Magyar Múlt - Hungarian Past, 1992 (19. évfolyam, 42. szám)
Névtelen
ték föl a másik után és október 31-én elfoglalták Kragujevácot. A szerb haderők teljes bekerítése azonban nem sikerült, mert az 1.bolgár hadsereg nem nyomult előre elég mélyen, délről jövő átkaroló mozdulattal, és így az összeszoruló felső Morava völgyben a szerb hadak a 11.német hadsereg balszárnya mögé kerültek, ahol ezek maradékának sikerült kijutni a harapófogóból, és megtartva mozgási szabadságukat, dél felé, Pristina irányában kitérni. A német és bolgár haderők összetalálkozva együtt foglalták el Nis-t november 5-én. Ezáltal a Törökországgal való szárazföldi összeköttetés megvalósult. Gallipolinál a Központi Hatalmak ellenállása iíj erőre kapott az azonnali lőszer- és hadianyag utánpótlással. Október közepén a 2.bolgár hadsereg Todorov tábornok alatt benyomult Macedóniába és október 23-án elfoglalta Üsküböt, ezáltal elvágva a délen harcoló szerb hadakat a szerb főhaderőtől, mely akkor Pristina felé hátrált. A 2.bolgár hadsereg balszárnya ekkor a Vardar völgyben Saloniki felől a Serrail tábornok vezetése alatt előrenyomuló Entente csapatok ellen fordult és védekező harcra kényszerítette őket Dobjan-Krivolac-Cerna vonalán. Ugyanez a bolgár hadsereg jobbszárnyával bekapcsolódott a Pristina körüli harcokba, ahol Mackensen a hátráló szerb haderőre megsemmisítő vereséget mért november 24-én. (1) Kövess Novi Pazaron át érkező osztrák-magyar hadseregével, (2) nyugatról Mitrovicán át odanyomuló (Gallwitz által vezetett) német hadsereggel, és (3) a Leskovácon és Vranjén át keletről üldöző bolgár 1.hadsereggel (Bojadjiev vezetése alatt). A szerb főhaderő nagy része letette a fegyvert, míg egy kis részének sikerült elmenekülnie Prizren felé. Itt még egyszer csatát vesztettek, és egy még kisebb töredékük Albániába és Montenegróba húzódott vissza. Őket vette Üldözőbe Kövess osztrák-magyar hadserege, mely 1916 januárjában megtörte az egyesült montenegrói szerbiai csapatokat, melyek szembeszálltak vele. További osztrák-magyar hadak Herzegovinából nyomultak be Montenegróba és együttműködve Cattaro erődjével és az osztrák-magyar hajóhaddal, bevették Lovcent 1916 január 11-én. Ezzel Montenegró ellenállása összeomlott. 1916 január 14-én Nikola királyuk békét ajánlott, majd ezt január 17-én visszavonva külföldre távozott. Ha ugyan már 1915 novemberében egész Szerbia a Központi Hatalmak kezében volt, a szerb haderő kis magvának mégis sikerült az Adriai tengerig elvergődnie, ahol a Szövetséges (Entente) Hatalmak tengeri hadereje sikeresen átmentette őket Corfu szigetére. [Itt kérdezhetjük, hogy hol volt és mit csinált akkor az Osztrák-Magyar hadiflotta, amely a háború későbbi stádiumában eredményesen harcolt Horthy Miklós tengernagy vezetése alatt Otrantónál, nem is olyan messze Corfu szigetétől. Talán elenyészően kicsi és gyönge volt ez a hadiflotta az Entente Hatalmak tengeri haderejével szemben?] A Szövetséges Hatalmak Corfu szigetén új szerb hadsereget állítottak fel a kis szerb töredék csapatokból. Ebben az újjászervezésben Radomir Putnik szerb tábornok is részt vett. Az Osztrák-Magyar hadak miért nem vették azt az aránylag kis fáradságot és áldozatot, hogy Corfu szigetét is elfoglalják, ahogy például a németek elfoglalták a sokkal nagyobb Kréta szigetét a II.Világháborúban - ez egy másik kényes kérdés. Úgy látszik valóban egy "hulla" szövetséges volt a németek részére abban az időben az Osztrák-Magyar Monarchia. Szerbia elfoglalásának befejeztekor a 11.német hadsereg Macedónia déli végéhez ért, egészen a görög határig, a 2.bolgár hadsereg pedig tőlük nem sokkal keletebbre fejezte be a szerbek üldözését, míg az 1.bolgár hadsereg egészen a görögalbán határig eljutott, ahol Kövess tábornok osztrák-magyar hadaival találkozott. A szerbek vereségéhez hozzájárult az a tény is, hogy a Salonikiból kiinduló Szövetséges katonai egységek nem tudtak Szerbia segítségére menni.