Krónika, 1985 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
Amikor a Nagy Imre kormánya végre 1952-ben beszüntette a deportációt, én is újra felmehettem Pestre munkát keresni. Az utcán ütköztünk egymásba a Keleti-pályaudvar előtti forgatagban. — Hát újra Pesten, öreg csatár — lelkendezett az én barátom. —Mondtam én, hogy ne csüggedj. Mi, akik annyi megpróbáltatáson estünk át, kibírunk egy kis kitelepítést is. Sajnálom, hogy nem tudok veled hosszabban elbeszélgetni, de sietek haza. Mert tudod, megválasztottak képviselőnek. Ma is egész nap ülésen voltam a Parlamentben. És ott pénteken, csupa frocliból, csak húsétel van. Én pedig, tudod, pénteken meggyőződésből nem eszem húst. Tudod, elvi kérdésbn nem ismerek tréfát. Az én családom vallásos. A feleségem most mondatott hálaadó istentiszteletet, amikor kineveztek személyzetisnek, a könnyűipariba. Mert kiben bízzon a szegény ember a mai nehéz időkben, ha nem az Istenben? Te nem is sejted, hogy egy ilyen beosztás mennyi körültekintést kíván. Igazi idegmunka. De ha nem én vagyok ott, elfoglalja a pozíciót valamelyik megátalkodott komcsi. Nem igaz?... Na, rohanok... a gyomrom majd kilukad az éhségtől. De már ilyen a prolisors... Válaszra sem várva elrohant. Magamban tűnődtem, milyen jó, hogy ilyen segítőkész emberek is vannak a világon. Emberek, akikben van még meggyőződés, elvhűség. Meglátszik, hogy ő is abba az iskolába járt, ahova én. Még talán büszke is lehetnék erre?... Ezután már csak a forradalom után találkoztunk. Mindketten útban voltunk Kanada felé, a Venezuela nevű óceánjáró fedélzetén. — Milyen kicsi a világ! Édes öregem, de örülök, hogy látlak. Legalább van valaki, aki ismeri a múltamat és tudja, hogy milyen önfeláldozóan mindig csak másokért áldoztam fel az életem. Itt is elvállaltam azt, hogy én legyek a turistaosztály tolmácsa. Most képzeld, egy éretlen tacskó, aki azzal vág fel, hogy szabadságharcos volt, megfenyegetett, hogy megver! Hallottál már ilyet?... Csak azért, mert párttag voltam... Persze azt nem tudják, hogy mit kockáztattam másokért, mint személyzetis? ... A sok hálátlanja... Mert én megcsömörlöttem a kommunizmustól, barátom. Megutáltam azt a sok kétszínű embert, akikkel körül voltam véve. Azt sem veszi senki figyelembe, hogy a forradalom alatt is harcos résztvevője voltam a városi közellátásnak... Tudod, szerencsére még a forradalom előtt elkezdtem tanulni angolul, így aztán a montreáli nagybátyámnak nem volt sok nehézsége állást szerezni a szegény magyar szabadságharcos unokaöccsének. Szóval, hozzámegyek most... Alig várom, hogy megszabaduljak ettől a koszos csőcseléktől. Hála Istennek, Kanadában sajtószabadság van. Elhatároztam, hogy meg is írom kálváriás szenvedéseim történetét. Könnyes lett a szeme, egészen elérzékenyült a kálváriás szenvedéseinek emlékétől. Majd még hozzátette: — Egyébként is most piaca lesz a szabadságharcos történeteknek. Én is így gondolom. És úgy érzem, annyira le vagyok kötelezve az én jó barátomnak, hogy a legkevesebb, amit tehetek, ha segítek neki megírni ezt a rövid kis életrajzot. PÉLDAMUTATÓ KEZDEMÉNYEZÉS Az áldozatkészségéről ismert, Connecticut állambeli Danbury-i Magyar Club júniusi ülésén, a születésének 100-ik évfordulójához érkezett Kosztolányi Dezsőről, egyik legnagyobb költőnkről, műfordítónkról, kiváló regények írójáról és a magyar PEN Club első elnökéről emlékezett meg. Az ünnepi közgyűlés Papp János alelnök javaslatára és Ipkovich Ferenc elnök támogatásával ezer dollárt szavazott meg, segítségül, Kosztolányi örökösének, Mostbacher Ödönné, Szalai Rózsának és 500 dollárt Ősze András szobrászművésznek, hogy 1986-ban (nagy költőnk halálának 50-ik évében) végre síremléket állítsanak fel az 1936-ban meghalt Kosztolányinak. A síremlék tervét Ősze András, a floridai magányában élő ismert, kiváló szobrászművész készítette el és ő állítja fel, ha addig az adományokból a szükséges összeget össze tudjuk gyűjteni. Egyébként Ősze András tervezte és állította fel, a világháború előtt, Tóth Árpád költőnk emlékművét is, ugyancsak a Kerepesi-temetőben. Szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy szintén ez a Club segítette elő kétezer dolláros adományával (amelyhez az edmontoni Club ezer dollárral járult hozzá), hogy Tollas Tibor, a „Nemzetőr” szerkesztője kiadhassa az ENSZ által összegyűjtött 56-os vallomásokat. A Danbury-i Magyar Club példája szolgáljon útmutatásul minden intézményünknek. A síremlékre adomány küldhető Kosztolányi Dezső örökösének: Mostbacher Ödönné, Szalai Rózsa, H-1118 Budapest XI, Ménesi út 7, Hungary — Magyarország, Europe; vagy a következő címre: Ősze András, 855 Dahlia Lane, Apt. 7, Vero Beach, Fla., 32963 USA, F.T. 1985. OKTOBER KRÓNIKA 27