Krónika, 1987 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
Dr. Mailáth István: A VÍZFÜGGÖNY Egy évvel ezelőtt ezeket írtuk: „Akár emigránsoknak nevezzük magunkat, akár csak úgy, mint a politikai színtelenség szótárából kölcsönzött meghatározás mondja: külföldön élő magyaroknak, azt a tényt senki sem vonhatja kétségbe, de el sem felejtheti, hogy jelenlegi lakhelyünktől függetlenül továbbra is tagjai vagyunk magyar nemzetünk családjának. S ez az eltéphetetlen kapcsolódás nemzethez és hazához azt jelenti, hogy vannak kötelességeink a magyarság minden jelenkori sorskérdésével kapcsolatban. Sőt e kötelességek fokozottabb mértékben érvényesek, ha a sorskérdések rendezése, vagy idegen érdekekkel terhelt eltorzítása súlyosan érinti jövendőnk alakulását.” Márpedig a Dunatáj víz alá buktatása Pozsonytól Nagymarosig valóban beláthatatlan mértékben érinti hazánk és nemzetünk jelenét és jövőjét. De a hazai köznyelvben „bős-nagymarosi veszedelemnek” nevezett vízgát megépítésének mind e mellett vannak olyan európai és nemzetközi jelentőségű következményei is, amelyekkel kapcsolatban nem maradhat az Európa Parlament a tétlen szemlélő szerepében. A figyelmeztető szó kimondása tehát nemcsak magyar, de azonos mértékben európai kötelesség is, s ezt a kötelességet szolgáljuk az alábbi cikkünkkel. A Bős és Nagymaros között létesítendő kettős vízerőmű tervének a megvalósítása példátlanul heves ellenállást váltott ki a magyarországi közvéleményben. Fejcsóváló rosszallással foglalkozott ennek a környezetpusztításnak az ismertetésével a német, svájci és osztrák sajtó is. A szabad világban élő magyarok sajtója pedig megdöbbenéssel ismertette a jelek szerint már folyamatban lévő rombolást. Az amerikai sajtót viszont csak nagyon messziről érdekelte az „ügy”. Még csak kísérletet sem tett arra, hogy a magyar nemzet aggodalmát a közös európai (nyugati) érdekek látósíkján felmérje. A különböző híradásokban itt is, ott is felmerült a találgatás: vajon mi van ennek a látszólag ész és értelem nélküli, gigászi befektetésnek a hátterében? Mert a „hivatalosan” beharangozott célkitűzés, az „energiatermelés” propagandaszólama, annyira primitíven átlátszó indoklás, hogy azt senki sem vette komolyan. Hiszen a nagymarosi zárógáz termelte energia, hivatalosan meghirdetett mennyisége alig három és fél százaléka a magyar energiaszükségletnek. Ez a jelentéktelen „energianyereség" annyira nincsen arányban a hatalmas beruházási költséggel, (150 év sem lesz elegendő az amortizálásra), hogy még a gazdasági befektetések épeszű mérlegelését nélkülöző magyarországi szocialista kormánytényezők ügyvelejében is ellenkezést váltott ki a terv végleges elfogadása. Mégis jóváhagyták, Ki erőszakolta rá a magyarországi hódoltsági rendszerre ezt a gazdaságot és környezetet pusztító, beláthatatlan következményekkel fenyegető őrült tervet? A találgatások során többen a vadházasságban élő csehek és szlovákok államának, szlovák származású elnökére, Gustav Husákra tippeltek, aki Budapesten lebonyolított személyes látogatását is figyelembe véve, a rendszerint jól tájékozott svájci sajtó jelentése szerint „elviselhetetlen” nyomást fejtett ki a magyarországi elvtársaknál a terv elfogadása Oroszok a Dunán Az oroszok Európát „megváltó” (értsd: leigázó) messianista hóbortjának a gyökere Nagy Péter cár politikai testamentumába nyúlik vissza. Ez a kétségtelenül nagy koncepciójú uralkodó az orosz államvezetés célkitűzéseit illetően politikai végrendeletében részletes utasítást hagyott hátra utódai számára. Az ázsiai erkölcsökkel átitatott tunya szláv alattvalóit — ha békességben élnek — nem tekintette államalkotó és államfenntartó feladatok ellátására alkalmas népnek. Ezért, végrendeletében, az orosz birodalom nagyhatalmi létének biztosítását állandó terjeszkedésben jelölte meg. Politikai végrend érdekében. Nem kétséges, hogy az ultrasoviniszta és magyargyűlölő Husák szeme előtt elévülhetetlenül dicsőséges „történelmi misszió” valóra váltása lebegett, amikor szívósan erőszakolta a csallóközi, zárt magyar néprajzi terület víz alá buktatását Pozsony és Bős között. (Közbevetőleg: mélységes a hallgatás, semmi hírünk sincsen arról, hogy mi lesz az 1000 év óta magyar tulajdonban lévő, vízzel elárasztott földön élő magyar lakossággal? Hová szándékozzák széttelepíteni ezt a tőzsgyökeres magyar népet, amelyről Bél Mátyás már 300 év előtt azt írta, hogy „aki csallóközi embert látott, azzal büszkélkedhet, hogy ‘a magyar embert’ látta”... mert... „őseik és az ősök őseinek a sora hiteles oklevelek szerint Szent István réges-régi korába nyúlik vissza.” (Notitia I., 47-55 old.) Ámde, bármennyire elfogadható is, hogy Husáknak szívügye a magyar etnikum pusztítása, nehéz magyarázatot találni arra a kérdésre, vajon milyen eszközök birtokában lehetett volna olyan helyzetben, hogy kierőszakolja a magyarországi hódoltsági rendszer jóváhagyását? Ezen a ponton bontakozik ki a diszkréten háttérbe húzódó „Nagy Testvér” nyomasztó árnyéka. 4 KRÓNIKA