Krónika, 1980 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1980-03-01 / 3. szám
Zsigmond András: Petőfi nemzete-Petőfi nemzedéke Nincs még egy nemzet a földbetegségen, amelynek történelme annyira összefonódna irodalmával, mint a magyaré. Az írók, a költők voltak a magyarság szellemi vezérei, irányítói az évszázadok vérzivataros történései során. Senkiben — azonban — úgy meg nem testesült a magyarság lelke, szelleme, mint Petőfiben. Nincs még egy költőnk, akinek gondolatvilágában, lényében, létében úgy ismert volna magára a magyar nép, mint Petőfiben. Költészete a népből született és a néphez tért vissza: verseinek nagy része népköltészetté, népdallá változott. De Petőfi nemcsak megszólaltatta költészetében az örök magyar gondolatokat, reményeket, vágyakat, hanem — mint népe prófétája — irányt is mutatott népének. Elmondhatjuk, hogy az európai forradalmak kora hozta erjedésbe a magyar nemzetet, de a magyar szabadságharc szellemi előkészítője, a magyar szabadságvágy leghívebb megszólaltatója Petőfi Sándor volt. 1848. március 15-én egy maroknyi író és diák indította el a forradalmi eseményeket Pesten, a Pilvax-kávéházban és e kis csoport lelke, vezére a költő. A magyar szabadság gondolata és Petőfi örök, megbonthatatlan frigyre lépett e napokban, és később a szabadságharc idején, hiszen a költő nemcsak harcolt népe szabadságáért, hanem életét is adta eszméiért. Petőfi szellemi hagyatéka, öröksége tovább élt a magyar népben. Hiába fosztotta meg a bosszúra szomjazó bécsi kamarilla a szabadságharc leverése után Petőfi népét legdrágább kincsétől: a szabadságtól, a remény, a vágy, a hit — a költő szellemi hagyatéka — tovább élt a magyarság szívében. Voltak idők, amikor — külszínre — úgy látszott: a nemzet beletörődött a rárakott bilincsek hordozásába. Hosszú évek teltek el passzív rezisztenciában, hallgatásban. Az elnyomók már diadalt ünnepeltek, amikor egyszerre csak megrázkódott a magyar nép és szabadságot követelt. Jöttek új megszállók, s azoknak helytartói. Azt hitték, vérbe és mérhetetlen szenvedésbe megfojthatják a szabadság eszméjét. De jött megint egy csodálatos október s a magyar ifjúság Petőfi szava 1980. MÁRCIUS ával az ajkán, Petőfi eszméivel a szívében lerázta a bilincseket és vérehullásával kivívta — ha rövid időre is — a szabadságot. Az elnyomók, az idegen hatalom bérencei ekkor új eszközökhöz nyúltak: a hitet, az idealizmust akarták a magyar ifjúság szívéből kiölni. A hitet Istenből, Nemzetből, Erkölcsből. Helyére cinizmust, a földi javak és élvezetek mértéktelen vágyát szerették volna a magyar nép lelkébe belopni. Már-már úgy látszott, sikerül. 1956 súlyosan csalódott, elárult és elárvult nemzedéke megpróbált csak a mának élni, ideálok nélkül. S íme, amikor már a rendszer urai megfújták a diadalharsonákat, hirdetve ország-világ előtt, hogy Magyarország népe elégedett, jól érzi magát a ,,gulyás-kommunizmusban", s egyszerre újra megmozdult a föld talpuk alatt: a saját maguk által felnevelt ifjúság kér és követel ma szabadságot, megszállóktól és diktatúrától mentes életet! KRÓNIKA 3