Krónika, 1987 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

Dr. Mailáth István: A VÍZFÜGGÖNY Egy évvel ezelőtt ezeket írtuk: „Akár emigránsoknak nevezzük magunkat, akár csak úgy, mint a politikai színtelenség szótárából kölcsönzött meghatározás mondja: külföldön élő magyaroknak, azt a tényt senki sem vonhat­ja kétségbe, de el sem felejtheti, hogy jelenlegi lakhelyünktől függetlenül továbbra is tagjai vagyunk magyar nemzetünk családjának. S ez az eltéphetetlen kapcsolódás nemzethez és hazához azt jelenti, hogy vannak kötelességeink a magyarság minden jelenkori sorskérdésével kapcsolatban. Sőt e kötelességek fokozottabb mértékben érvényesek, ha a sorskérdések rendezése, vagy idegen érdekekkel terhelt eltorzítása súlyosan érinti jövendőnk alakulását.” Márpedig a Dunatáj víz alá buktatása Pozsonytól Nagymarosig valóban beláthatatlan mértékben érinti hazánk és nemzetünk jelenét és jövőjét. De a hazai köznyelvben „bős-nagymarosi veszedelemnek” nevezett vízgát megépítésének mind e mellett vannak olyan európai és nemzetközi jelentőségű következményei is, amelyekkel kapcsolatban nem maradhat az Európa Parlament a tétlen szemlélő szerepében. A figyelmeztető szó kimondása tehát nemcsak magyar, de azonos mértékben európai kötelesség is, s ezt a kötelességet szolgáljuk az alábbi cikkünkkel. A Bős és Nagymaros között létesítendő kettős vízerőmű tervének a megvalósítása példátlanul heves ellenállást váltott ki a magyarországi közvéleményben. Fejcsóváló rosszallással foglalkozott ennek a környezet­pusztításnak az ismertetésével a német, svájci és osztrák sajtó is. A szabad világban élő magyarok sajtója pedig meg­döbbenéssel ismertette a jelek szerint már folya­matban lévő rombolást. Az amerikai sajtót viszont csak nagyon messziről érdekelte az „ügy”. Még csak kísérletet sem tett arra, hogy a magyar nemzet aggodalmát a közös európai (nyugati) érdekek látó­síkján felmérje. A különböző híradásokban itt is, ott is felmerült a találgatás: vajon mi van ennek a látszólag ész és értelem nélküli, gigászi befektetésnek a hátterében? Mert a „hivatalosan” beharangozott célkitűzés, az „energiatermelés” propagandaszólama, annyira primitíven átlátszó indoklás, hogy azt senki sem vet­te komolyan. Hiszen a nagymarosi zárógáz termelte energia, hivatalosan meghirdetett mennyisége alig három és fél százaléka a magyar energiaszükség­letnek. Ez a jelentéktelen „energianyereség" annyira nincsen arányban a hatalmas beruházási költséggel, (150 év sem lesz elegendő az amor­tizálásra), hogy még a gazdasági befektetések épeszű mérlegelését nélkülöző magyarországi szocialista kormánytényezők ügyvelejében is ellenkezést váltott ki a terv végleges elfogadása. Mégis jóváhagyták, Ki erőszakolta rá a magyarországi hódoltsági rend­szerre ezt a gazdaságot és környezetet pusztító, belát­hatatlan következményekkel fenyegető őrült tervet? A találgatások során többen a vadházasságban élő csehek és szlovákok államának, szlovák származású elnökére, Gustav Husákra tippeltek, aki Budapesten lebonyolított személyes látogatását is figyelembe véve, a rendszerint jól tájékozott svájci sajtó jelentése szerint „elviselhetetlen” nyomást fejtett ki a magyarországi elvtársaknál a terv elfogadása Oroszok a Dunán Az oroszok Európát „megváltó” (értsd: leigázó) messianista hóbortjának a gyökere Nagy Péter cár politikai testamentumába nyúlik vissza. Ez a kétségtelenül nagy koncepciójú uralkodó az orosz államvezetés célkitűzéseit illetően politikai vég­rendeletében részletes utasítást hagyott hátra utódai számára. Az ázsiai erkölcsökkel átitatott tunya szláv alattvalóit — ha békességben élnek — nem tekintet­te államalkotó és államfenntartó feladatok ellátására alkalmas népnek. Ezért, végrendeletében, az orosz birodalom nagyhatalmi létének biztosítását állandó terjeszkedésben jelölte meg. Politikai végrend érdekében. Nem kétséges, hogy az ultrasoviniszta és magyar­gyűlölő Husák szeme előtt elévülhetetlenül dicsőséges „történelmi misszió” valóra váltása lebegett, amikor szívósan erőszakolta a csallóközi, zárt magyar néprajzi terület víz alá buktatását Po­zsony és Bős között. (Közbevetőleg: mélységes a hallgatás, semmi hírünk sincsen arról, hogy mi lesz az 1000 év óta magyar tulajdonban lévő, vízzel elárasztott földön élő magyar lakossággal? Hová szándékozzák széttelepíteni ezt a tőzsgyökeres magyar népet, amelyről Bél Mátyás már 300 év előtt azt írta, hogy „aki csallóközi embert látott, azzal büszkélkedhet, hogy ‘a magyar embert’ látta”... mert... „őseik és az ősök őseinek a sora hiteles oklevelek szerint Szent István réges-régi korába nyúlik vissza.”­­ (Notitia I., 47-55 old.) Ámde, bármennyire elfogadható is, hogy Husáknak szívügye a magyar etnikum pusztítása, nehéz magyarázatot találni arra a kérdésre, vajon milyen eszközök birtokában lehetett volna olyan helyzetben, hogy kierőszakolja a magyarországi hódoltsági rendszer jóváhagyását? Ezen a ponton bontakozik ki a diszkréten háttérbe húzódó „Nagy Testvér” nyomasztó árnyéka. 4 KRÓNIKA

Next