Magyar Múlt - Hungarian Past, 1996 (23. évfolyam, 46. szám)
1996 / 46. szám
58 dúlt, ezek a népek és országaik szinte ijesztő hirtelenséggel tűntek el a történelemből. Nagyobb számú türk törzsek hagyták el őshazájukat a mongol nyomás elől. Ezek a mohamedán vallásra tért törökök előbb Örményországba, majd Oszmán szultánjuk (1288-1326) alatt újból Kisázsiába nyomultak. Ikonium szultánjából Oszmán kalifa lett és ezzel megalapította a róla elnevezett uralkodóházat, az Oszmán/Ottomán Török Dinasztiát. Orkhan 1357-ben elfoglalta Gallipolit, míg I. Murád 1362-ben Drinápolyt és Bulgáriát foglalta el, majd 1389-ben a rigómezei (Kosovo Polje) csatában Szerbiát hódította meg. Bajazid szultán volt az első aki a Száván át Magyarországba is behatolt rövid időre, majd a nikápolyi győzelme (1396) után a Havasalföld, Macedonia, valamint a Közel-Kelet egészen az Eufrátesz folyóig hatalma alá került. Az 1448-i második rigómezei csata után II.Murad az egész Balkánt hatalmába kerítette, mire a koronát Konstantinápoly elfoglalásával fia, II. Mohamed tette föl 1453-ban. A várost Istanbul néven az Ottomén Birodalom fővárosává tette, és egyúttal biztosította az ottlakó görögök egyházi önkormányzatát és részvételét a közigazgatásban. A magyarok nándorfehérvári győzelme (1456) viszont meghiúsította azt a tervét, hogy Magyarországot is elfoglalja. II. Bajazid szultán alatt a Duna-Száva határ még szilárdan állt a kereszténység és iszlám között. Annyira véglegesnek látszott e határ, hogy Bosznia nemesei jobb boldogulásuk végett áttértek az iszlám vallásra. I. Szelim (1512-1520) még Örményországot, Mezopotámiát, Szíriát és Egyiptomot is elfoglalta. Az abbaszida kalifák ekkoriban még mindig Egyiptomban uralkodtak, de nem sok hatalmuk volt, pusztán a címet viselték egészen 1517-ig. Amikor I. Szelim 1517-ben Egyiptomot és Mekkát is elfoglalta, az utolsó abbaszida kalifát Istanbulba vitette a az Oszmán (Ottoman) uralkodóházból való török szultánok javára minden jogáról lemondatta. Ettől kezdve aztán egészen 1924 márciusáig a török szultánok viselték a kalifa méltóságot is. Ezzel I. Szelim megalapította a mohamedán török világbirodalmat: a szunnita iszlám országok is a török szultánt ismerték el uralkodójuknak. II.Szulejmán (Szolimán) szultán és kalifa uralma (1520-1566) jelenti az Ottomán Birodalom hatalmának tetőpontját és az iszlám civilizáció fénykorát - egyúttal második kulturális tetőpont az iszlám történetében. II. Szulejmán 1521-ben elfoglalta Szabácsot és Nándorfehérvárt, 1522-ben Rhodos szigetét. 1526-ban a mohácsi győzelmével megtörte Magyarország ellenállását és 1529-ben egészen Bécs előteréig hatolt. 1532-ben Kőszegnél azonban megtorpant és tovább nem sikerült behatolnia az európai kereszténység területébe. Viszont Ázsiában elfoglalta Georgiát, Afrikában pedig az algériai és tuniszi kalózállamokat. Hódításainak delelőjén, 1566- ban Szigetvár ostrománál esett el. A még Orkhán szultán (1326-1359) által bevezetett állandó hadsereg, összehasonlítva a keresztény Európa zsoldos seregeivel, a törököknek nagy fölényt biztosított. Mivel a törökök elsősorban jó lovas harcosok voltak, a gyalogságot az ágyú. janicsárokból állították ki: a meghódított területekről keresztény fiúgyerekeket vittek el és belőlük formáltak vakbuzgó muzulmánokat és jó gyalogos katonákat. A jó katonai szervezet mellett puritán életű kiváló szultánok egész sora szintén elősegítette az Ottomán Török Birodalom emelkedését. Azonban már II. Szulejmán alatt kezdett a hárem rossz befolyást gyakorolni: ez tehát az időpont, amikor az ottomán iszlám kultúra (szellemi műveltség, mint tudomány, művészet, erkölcs, történelem) kezd hanyatlásba átmenni, ottomán iszlám civilizációvá válni, vagyis az emberi kényelem és biztonság érzését biztosító külső tényezők kezdenek mindig erősebben dominálni, mint technológia, gazdaság, jogrend, egészségügy. A gyenge szultánokat nemcsak hárem diplomácia, hanem családi