Krónika, 1981 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1981-06-01 / 6. szám

Fáy István: Ismerjük meg nagy költőinket Szabó Lőrinc Szabó Lőrinc az első világháború utáni magyar líra egyik legjelentősebb alakja, Miskolcon született. Generációkon át minden őse református pap volt, apja viszont — eltérve e családi hagyománytól — mozdonyvezető. A költő egyik versében elmeséli, hogy milyen büszke volt, amikor apja felvette a mozdonyra, mely olyan volt, mint egy bivaly, és ő húzta meg az indító kart, apja „csak segített”. A család 1905-ben Balassagyarmatra költözött, majd 1908-ban Debrecenbe helyezték apját. Itt végzi gimnáziumi tanulmányait. Magasan osztály­társai felett áll. Nagyon sokat olvas, és míg a töb­biek csak a kötelező tananyaggal küszködnek, ő megtanul németül, angolul és franciául. A latin és a görög nyelv tanulása egészen természetes. Hadi­érettségit tesz, mely után azonnal bevonul katoná­nak. Frontra azonban nem kerül, mert a háború közben befejeződik. Minden ifjúban van hajlam arra, hogy forradalmár legyen, csak az ok változó. A háború után Szabó Lőrinc Budapestre kerül. Eredetileg mérnök akar lenni, de az irodalom iránti szerelme a bölcsészetre tereli. Fogékonyságával tisztán meglátta a háború alatt, hogy a szellem, a kultúra csak má­­sodrendű tényező a nyers erő és az ököljog mellett. Ez a benyomás a forradalom és az utána következő zavaros időkben megérleli benne az elkeseredést minden erőszak ellen. Ekkor írja híres Kalibán című versét. Kalibán Shakespeare utolsó remeké­nek, a „Vihar”-nak egyik szereplője, aki félig állat, félig ember és csak az erőben, az erőszakban látja a boldogulás útját. Egyedül a varázshatalommal ren­delkező bölcs Prospero tudja féken tartani. Szabó lázadásának ez a vers az első megnyilvánulása. Alant közöljük a bevezető sorokat: Égesd el a könyveket, Kalibán! Pusztítsd el őket! Mind! Szőrös kezed fojtsa koromba gyémánt agyvelők értelmetlen tü­ndérjá­téka­it! Nincs szükség rájuk. Mit pöffeszkedik az isteni tudás? Üzlet az is! 1900 — 1957 Az aljas élet szégyelli magát és álarcot vesz fel és hisz neki. Vén igazság, hencegtél eleget, most pusztulj, te háromszor­ becstelen ábránd, ki még mindenkit mindenütt kiszolgáltál! És ti is, szeretet és jog, s aki csak vagytok, valahány! Lázadásának másik tárgya: a bérkaszárnyákba szorult világváros nyomorúságos, levegő nélküli élete. Ő a vidéki, a szabadsághoz és a látóhatár széles tereihez szokott ember nem tud belenyugodni, hogy így is lehessen élni. Hatalmas költeményében, A szörnyeteg városában végülis a következő konklúzióra jut: ...s egy hang szólt: . . .Átkozd meg a várost s menekülj a szabadba, ki.

Next