Krónika, 1984 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Klasszikus hangverseny a Kultúrközpontban 1984. január 15-e, vasárnap délután 5 órakor Színhelye: a Magyar Ház-Kanadai Magyar Kultúrközpont Árpád-terme. Már-már megszoktuk, hogy a Magyar Ház Baráti Köre nívós zenei műsorokkal lepi meg Torontó magyarságát és zenekedvelő közönségét. Ezúttal január 15-én, vasárnap délután 5 órakor rendezi második klasszikus hangversenyét. Műsoruk szerint olyan magas színvonalú hangversenynek leszünk élvezői, amelyet még itt a Kultúrközpontban nem hallottunk. Mindhárom szereplő élvonalbeli művész. D’Eclesis-Kalfman Veronika szopránénekesnőt sokan ismerik és hallották. Jobbágy Péter zongoraművész a tavalyi zongoraavatási ünnepségünkön mutatkozott be, s röviddel utána önálló hangversenyén kitűnő művészi felkészültséggel szerepelt, közönségünk legnagyobb elismerésére. Michele Strano olasz tenor operaénekesről elmondhatjuk, hogy „tiszteletbeli magyar”. Az általa alapított Cosmopolitan Opera társulatban nagy szeretettel léptet fel magyar művészeket. A gazdag műsort örömmel várjuk. Eclesis-Kalfman Veronika szoprán énekesnő Budapesten született, a közismert Kalfman Lajos hegedűkészítő leánya. Az 1956-os forradalom után, mint kislány, szüleivel Kanadába került. Zenei tanulmányait a torontói Royal Conservatoriumban végezte, majd a University of Toronto zenei fakultásán kitüntetéssel szerezte meg az operaénekesi diplomát. Öt éven keresztül tagja volt a Kanadai Opera Társulatnak, ösztöndíjjal Zürichben és Bécsben tovább folytatta zenetanulmányait. Zenetanár és a Cosmopolitan Opera szólistája. Jobbágy Péter zongoraművészt jól ismeri a torontói zenekedvelő közönség. Ózdon született. Édesapja kántor volt. A kis Péter 5 éves korában ütötte le édesapja zongoráján az első billentyűt. Hamar felfigyeltek zenei tehetségére. Ózdról középiskolái elvégzése után a Miskolci Zenei Konzervatóriumba került, majd tanárai javaslatára a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián sikerrel felvételizett. 1978-ban a zongora-tanszakon művészdiplomát szerzett. Jobbágy Péter nemcsak mint művész, hanem mint kitűnő zeneelméleti szakember is méltó elismerést vívott ki magának. A Magyar Rádió szerkesztője lett. 1982- ben Judit feleségével, aki magyar szakos tanárnő, Kanadába emigrált. Legszívesebben romantikus szerzeményeket ad elő. Michele Strano tenor-operaénekes, Rómában született, fiatal diákként került Kanadába. Zeneakadámia tanulmányait Montreálban végezte. Szép zengő hangú olasz tenorista. Mi magyarok nemcsak művészetéért szeretjük, hanem a magyarok iránti baráti ragaszkodásáért is. Mint a Cosmopolitan Opera alapító igazgatója, előszeretettel foglalkoztatja a magyar művészeket. Ezért kapta a „tiszteletbeli magyar" címet. A Kanadai Opera Társulat szólistájaként a Bohémek Rodolfo, a La Traviata Elfredo szerepét énekelte nagy sikerrel. Várakozással nézünk a magyar közönség előtti bemutatkozására. Szólószámain kívül Kalfman Veronikával kettős számokat is énekel. A hangverseny műsora: Áriák: Bohémélet, Turandot, Bajazzók, Carmen, Rigoletto, Traviata, Denevér, Gianni Schicci, Huszka (Szeptember végén). Zongoraszámok: Chopin, Mozart és Schubert műveiből. Belépőjegy: $8.00 Nyugdíjas és ifjúsági jegy: $5.00 18 KRÓNIKA