Krónika, 1985 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1985-12-01 / 12. szám

Töhötöm vezérig vezetik vissza családfájukat. Dédapja Kubinyi Konrád, aki Kossuth seregében volt kisdobos, később Kecskemét városának fej­lesztésére költötte el bányákból eredő vagyonát. De akadt ősei között görög és örmény is. Ezekről írva teszi fel a szerző a kérdést önmagának és olvasóinak: „Ki a magyar?” — Válasza kitűnő, már azért is, mert nem cicoma, csinált virág, hanem életével újra és újra igazolja: „Magyar az, aki a magyarság érdekét minden más érdek elé helyezi.” Ennek a fejezetnek egy mondatával árulja el azt is, hogyan nevelte lányait: „...Bennük már — férjem révén — francia, spanyol, baszk vér is van... de a nagy, nyári, európai magyar cserkész­­táborokban mindketten vezető tisztek voltak!” A Költők gyakran látnak a jövőbe. Saáry Éva egy­fajta anti-Cassandra, vagyis a jót jövendöli meg és önmagának. Amikor 1956 tavaszán, Magyarországon eltört a síléce, megjegyezte barátainak: ,,Ó, most már úgysem lesz rá szükségem. Legközelebb az Alpokban fogok síelni.” — És így is történt... A legsötétebb Rákosi-korszak­­ban geológus kollégáit azzal bosszantotta, amikor valami kellemetlenség érte: „Nem baj, én úgyis Közép-Afrikában fogok dolgozni”... És valóban 1957-ben már Gabonban volt egy francia olajkutató vállalat geológusa. Itt szeretném megjegyezni, — bár a szerző erre csak mellékesen utal a könyvében —, hogy a magyar irodalom egy francia férfinek köszönheti, hogy Saáry Éva geológusból ismét író és költő lett. Azért ismét, mert gyerekkorában kezdett el írni, és második elemista korában versei jelentek meg a Magyar Nők lapjában. Szóval Éva férjhez ment egy francia mérnökhöz, és a családanya nem folytathat­ta a geológus munkáját. Saáry Éva Balatonkenesén született és amíg Magyarországon élt, szinte minden nyarat ott töltött. Hangulatosak, kedvesek, a Balatonnal kapcsolatos fejezetei. Ott írta különben első folytatásos regényét, amelyet “zsarolásra” használt... Ugyanis már akkor utálta a háztartási munkát, amit vele együtt nyaraló unokahugával kellett ellátnia. A strandon írt regényt mindig a legizgalmasabb résznél hagyta abba, és csak akkor folytatta, ha unokahuga — az olvasó — helyette főzte meg az ebédet és — el is mosogatott. Balatoni emlékeivel kapcsolatban gyakran szól a most is Kenesén élő édesapjáról, budapesti és luganói napokra emlékezve pedig édesanyjáról, aki Svájcban halt meg néhány évvel ezelőtt. Rendkívül szépek ezek a fejezetek, mert az érzelem sohasem válik pátosszá, szubjektív kérdésekről is objektíven tud írni. Az évek folyamán Évát mindig szemérmes em­bernek ismertem, aki ma is elpirul, ha egy “illetlen” szót mondanak ki előtte. Mégis a „Hol volt, hol nem volt”-ban számtalan fiatalkori szerelméről ír. Talán azért, mert a “megszépítő messzeségben” mesévé válnak a tények, talán azért, mert könnyebb min­denkinek elmondani (és főleg írásban) azt, amit senkinek sem lehet... A szerző 1956-ban Magyarországon élt, természetes tehát, hogy több fejezetben szól az októberi napokról. Közismert, hogy a Forradalom­nak rendkívül gazdag az irodalma. Saáry Éva néhány sora azonban — úgy hiszem — maradandó. Álljon tehát itt az ő definíciója: „Ha valaki (Szent Péter?) halálom után megkérdezné, hogy érdemes volt-e élni, habozás nélkül válaszolnám: Igen. Az 1956-os októberi napokért! Azért a mámorért, amit akkor éreztem, s amelyhez aztán semmi sem volt fogható, még a szerelem legforróbb pillanatai sem! Szánalmasan tekintek mindenkire, aki ezt a boldogságot meg nem ízlelhette. (S ezen november 4-e hajnalának szörnyű fájdalma sem változtatott.)” * Rövid előszavában Éva megjegyzi, hogy saját örömére írta a könyv minden fejezetét, bár legtöbbjük megjelent a nyugati magyar újságokban és folyóiratokban. Vérbeli író mindig örömmel ír, akár könnyen és gyorsan veti papírra gondolatait, akár újra és újra javítva kéziratát. Saáry Éva könyve, túl azon, hogy minden sorából érezni az élvezettel való írás hangulatát, szinte félévszázad dokumentuma. Tragikus félévszázadé. És mégis, a szerző úgy fogalmazta meg pillanatképeit, riportjait, karcolatait, hogy az olvasó amikor leteszi a könyvet, Illyés Gyulával mondhatja el: „Örökre szép, mi szép volt egykoron...” Saáry Éva luganói íróasztalánál 1985. DECEMBER KRÓNIKA 19

Next