Krónika, 1988 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1988-09-01 / 9. szám

Jajczay János: Milyen nagyszerű példája a magyar ember tudomány iránti érdeklődésének a „golyókis­­eresztés”. Ez pedig történt 1784-ben, Kisasszony­havának 22. napján. Az egész város lázba esett. De tartsunk rendet. Párizsban 1782-ben két papírgyáros testvér egy selyemzsák alá hulladékpapírból tüzet gyújtott és a gömbszerű alkotmány csodák­ csodájára húsz méterre felemelkedett a levegőbe. 1873. november havában a Mongolfieri-fivérek már fel is szálltak. 1785-ben valami Blanchard nevű francia és egy angol két óra alatt a Csatornát repüli át. A Mongolfier-testvérek, az új Icarusok híre el­jutott Magyarországra is. Az egyik ismertetés így jellemzi őket: „Testi alkotásra nézve nagy erejűek, hidegvérűek.” A földtől való szabadulás, a levegőbe emelkedés örök emberi vágyódás. A repülés mindig, min­denki számára izgalmas volt és lesz. A párizsi hírekre nálunk is megkezdődik a kísérletezés. Az „Universitas professzora”, egy Nyemetz nevű fizikus, állami segítséggel próbálkozik, azonban sehogysem tudja a „léggolyót” elkészíteni s legfőképpen nem tudta a „légellenes anyagot” megtalálni, amelyet azután a „vékonyított léggel” lehetett volna megtölteni. Kétszer is akart léggömböt felbocsátani, de kudar­cot vallott. Elkedvetlenedett. Az egyik piarista történész, aki csak úgy mellékesen foglalkozott fizikával, szintén nekikezd a kísérletezésnek, minden támogatás nélkül, a maga pénzén. Fáradozását siker koronázza. Szabiik páter a piaristák igazi fajtájából való; bár renitens ember hírében áll, II. József császár ren­delkezéseit nem foganatosította, a kalapos király iskolai rendészetére fittyet hányt. A piaristák akkori pesti háza — a városháza legközvetlenebb közelében — a legjelentősebb, legnagyobb. Bájos tornya, kör alakú, dom­borműdíszes sarokerkélyei az öregek emlékében még ma is élnek. A léggömberesztés, ez az „extraordinárius” bemutató a rendház udvarán játszódott le, amely a Duna felé terült el. Lehetőleg mindenki a kertben és az épület közelében helyezkedett el, hogy jól láthassa a csodát. Előkelőségek, ékes hajadonok, a város bírája, polgármestere, kapitánya, választott polgárai, no meg a tudós páterek az ablakokban ültek. A népre pandúrok figyelnek. Irhász, cserző varga, aranyverő, púderes kabátú fodrász, parókakészítő, pipafaragó, nyerges, serfőző, ágyúöntő, sarkanytyúkészítő, kardcsiszár, mind itt lökdösi egymást és várja az „istenkísértést”. Izgatott a pórnép éppen úgy, mint az „Of­erische Mercur”, vagy a „Magyar Hírmondó” riportere, akik majd vagy két hét múlva közölnek értesítést a fontos eseményről. A tömeg izgatott. Azt hiszik, olyan kudarcba fullad az eset, mint Nyemetz professzor kísérlete. Szalei­k azonban szerencsésebb és ezt a „Magyar Hírmondó” 1784-ben így örökíti meg: „Az elmúlt kisasszony havának 22-dikén estvéli 7 órakor botsátá fel T. Szabiik István úr Piarista, és a Természeti tudományok tanítója Pesten, egy Ökörhólyagokból készült, veres festékkel meg­­szifrázott, és gyantával bé­kentt repülőgolyóbist. Ennek egyik oldalára fel vala jegyezve, hogy ha ki­­ megtalálná, vinné vissza Pestre egy bizonyos helyre. Alól függettek róla négy aranyos-orojtok és egy kis Hajótska. Hossza 26, széle 24 ujjnyi (tzol) volt. Fért bele 8177 kubikujjnyi gyulladó levegő, melynek készítésére másfél font gálitz-olaj kivántatott egy font vasporral együtt.” A cikkecskéből még azt is megtudjuk, hogy kétórai munkával telt meg a gömb és 1773 árpaszemet nyomott. „Napkelet felé emelkedett sok nézők nagy taplalási közt, mindeneknek szemek erüli, láthatatlan magasságba el­méne.” De különösképp a kezdetleges beszámoló befejezése melegíti meg szívünket: Szali­k megmutatta, hogy „valamint a Frantzia és más idegeny Nemzetek közt lehetséges, a Magyar közt nem lehetetlen”. A léggömb elszállt. Eltűnt a szemek elől. Dagadt a pesti polgárok melle: „íme, mikép tudjuk a külső Az első pesti léghajó Postaléghajó terve. Megjelent a „Honi Kalendárium”-ban, 1838-ban. 24 KRÓNIKA

Next