1980-07-01 / 7-8. szám

Gosztonyi Péter: Szabadságharcunk történelmi értékelése Az 1956-os esztendő egy sor baljós ese­ménnyel jelezte töttét. Januárban földrengés volt Pest megyében, februárban árvíz zúdult a Tisza­­tájra és a márciusban Budapestnél tetőző Duna nem kis riadalmat okozott a fővárosnak. Akkortájt történt az a különös margit-hídi szerencsétlenség is, mikor egy fővárosi autóbusz a hídról, szerencsére utasok nélkül, teljes sebességgel a Dunába hajtott. E különös jelenségek — mint a nagy vihart jó előre jelző villámlások — vezették be az elkövetkezendő renkívüli eseményeket. Előzmények Ekkor már hét esztendő óta volt ura az ország­nak a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) elnevezésű Kommunista Párt. Működésének eredményei majd minden vonatkozásban lesújtóak. Egy külföldi nagyhatalom, a Szovjetunió, politikai céljainak alárendelt tervgazdálkodás 1956 őszére Magyaror­szágot a gazdasági csőd szakadékába sodorta. Nem mi mondjuk, egy hazai pártbrosúra oldalairól idé­zünk: „1956 szeptember végén bejelentették, hogy üzem­­anyaghiány miatt az összes távolsági autóbuszvonalon ideig­lenesen szüneteltetik a forgalmat; szénhiány miatt három hétig leáll mintegy 600 személyvonat és ezer motoros jármű. Egy ideig csökkentik a gépállomások üzemanyagellátását is. Több fontos országos építkezésen beszüntették a munkát. A gazdasági irányító tevékenységre jellemző, hogy a Statisztikai Hivatal Elnöke a Tervhivatal Elnökéhez intézett 1956. szep­tember 14-i levelében őszintén bevallotta: a több ezer terv­­módosítás miatt már a Statisztikai Hivatal sem tudja, mi a jelenleg érvényes terv...” (Berecz János: 1956, ellen­­forradalom tollal és fegyverrel. Budapest 1969, 78. oldal.)­ A kommunista pártvezetés a mezőgaz­daságban az erőszakos, úgymond „adminisztrációs” irányítás eszközeit alkalmazta. Évről-évre, sokszor még év közben is, emelték a gazdák kötelezettségeit. A parasztságot általában — azokat is, akiket ter­melőszövetkezetekbe, az úgynevezett „közösbe” kényszerítettek — a kötelező beszolgáltatás, az adó­zás rendszere teljesen közömbössé tette a termelés fejlesztése iránt. Ez a termelési érdektelenség oly mértékben fokozódott, hogy 1953-ra(csak egyetlen hivatalos adatra hivatkozva) az ország szántóterü­letének több mint a tíz százaléka, csaknem egymillió hold hevert parlagon! Az ipar az ötvenes évek közepére szinte tör­vényszerűen deficitet mutatott. A munkások, parasztok, és általában a bérből élő dolgozók élet­­színvonala, az uralmon levő párt ígéretei ellenére, állandóan csökkent, és az ötvenes évek elején már jóval az 1938-as átlagszínvonal alá süllyedt. De még sokkal rosszabbul állt a helyzet az állampolgárok általános jogaival! A jogbiztonság totális felszámolása Az MDP nemcsak a hadsereg és a rendőrség irányítását és ellenőrzését látta el, hanem egy külön, belső használatra rendszeresített karhatalom, az Államvédelmi Hatóságét (ÁVH) is. Ez az erőszak­intézmény egyedül az MDP főtitkára, Rákosi Má­tyás fennhatósága alatt állt, irányítását és ellenőr­zését utasítására az ő emberei végezték. S Rákosi hét esztendős uralma alatt megteltek a börtönök és a hóhérnak is jutott munka elég! Szovjet mintára nem kevés munkatábor is épült. Az Államvédelmi Hatóság működése azonban nemcsak a párt ellenségeire terjedt ki. Az egyszerű polgár, a „dolgozó” is potenciális ellenséggé vált, ha ezt a párt érdeke így kívánta. Nógrádi Sándor (1949—1955 között), a Magyar Néphadsereg leg­főbb politikai vezetője, vezérezredes, a hatvanas évek elején így írt visszaemlékezéseiben a Rákosi korszakról: OLVASÓINKHOZ. — E hónapban, július-augusztus jelzéssel, nyári összevont számot adunk ki. Szerkesztőségünk és legközvetlenebb munkatársaink nyári szabadságra mennek. Legközelebb szeptember elsején jelenik meg a KRÓNIKA. — Kérjük kedves Olvasóinkat, ha hátralékban vannak előfizetési díjukkal, küldjék el minél előbb. Minden olvasónk nagyon jól ismeri az általános árdrágulást kísérő gondokat. Nemcsak a nyomdai előállítás költségei emelkedtek, de a postai szállítás díja is lényegesen magasabb, mint az előző esztendőben volt. Nem árulunk el titkot, ha hangsúlyozzuk, hogy a magyar betű fenntartásáért meg kell küzdenünk. Csak akkor várhatunk biztató eredményt, ha ebben a küzdelemben író és Olvasó kö­zösen vállalja az áldozatot. Minden ilyen értelmű áldozatvállalással magyar kulturális hagyományaink fenntartását szol­gáljuk. S ez a szolgálat ma lelkiismereti kérdés. — Köszönjük minden kedves Olvasónk ragaszkodását a magyar szóhoz, a magyar betűhöz. S kérjük munkatársainkat, segítsenek a KRÓNIKA terjesztésében. 1980. JÚLIUS-AUGUSZTUS KRÓNIKA 3

Next