Krónika, 1981 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1981-02-01 / 2. szám

Fáy István: Ismerjük meg nagy költőinket Juhász Gyula Szegeden született. Édesapja postatiszt. Ő maga vézna, zárkózott, bátortalan, nagyon okos, engedelmes kisfiú. Iskoláit a szegedi piaristáknál végezte kiváló eredménnyel, majd 1899-ben a váci noviciátusba került. De a már akkor társait messze meghaladó műveltségű fiatalember egy év múlva otthagyta a rendházat. 1902-ben a rokonság anyagi segítségével beiratkozott a budapesti egyetem latin­magyar szakára. Egyetemi évei (1902-1906) nagy hatással vannak műveltségére, különösen Négyessy László professzor szemináriuma, ahol Babits, Kosztolányi és ő, a három elválaszthatatlan jóbarát, a hangadók. 1907-ben segédtanár lesz Máramaros­­szigeten, majd kinevezik a lévai piarista gimná­ziumhoz. Néhány hónappal később már Nagy­váradon találjuk a premontrei főgimnáziumban. A szamosparti „Párizs” pezsegő szellemi élete, a nyu­gati irodalom és művészet kultusza szélesíti látó­körét. Itt ismerte meg élete egyetlen és remény­telen szerelmét: Sárvári Anna színésznőt. Ennek az asszonynak az emléke töltötte be egész szomorú életét. 1911 -ben, mint egy szélütés, úgy érte, hogy a premontreiek felmondtak neki és Szakolcára az állami gimnáziumba került tanárnak. Rendkívül bántotta, hogy kiváló egyetemi végzettsége ellenére az országot járatják vele. Ez a száműzetéssel egyen­lő változás teljesen letörte és komoly idegbetegsége tulajdonképpen akkor kezdődött. Egyik versében a Fekete-tenger partvidékére száműzött Ovidiushoz hasonlítja magát és ezt írja: Tomiban ősz van. Barbárok a népek, És idegenek némely csillagok. A borostyánom zöldje dérbe téved És örömöktől oly özvegy vagyok. Júlia, szeretnélek látni téged És Rómát, ahol tavaszig ragyog. Tomiban ősz van és a lelkemben tél, Júliám, Rómám, ó de messze estél! 1913-ban Makóra helyezik. Akkor már súlyos depresszióval küzd. 1914-ben egy pesti szállodában mellbe lőtte magát, de megmentették. A Rókus-kórházban kereste fel egy fiatal újságírónő, Eörsy Júlia, új szerelem reménye lett az útitársa, de az ő természete hamar elfordult egy olyan asszony­tól, akiért nem kellett napról-napra megharcolnia, így a viszony csak rövid ideig tartott. Újra visszatért az elérhetetlen asszony, Anna emlékéhez, akinek a varázsa haláláig kísérte. Hosszú ideig különböző idegszanatóriumok­ban kezelték, de betegsége soha nem gyógyult meg, csak hullámhegyek és hullámvölgyek váltakozása volt. Ekkor már nem tanított, újságíró volt. 1883 — 1937 4 KRÓNIKA

Next