Krónika, 1980 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 7-8. szám
Gosztonyi Péter: Szabadságharcunk történelmi értékelése Az 1956-os esztendő egy sor baljós eseménnyel jelezte töttét. Januárban földrengés volt Pest megyében, februárban árvíz zúdult a Tiszatájra és a márciusban Budapestnél tetőző Duna nem kis riadalmat okozott a fővárosnak. Akkortájt történt az a különös margit-hídi szerencsétlenség is, mikor egy fővárosi autóbusz a hídról, szerencsére utasok nélkül, teljes sebességgel a Dunába hajtott. E különös jelenségek — mint a nagy vihart jó előre jelző villámlások — vezették be az elkövetkezendő renkívüli eseményeket. Előzmények Ekkor már hét esztendő óta volt ura az országnak a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) elnevezésű Kommunista Párt. Működésének eredményei majd minden vonatkozásban lesújtóak. Egy külföldi nagyhatalom, a Szovjetunió, politikai céljainak alárendelt tervgazdálkodás 1956 őszére Magyarországot a gazdasági csőd szakadékába sodorta. Nem mi mondjuk, egy hazai pártbrosúra oldalairól idézünk: „1956 szeptember végén bejelentették, hogy üzemanyaghiány miatt az összes távolsági autóbuszvonalon ideiglenesen szüneteltetik a forgalmat; szénhiány miatt három hétig leáll mintegy 600 személyvonat és ezer motoros jármű. Egy ideig csökkentik a gépállomások üzemanyagellátását is. Több fontos országos építkezésen beszüntették a munkát. A gazdasági irányító tevékenységre jellemző, hogy a Statisztikai Hivatal Elnöke a Tervhivatal Elnökéhez intézett 1956. szeptember 14-i levelében őszintén bevallotta: a több ezer tervmódosítás miatt már a Statisztikai Hivatal sem tudja, mi a jelenleg érvényes terv...” (Berecz János: 1956, ellenforradalom tollal és fegyverrel. Budapest 1969, 78. oldal.) A kommunista pártvezetés a mezőgazdaságban az erőszakos, úgymond „adminisztrációs” irányítás eszközeit alkalmazta. Évről-évre, sokszor még év közben is, emelték a gazdák kötelezettségeit. A parasztságot általában — azokat is, akiket termelőszövetkezetekbe, az úgynevezett „közösbe” kényszerítettek — a kötelező beszolgáltatás, az adózás rendszere teljesen közömbössé tette a termelés fejlesztése iránt. Ez a termelési érdektelenség oly mértékben fokozódott, hogy 1953-ra(csak egyetlen hivatalos adatra hivatkozva) az ország szántóterületének több mint a tíz százaléka, csaknem egymillió hold hevert parlagon! Az ipar az ötvenes évek közepére szinte törvényszerűen deficitet mutatott. A munkások, parasztok, és általában a bérből élő dolgozók életszínvonala, az uralmon levő párt ígéretei ellenére, állandóan csökkent, és az ötvenes évek elején már jóval az 1938-as átlagszínvonal alá süllyedt. De még sokkal rosszabbul állt a helyzet az állampolgárok általános jogaival! A jogbiztonság totális felszámolása Az MDP nemcsak a hadsereg és a rendőrség irányítását és ellenőrzését látta el, hanem egy külön, belső használatra rendszeresített karhatalom, az Államvédelmi Hatóságét (ÁVH) is. Ez az erőszakintézmény egyedül az MDP főtitkára, Rákosi Mátyás fennhatósága alatt állt, irányítását és ellenőrzését utasítására az ő emberei végezték. S Rákosi hét esztendős uralma alatt megteltek a börtönök és a hóhérnak is jutott munka elég! Szovjet mintára nem kevés munkatábor is épült. Az Államvédelmi Hatóság működése azonban nemcsak a párt ellenségeire terjedt ki. Az egyszerű polgár, a „dolgozó” is potenciális ellenséggé vált, ha ezt a párt érdeke így kívánta. Nógrádi Sándor (1949—1955 között), a Magyar Néphadsereg legfőbb politikai vezetője, vezérezredes, a hatvanas évek elején így írt visszaemlékezéseiben a Rákosi korszakról: OLVASÓINKHOZ. — E hónapban, július-augusztus jelzéssel, nyári összevont számot adunk ki. Szerkesztőségünk és legközvetlenebb munkatársaink nyári szabadságra mennek. Legközelebb szeptember elsején jelenik meg a KRÓNIKA. — Kérjük kedves Olvasóinkat, ha hátralékban vannak előfizetési díjukkal, küldjék el minél előbb. Minden olvasónk nagyon jól ismeri az általános árdrágulást kísérő gondokat. Nemcsak a nyomdai előállítás költségei emelkedtek, de a postai szállítás díja is lényegesen magasabb, mint az előző esztendőben volt. Nem árulunk el titkot, ha hangsúlyozzuk, hogy a magyar betű fenntartásáért meg kell küzdenünk. Csak akkor várhatunk biztató eredményt, ha ebben a küzdelemben író és Olvasó közösen vállalja az áldozatot. Minden ilyen értelmű áldozatvállalással magyar kulturális hagyományaink fenntartását szolgáljuk. S ez a szolgálat ma lelkiismereti kérdés. — Köszönjük minden kedves Olvasónk ragaszkodását a magyar szóhoz, a magyar betűhöz. S kérjük munkatársainkat, segítsenek a KRÓNIKA terjesztésében. 1980. JÚLIUS-AUGUSZTUS KRÓNIKA 3