Krónika, 1986 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1986-03-01 / 3. szám

vártunk: a szovjet jól ismert békepropagandáját. Belborov elvtárs hivatásához illő diplomatikus mosollyal fogadta Wing-Commander Fearon köszönő szavait, amelyek nem hagytak kétséget saját és a hallgatóság eltérő véleményéről és az elkövetkező kérdések feltételezett jellegéről. A rendkívüli érdeklődés miatt kérte, hogy ezek lehetőleg tömören csak egy tárgyra vonatkozzanak. Mialatt mindenkinek magában el kellett dönteni, hogy sok firtatni valója között mit tart a leglényegesebbnek, egy hölgy (a felszólítás ellenére) hosszú és homályos kérdést tett az előadóhoz. Ez alkalmat nyújtott a már elhangzott téma részletes kifejtésére, miközben múltak a drága percek. Végül nyugtalan mozgolódás támadt. Az elnök is feltűnő vizsgálat alá vette óráját, ami az érdektelen taglalásnak véget vetett és Malonyay Éva kapott szót. Egyetértését fejezte ki a biztosított béke kívánatossága felett, aminek reménye mindig újraéled Nyugaton, amikor a szovjet vezetőségben változás áll be. Ez azonban soha nem jelentett kedvező fordulatot. Gorbacsov is kijelentette, hogy továbbra is követni fogja Lenin útmutatását. Lenin pedig megállapította, hogy a rendszer nem utasítja vissza a terrorizmust, sőt a katonai rémuralmat szükségesnek találja a cél elérésének érdekében,­ ami a világuralom. Hogyan hihet a Nyugat a Szov­jetunió szavainak? Belborov tagadta, hogy Lenin tanai ilyesmit tar­talmaznak — ezt csak a propaganda találta ki. Lenin a béke embere volt. A terrorizmust Amerika támogatja, aminek példája, hogy menedékjogot adott annak a terroristának, aki egy orosz légiutas­­kísérőnőt (air-hostess) legyilkolt. Itt nyilvánult meg először a válaszoló előnye a kérdezővel szemben, akinek már nem volt módja ellenérvvel szolgálni. Csak reménykedni lehetett, hogy valaki megemlíti esetleg Rákosi és terror­fiúinak a szovjet által segített menekülését és ott kapott menedékjogot. Rejtő Tibor megkérdezte, hogy miért foglalkozott Mr. Belborov a beszédében olyan behatóan az űrrakéta veszedelmével, amely tudomása szerint nem támadó, hanem csak védekező fegyver? Vajon azért, mert a szovjet tech­nika e tekintetben elmaradott? — Nem értek egyet az úrral — hangzott a válasz —, hiába állítják, hogy védekezési fegyver, támadási potenciálisa nyilvánvaló. A Szovjetunió a béke, stb. Dr. Kazár Lajos az ülnök által már hangsúlyozott rettegésre tért vissza, amivel a demokráciák a szov­jet rendszer iránt viseltetnek a két ideológia közötti különbség miatt. Vajon gondolt-e (Mr. Belborov) arra a tényre, hogy ez az alapvető különbség a szov­jet rendszer Isten-ellenes, támadó magatartásában rejlik? (Militant anti-God attitude.) A hévvel előadott kérdés nyomán újra megjelent a már ismert fölényes mosoly a higgadtságát mindig megőrző diplomata arcán. Kijelentette, hogy a hit egyéni ügye mindenkinek. — Önök hisznek Istenben, én nem. A Szovjetunióban az állam­­hatalom és az egyházak között kordiális viszony áll fenn, stb.... Balogh Ottó a két nagyhatalom által bilincsbe vert Európa sorsára tért ki, ami szellemi megújhodását és fejlődését meggátolja. Hollandiába, Nyugat-Németországba az USA telepíti rakétáit, Magyarországba és Csehszlovákiába a Szovjetunió, holott a lakosság ezt sem itt, sem ott nem akarja. Még a viszonylagosan szabad népek sem fejlőd­hetnek függetlenül. A feszültség alatt mindenki szenved és ez alkalmat ad olyan atrocitásokra, mint amit az erdélyi magyarok szenvednek el a román sovinizmustól. Nem volna-e bölcsebb lábra állítani egy semleges, nemzeti sovinizmustól mentes kon­­föderált Közép-Európát, aminek a két ideológia közé ékelt stabilizáló hatása kívánatosabb lenne, mint kétséges értékű ideológiát és rabságot kényszeríteni arra az Európára, melynek több ezer éves kultúrájából kapta mind az USA, mind az USSR saját civilizációját. — Egyetértek — felelte Mr. Belborov — de saj­nos az USA nem enged olyan légkört kifejlődni, amelyben ezt az utat követni lehetne, stb... Helyszűke miatt nem térhetünk ki minden kérdésre, melyre a felelet ismételten a Szovjetunió jószándékát és ártatlanságát hangsúlyozta, de sajnálnám említés nélkül hagyni az alábbi kettőt. Valaki aki saját bevallása szerint a Szövetségesek oldalán harcolt Oroszországban, a beszédben említett 20 millió halottra hivatkozva megkérdezte, mennyi volt Sztálin áldozatainak száma. — Igen, sajnos tagadhatatlan, hogy volt vérengzés — hangzott a válasz (számbeli adatok nélkül) —, de azt a bolsevisták és nem a kom­munisták követték el, stb... Egy jól felkészült fiatalember magával hozta Dimitri Manuilski, az 1930-ban Lenin School of Peace díjnyertesének művéből kimásolt részét. Kérdése a szovjet békemozgalom valódi okát firtat­ta, amire mindjárt erre a szövegre hivatkozva saját maga válaszolt. Közérdeke miatt magyarra lefordítva teljes egészében közöljük: ,,A kommunizmus és a kapitalizmus között elkerülhetetlen az élet-halál harc. Jelenleg azonban nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy megtámadjuk őket. A mi időnk eljön 20 vagy 30 éven belül. Ahhoz, hogy nyerjünk, a rajtaütés tényezője szükséges. El kell altatnunk a polgárság 14 KRÓNIKA

Next