Krónika, 1988 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1988-09-01 / 9. szám
MAGYAR HÁZ — KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖZPONT Szeptember 25-én, vasárnap d.u. 3 órai kezdettel TÁJÉKOZTATÓ KÖZGYŰLÉS az Árpád-teremben. Alapszabályunk rendelkezése szerint e Közgyűlésünkön az Örökös Tagokon kívül csak azok a Tagjaink vehetnek részt, akik tagdíjukat az 1988-as évre már befizették. 1988. SZEPTEMBERKRÓNIKA 3 Fáy István: Négy évvel ezelőtt lapjaink az első világháború kitörésének hetvenedik évfordulóját nagyon mostohán kezelték. Olyannyira, hogy jó részük meg sem emlékezett róla. Ebben az esztendőben elértük a befejezésének ugyanezt a hét évtizedes időpontját. Úgy érzem, feltétlenül szükséges a világot megrázó esemény felelevenítése, az előzmények és okok rövid ismertetése, mert ennek következménye hazánknak mind a mai napig tartó nyomorúsága, az elszakított területeken élő véreink kettős járma, nekünk pedig, — akik erről őszintén beszélhetünk — a hontalanság keserű kenyere. ★ ★ ★ A bécsi és budapesti napilapok 1914. július 30-án jelentették, hogy a Monarchia dunai flotillája és a zimonyi tüzérség elkezdte Belgrád bombázását. Mindenki várta ezt a hírt, de az első pillanatban hihetetlennek tűnt, hogy azok, akik felelősek Európa biztonságáért, elvetették a kockát. Sajnos, megtörtént, és elkezdődött a világtörténelem első anyagháborúja, mely két évtizedes lélegzetvétel után a másodikhoz vezetett, mint logikus következmény, azóta pedig a világ különböző helyein kitört kisebb háborúk, (melyek inkább az új fegyverek kipróbálásának tekinthetők), odajuttatták az emberiséget, hogy felmerül a „lenni, vagy nem lenni” hamleti kérdése. Nincs szándékomban, hogy lehetetlenre vállalkozva e megemlékezés keretében ismertessem a háború történetét, mert ehhez cikksorozat sem lenne elég. Különben is az erről szóló irodalom és az emlékiratok könyvtárakat tesznek ki, így kizárólag az előzményekről szeretnék tiszta képet adni. (Adataimat a Brock University könyvtárának erre vonatkozó angol-francia anyagával egyeztettem). A XIX. század bonyodalmait tisztázó berlini megállapodás az egykori hivatalos kommünikék szerint megszilárdította a hatalmi egyensúlyt Európában. Erről azonban mindenki tudta, hogy kizárólag papírszerződés és az aláírók mindegyikének ki nem mondott célja a hegemónia, a hatalmi fölény, nem pedig az egyensúly. Ezzel a kérdéssel sem tudok részletesen foglalkozni, viszont röviden vázolom a Monarchia helyzetét a múlt század utolsó évtizedeiben. Solferino (1859) és Königgrátz (1866) katasztrofális vereségét Ferenc József császár olyan presztízsveszteségnek érezte, hogyha Andrássy Gyula nem fékezi a feszültséget, a császár 1870-ben belement volna egy reváns háborúba. Azt viszont semmiképpen nem hitte el, hogy birodalma csak befelé nagyhatalom, kifelé nem. Tehát a csorba kiköszörülésére, — háta mögött a magyar kiegyezés biztonságérzetével —, 1878-ban okkupálta Boszniát. A Balkán mindig tűzfészek volt, mert számított Oroszország segítségére, ugyanakkor a mérsékeltnek mutatkozó szerb kormány hallgatólagos beleegyezésével, különböző nacionalista csoportok működését tette lehetővé, sőt titokban támogatta azokat. Ezek közül a legnagyobb szerepet játszották: az „Ifjú Bosznia”, az „Egyesülés vagy halál” és a „Narodna Oprana”. Minderre rátette a koronát egy súlyos politikai baklövés, Bosznia annektálása 1908- ban. A franciák, oroszok és a „semleges" angolok csak nehezen nyelték le ezt a váratlan fordulatot, melynek hibája akkor mutatkozott meg igazán, amikor az olaszok 1916-ban annak alapján mondták fel a háromhatalmi egyezményt, hivatkozással a megegyezésre, mely szerint az aláírók mindegyike bármilyen Balkánt érintő lépés előtt köteles informálni szövetségeseit, amit a Monarchia nem tett meg. Ferenc József pedig, aki tisztában volt a szláv veszéllyel, megfeledkezett arról, hogy újabb öt millió lélek annektálásával a birodalom lakossága szláv többségű lett. A nagyhatalmak készültek a leszámolásra, mert tudták, hogy elkerülhetetlen. Egyedül a háborús ÍGY KEZDŐDÖTT...