Krónika, 1981 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
való törődést és az ottani fájdalmak, szenvedések feltárását a világ elé." Ébredjünk hát rá, rövidesen mekkora felelősség zúdul ránk! A mai 30-40 évesek már megalapozták egzisztenciájukat, már kiforrott egyéniségek. Alig van köztük olyan, aki nyomasztó megélhetési gondokkal küzdene. Jaj nekünk, ha múltunknak, származásunknak hátat fordítunk, ha megvetéssel vagy közönynyel rúgunk azon, amit szüleink keservesen — ha tökéletlenül is, de hittel! — felépítettek magyarságvonalon a szabadföldön. Árulók leszünk, ha gyermekeinket nem avatjuk be abba a múltba, amit vérükben hordoznak, ha nem adjuk át nekik — oly hibátlanul, ahogyan az anyaországon kívül csak lehet — a magyar nyelvet, a magyar hamisítatlan történelmet, a hagyományokat — a szeretetet a magyarság iránt. Hiszen nekünk sokmindenben leegyszerűsödött az életünk. Nem menekülünk, nem vagyunk „hípik”. Társadalmi, politikai múlt alig terhelhet már minket. Jóllehet minket valamennyire még kísérthet, de gyermekeinket már nem. Nekik már nem értékmérce az, hogy régen Magyarországon ki olvasta az Új Magyarságot — és ki a Nyolc Órai Újságot. Leszűrődtek a régi forrongások. Egymás ellen tehát miért hadakoznánk? Már csak egy eszme mellett állhatunk ki egységesen: az egész keresztény nyugati világot elnyelni akaró vörös veszedelem ellen éberséggel küzdenünk kell. A szovjet elnyomás alatt sínylődő óhaza érdekeit ismertetnünk, védenünk kell a szabad viágban! Trianon óta elszakadt véreink helyzetét és sérelmeiket hangoztatni — dörömbölni jogaik rendezése érdekében! Befogadó országainkban született gyermekeinket tudatosítani kell afelől, hogy mit jelent a magyar vér, mely ereikben folyik, és hogy ez az örökség mire kötelezi őket. Befogadó országunk nekik már hazájuk lehet, de e hazánk lobogója mellé tűzzék ki származásuk piros-fehér-zöldjét, legyen ez az ő színük, amely mellett ki kell állniuk, ott, ahol élnek! Struccpolitikát folytatunk, ha abban a tévhitben ringatjuk magunkat, hogy vége a történelem viharos időszakainak. Nyílt veszedelemmel állunk szemben, a vörös zsarnok terjeszkedik. Bármikor bekebelezhet bennünket is, és akkor hiába lettek szüleinkből emigránsok. Aki ezt kétli, nézzen körül ma Közép- és Dél-Amerikában, vagy akár Nyugat-Európa egyes államaiban. Kiáltok saját nemzedékemhez: rázzuk le magunkról a közönyt! Az idősebbek lassan, nesztelenül magunkra hagynak bennünket. Ne maradjon utánuk egy űr. Tartozunk azzal nekik, az ő szenvedéseik és kettétört életük miatt, i de tartozunk azzal magunknak is, ha önbecsülésünket fenn akarjuk tartani, hogy az ő harcukat továbbvigyük és unokáik lelke ne maradjon üres és tudatlan afelől, hogy valóban miért is kerültek oda, ahol élnek? Ha nem látjuk világosan, milyen értékeszméket, milyen eszményeket kell átadnunk gyermekeinknek, tóduljunk az idősebb nemzedékhez és merítsünk tapasztalataikból: sokan hordják magukban a hit lángját! Szűrjük le tévedéseiket és alkalmazzuk a magunk életére azt, ami érvényes marad. Ne késlekedjünk! Itt az idő az őrségváltásra. Hiszek abban, amit Kostya Sándor üzen (Krónika, 1981. január): „Mindent elvesztettünk, de megmaradt a lelkünk, a fundamentum, amelyen mindent újjá tudunk építeni. Az élet tulajdonképpen nem más, mint akarat, és a nemzetekre vonatkozóan maradéktalan igazsággal áll Anatole France paradoxonja, hogy — csak akkor hal meg, ha önmaga is beleegyezik az elmúlásába." Ki veszi magára közülünk, hogy tudatosan beleegyezzünk nemzetünk elmúlásába a szabad földön? Ki meri azt vallani, hogy lelkünk, magyar lelkünk már elveszett? Talán csak szunnyad — de él! Készüljünk fel nemzetünk szolgálatára! Itt az idő, hogy atyáink fáradt kezeiből lassan átvegyük a magot és magunk kezdjünk vetni. Sziklás talajba hullik az a mag, melyet nem biztos kézzel vetettek — ahogy a költő mondja. Az első nemzedék keze biztos volt. Legyen a miénk is az! Érett fejjel, tudatosan vállaljunk közmunkát. Vigyük tovább az első generáció művét, közös küzdelemben. Győződjünk meg arról, hogy szükség van ránk. Rajtunk a sor, a 30-40 éveseken! Készüljünk fel nemzetünk szolgálatára. Legalább addig — ahogy Fiala mondja: „amíg odahaza ismét szabadon lélegezhetnek és emberibb életet élhetnek újra az emberek. S hogy ez így legyen, az a szabad Nyugaton élő, most felnövő fiatalság függvénye, mert az ő tarsolyukban nyugszik a magyar jövendő!” A most felnövő fiatalság a középnemzedék formáló keze között van: mi neveljük őket, gyermekeinket , a nemzet jövőjét. Készüljünk fel nemzetünk szolgálatára, elérkezett rá az idő. Haynalné Kesserű Zsuzsánna KRÓNIKA 19 A Kanadai Magyar Kultúrközpont RÁDIÓJA minden szombaton este 9:30-tól 10:30-ig tájékoztató és szórakoztató műsort sugároz a CHIN. 101 — FM hullámhosszán Figyele műsorainkat! Minden adásunkkal nemzeti összefogásunk eszméjét szolgáljuk! Hirdetések és üzenetek bejelentését kérjük a Kultúrközpont irodájában. Telefon: (416) 654-4926. 1981. JÚNIUS