Krónika, 1982 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1982-09-01 / 9. szám

Padányi-Gulyás Béla: KÉTARCÚ MAGYARSÁG Nem a rómaiak nemzeti istenségére, a kétarcú Janus­ra gondoltam, akinek templomát béke idején bezárva tartották, csak háború idején nyitották meg, amikor ennek az írásnak a címét választottam. Nem is a velencei álarcosokra, akik groteszk fintorú, vagy ijesztő maszkok mögé rejtették igazi arcukat. Hogy kétarcú magyarság volt és van, annak oka nem kultikus eszme, nem is másokat megtéveszteni akaró, gyanús célú szándék. Kényszer adta történelmi helyzet erőszakolja ki — nem először a nemzet élete folyamán, — hogy a magyarság két arcot viselni legyen kénytelen. Olyan korszakokban, amikor külhatalmi hódító törekvés közelíti meg, vagy már veszélyezteti is a nemzet függetlenségének belső védelmi rendszerét. □ Vessünk rövid pillantást a XVI. és XVII. század történelmére. Viharos, zaklatott századai ezek Európának, amelyekben vallásháborúk dúlnak, parasztlázadások gyúlnak, királyi trónok érdekházasságok révén cserélnek gazdát és a főrendek uralkodóikhoz való hűsége legtöbbször azon múlik, kitől kapnak nagyobb birtokadományt.­­ Bekövetkezik a középkori, keresztény egység bomlása, ami egykor vallásilag és életfelfogásban európai szolidaritást jelen­tett, és egymással örök konfliktusban marakodó nagyhatalmak korszaka lép a színre. Katolikus és protestáns, Habsburg- és francia Bourbon-ellentét bontja meg Európa erejét akkor, amikor a legnagyobb veszedelmet a csaknem Európa szívéig terjeszkedő oszmán-török hódítás jelenti. Keresztény népek fiatalsága, több nemzedéken át, különböző harctereken ontja a vérét, ahelyett, hogy családot alapítana és a jövő építésének nagy feladataira készülne. Szerencsésnek mondhatta magát az a néhány fiatal magyar, aki akár erdélyi fejedelmi alapítványból, akár gazdag mágnás kegyéből módot nyert arra, hogy öt-hat évig Utrecht, Párizs, Heidelberg, vagy Genf egyetemein humánus tanulmányokat folytathasson. A College de Geneve matrikuláiban ezekben a századokban találkozunk sok magyar névvel. Ezek a külföldön tanuló diákok azzal a buzgalommal tértek vissza hazájukba, hogy tudásukat a nemzet javára terjesszék. Ugyan milyen képet láttak ők, amikor — mondjuk az 1610-es évek táján — visszatértek Magyarországra? Nem lehetett valami szívderítő látvány! □ A török hódítás fél Dunántúlt lehasítva, az egész Duna-Tisza közét elfoglalva, keleten Versec-Lugos- Arad-Nagyvárad-Deb­recen határáig, északon Bars-, Hont-, Nógrád és Szabolcs-megyékig terjedt és úgy lát­szott, hogy ez az állapot nem is fog többé megváltozni. E hódolt területen végleges formában rendezkedett be az oszmán hatalom. Minden politikai, társadalmi, törvény­kezési rendszer, amit a magyarság itt a honfoglalás óta létrehozott és kifejlesztett, egycsapásra megszűnt. Megszűnt a szentistváni várbirtokokból kifejlődő megyerendszer, ehelyett a Török Birodalomban érvé­nyes vilajet-szandzsák (területi igazgatási) rendszert vezették be. Megszűnt minden földbirtoktulajdon, hiszen az iszlám törvénye szerint minden földterület Allah tulajdona, azt csak haszonbérbe adhatja földi helytartója, a szultán, haditettekben érdemes szpáhik­­nak. Természetesen megszűntek az egyházi birtokok és az általuk fenntartott kolostorok is. Érvényét vesztette a magyar jog és bíráskodás, ehelyett a megmaradt falvak­ban, vagy nagyobb községekben megjelenő török kádi a Korán szövegéből osztott igazságot. Megszűnt a nemesi rend, minden magyar ember egyformán jogtalan szolgá­­ i 00000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000oooooc Padányi-Gulyás Béla 1982. SZEPTEMBER KRÓNIKA 3

Next