Krónika, 1980 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
Nehéz Ferenc: A televízió mellett ülünk . . . Szombat este van. Perry Como énekel. Behunyom a szememet, úgy hallgatom. Az asszony Zsuzsikát fogja. Zsuzsika együtt énekel Perry Comóval. Zsuzsikának egyébként is szokása, hogy mindenkinek segít. A plébános úrnak például prédikálni segít a templomban. Ha az orgona megszólal a magasban, s a kántor rátesz a „Tantum ergo"-ra, akkor Zsuzsika a kántornak is segít. Zsuzsikának teljesen mindegy, hogy prózáról, vagy énekről van szó. Ő mindegyikben egyformán otthon van. Ami a nyelvet illeti, abban sincsenek gátlásai, jóllehet minden nyelvet ugyanazon a módon beszél. Az angyalok módján. Zsuzsika ugyanis kilenc hónapos. Ferkó már meglett fiatalember. Tízéves és a jean-en kívül is hosszúnadrágot visel. Komolyan figyeli Perry Comót, de be kell vallani, nem annyira az érdekli, mit és hogyan énekel Perry Como, hanem az, hogy a kép milyen élesen jön ki. Mert ha a kép nem éles, akkor Ferkó szakértelemmel igazít a TV-n. Született technikus. Nemcsak a TV van a kisujjában, hanem ha kint sétálunk az utcán, este, és fejünk fölött elzúg egy repülőgép, akkor a zúgásából megmondja, hogy B-52-es, vagy pedig F-100- as. A misszilekről, szatellitekről s rakétákról nem is érdemes beszélni. Azokat úgy ismeri, legalábbis, mint Von Braun. A majomról, amelyet legutóbb fellőttek, rögtön megállapította, hogy túl kicsi volt. Orángutángot kellett volna fellőni. Ahogy a szememet behunyom, éppen Ferkónak ezen a dolgain gondolkozom. Szeretném, ha mérnök lenne a gyerekből. Pasadénában adom be, természetesen. Az olyan jó hely, hogy nemcsak a holdrakétákat készítik ottan, hanem egymásután nyerik meg a Nobel-díjat is. Ha Ferkó megnyeri a Nobel-díjat, biztos, hogy nem kell az életem végéig a fúrógép-gombot nyomogatnom a MacCaffreycégnél. Az asszony hangja riaszt fel álmodozásomból: — Mindjárt kilenc óra! Ferkó, csavard a négyesre azt a masinát. Erről jut eszembe, hogy voltaképpen miért telepedtünk olyan ünnepélyesen, mindnyájan a TV köré. Még Zsuzsika is, akinek pedig ilyenkor, minden segítési szándéka ellenére, már aludni kellene. Azért, mert kilenc órakor Ferkó következik a TV-n! Igen, Ferkó! De nem ám úgy, mint kiváló diák, műszaki tehetség s a Nobel-díj várományosa, hanem mint hollywoodi filmszínész! Hát ez még a soknál is több, ugye? Pedig így van. Pár héttel ezelőtt az a kedves, csalogányhangú Ligeti Amália felhívott, azt mondta: az Universal stúdióba, egy készülő filmhez, egy tíz év körüli gyereket keresnek, aki magyarul is tud, meg angolul is. Magyarul azért, mert magyarul kell a szerepét mondani, angolul pedig azért, mert a rendező azt sem tudja magyarul, hogy „mukk”, tehát csak angolul adhatja meg a gyereknek az utasításokat. — Hát én a Ferkó gyerekre gondoltam, talán megfelelne, — tette hozzá Amálka. Ferkó éppen egy szatellitet lőtt fel, éspedig „successful”, mert pontosan a szomszédok ablakába repült, mikor megkérdeztem tőle, mit szól a dologhoz. — Az a kérdés, hogy mit fizetnek, — felelte. Mondanom se kell, a felelet tetszett. Ha így megy, a Nobel-díjat illetőleg is biztos lehetek a dolgomban, gondoltam. Azzal visszahívtam Amálkát s megkérdeztem tőle, körülbelül mennyire taksálja a Ferkó művészi munkájáért várható tiszteletdíjat. Hozzátettem persze, hogy Ferkó roppant elfoglalt ember, mert semmiképpen sem akarja, hogy a muszka a Marsot illetőleg is megelőzze Amerikát, tehát minden idejét a Marsba küldendő rakéta, illetve orángutáng érdekében óhajtja igénybe venni, vagyis, ha emellett a rettenetes, idegölő tudományos munka mellett még művészi teljesítményt is kíván tőle Hollywood, azt ugyebár . . . stb., stb. Amálka, személyes tapasztalataira támasztott felelősséggel kijelentette, hogy Ferkó művészi teljesítményéért egy napra semmiképp sem kaphat kevesebbet, mint negyven dollárt. Ezt akkor kapja, ha mint „extra” szerepel. Ha úgy alkalmazzák, mint „actor”, akkor a hollywoodi törvény értelmében pontosan nyolcvan dollár üti a markát egy napra. Mikor Ferkónak jelentettem a dolgot, csak ennyit mondott: — Benne vagyok . . . Azzal bekopogott a szomszédba, Bud Gibsonhoz, s arra hivatkozván, hogy legutóbb segített neki a kocsiját mosni és csak húsz centet kapott, megkérte, hogy másnap délután segítsen és vigye ki a HETI KRÓNIKA 32 KRÓNIKA