Krónika, 1983 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1983-12-01 / 12. szám

barátai voltak az ünnepeknek is, édesapámnak is barátai, és a szerencsés véletlen folytán, kislány koromban én is megismertem őket. — Amikor 1947-ben Kairóban voltam, — folytatja élete történetét Padányi — Nyugaton maradhattam volna, de úgy éreztem, még hasznára lehetek hazámnak. Tévedtem. Az antikommunista politikusok sorsa várt rám. Letartóztattak, hamis vádakkal perbe fogtak és 15 évre ítéltek. Az ÁVO 1949 októberében fogott el, 1956- ban szabadultam. — A börtönirodalomnak ma már se szeri, se száma, ezért feleslegesnek tartom, hogy börtönéletem borzalmairól beszéljek. Csupán azt szeretném megemlíteni, hogy véleményem szerint kettő szükséges ahhoz, hogy az ember kibírja a kibírhatatlant: hit és sportszellem. Teljes és feltétlen hit az Istenben; az a meg­győződés, hogy „akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra van”. Ez a hit tartott életben. Ami a sportszellemet illeti, nem arra gondolok, hogy aki sokat sportolt, jobban bírja a nélkülözéseket. Bár ez is igaz. Hanem arra, hogy vívómérkőzésnek kell tekinteni minden kihallgatást. Hogyan lehet kicselezni a támadást és igyekezni, hogy ne a vallató, hanem a fogoly bírja tovább idegekkel... — Jellemző erre a lelki beállítottságra, ami a túléléshez szükséges, az az éjszaka, amit egy jéghideg, sötét cellában a váci börtönben töltöttem egyszer Tollas Tiborral, akivel ott „ismerkedtem meg". Tibor a Hegyibeszédet mondotta el nekem emlékezetből, eleitől végig. Én Babits-verseket idéztem neki. Az 56-os szabadságharc letiprása után Padány-Gulyás Béla is úgy érezte, hogy mit sem tehet hazájáért otthon és elmenekült. Nyugaton azonban óriási energiával látott ahhoz, hogy a magyar érdekeket képviselje. Elsősorban azokban az években fejtett ki széleskörű tevékenységet, amikor még a magyar kérdés az UNO napirendjén szerepelt. Az angol Királyi Külügyi Társaság (Royal In­stitute for International Affairs, Chatham House, Lon­don) előadásra hívta meg, amit nagyrészt az angol parla­ment két házának képviselőiből választott közönség hallgatott meg. Varga Béla a New Yorkban székelő Magyar Bizottság elnöke a bizottság tagjául hívta meg. Alapítója és évekig alelnöke az Európai Szabad Magyar Kongresszusnak. Fő érdeme van abban, hogy a szabadföldi Magyarok Világkongresszusa megalakult. — A „Vallomás egy elsüllyedt világról” című könyve (Aurora Könyvek, München, 1975) az emigráció azon kevés publikációi közé tartozik, amely utolsó példányig elfogyott. — És a jövő? — kérdezem Padányi­ Gulyást, úgy éjfél felé, újabb cigarettára gyújtva. — Szeretném megírni az 1945-49 évek közé eső magyar politika történetét. Jól ismerem ezt a tragikus korszakot és sok olyan részletet tudnék elmondani, ami eddig még nem került nyilvánosságra. Kéziratban min­tegy 300 oldallal már elkészültem. □ Elgondolkodva nézem Padányi-Gulyás Bélát. Milyen fiatalos. Életkorát mennyire meghazudtolja külseje és brilliáns szelleme. Mennyi feladat várna még rá, ha Magyarország valóban a magyarok országa lenne... Nyilván az ő gondolatai is otthon járnak. Mert így szól: — Sokan kérdezték tőlem az évek folyamán, van-e honvágyam?... De mi a „hon”? A költő szerint ennek a fogalomnak egyik meghatározója: „Hol sírjaink dom­borulnak”. De hol domborulnak az én sírjaim? Feleségem itt a genfi temetőben várja a feltámadás napját. Ha apám sírját akarnám felkeresni, csehszlovák vízumot kellene kérnem, mert Padány község Komáromtól északra, ma csehszlovák területen fekszik. Apai, anyai nagyszüleim, ki a mai Romániában, ki a mai Jugoszláviában, vannak eltemetve. Születésem helye: a máramaros­ megyei Técső ma, az egész Kárpátaljával, a Szovjetunióhoz tartozik. Az én honom tehát túlnyúlik a mai határokon... Valamikor, amikor a haza fogalma tudatosodni kezdett bennem, hajdani kisdiák koromban, még a Kárpátokkal övezett ország élő valóságában történt. Ekkor fogalmaztam meg — jó latinista — a magam számára a „Civis Hungarus sum” meghatározást. Nem csak a magam számára, hanem minden nem-magyar eredetű nép számára is, akik velünk évezredes életközösségben építették hazájukat Közép-Európának en­nek a természettel is egységesnek teremtett részén. Honvágyam csak akkor elégülne ki, ha civis hungarusként szabadon sétálhatnék, például a Tisza mentén, a forrásától a torkolatáig. Vadnay Zsuzsa Vadnay Zsuzsa és Padányi-Gulyás Béla 14 KRÓNIKA

Next