Nemzeti Újság, 1987 (4. évfolyam, 1-22. szám)
1987-11-01 / 19. szám
1987. november 1. ...egy marék hamu... Kis csoport halad a folyóparton oda, ahol az úszó jégtáblák mellett partközelben - a bágyadt téli napsütésben néha megcsillanva - szabadon látszik a folyó sötét vize. Megállnak ott a folyóparton, egyikük előlép, leveszi lövegét és beszélni kezd. A többi hallgat, áll csendesen, hátul a partmenti fák csupasz ágai közt megül a pára, és lábuknál a víz néha megcsobban. Befejezi az emlékezést ott előre, urnát adnak át neki, kinyitja fedelét és tartalmát a folyóba szórja. Ez volt a megboldogult végakarata. Egy marék hamu az egész, nem több - a víz ott magába szívja, látni csak a lágyan sodródó szelíd hullámokat lehet, ahogy a folyóra boruló opálos ködben csendben tovatűnnek. Valaki felnéz az égre és játszik magában a gondolattal: “Aki e világot teremté, megismer minden porszemet.” Másik a vízbe bámul, ő sem szól semmit, talán azt gondolja, hogy hát túl vagyunk ezen is. Mozdul lassan a kis csoport, egymástól búcsúznak, aztán elsiet mindenki a maga dolgára. Ennyi egy ember? - Ennyi! - Az előbb még egy maréknyi hamu, aztán már annyi sem. Visszafogadta testét Földanya - ha sír nyelte el, ha tűz emésztette meg, ha víz sodorta tova - visszatért oda, ahonnét életét kapta. Emléke elihőz még - nem siet annyira - csak idő múltával távozik utánna. El egy ideig azokban, kik ismerték őt, vagy utódaiban, ha olyanok vannak. El még, de gyengül az emlékezet, mind gyengébben, egyre halványabban - majd megszűnik létezni egy idő múlva még az emléke is. Nem úgy, ha alkotott! - Ha nemcsak magánakvalót hagyott hátra - egészen más a helyzet. Mi lehet alkotás? Lehet az kőbe faragott emlékezet, vászonra festett remekmű, lehet írások garmadája, amik emelkedettek, lehet az életet könnyebbé, jobbá tevő fölfedezés, vagy szebbé tevő műalkotás. Lehet gondolat, ami felfelé ível, vagy jó eszme, ami megbecsül minden jó alkotást. Ha valaki alkotott, nem hal meg soha. Elmúlhat teste e világból, szelleme mégis tovább él, mert az alkotás adottsága nem földi adomány, annak ereje van, igen nagy ereje erősebb az, mint maga a halál. Bagossy László :Ó, Uram könyörülj! Vétkük csak az, hogy népüket szerették, szabadságban és bölcs rendben akartak élni. ” Krisztus, könyörülj! Nils Leeb-Lundberg 5. oldal Tollas Tibor: A barcai temető Apám és anyám egymás mellett, szép, felbontatlan szerelem - fekszenek fészkes koporsókban, mészkemény télben, mereven. Sírjuk körül néma tanúként régi nyaraknak illatát őrzik ma is hóban topogva a szalmacsizmás szilvafák. Ott nyugszanak a szomszédok mind, egész falunk a föld alatt, táplálják nyirkos gyökerükkel a fénybe nyíló lombokat. Köztük szeretnék elnyújtózni, magányos testem didereg, anyám meleg ölén megbújva, hajnalra váró kisgyerek. Idegen földben, átültetve szíve időtlenül dobog, feltámadáskor, szép szemével engem tudom keresni fog. Erdélyi József: reggel Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok. Kék lett az ég, sütött a nap, mentem sötét fenyők alatt. Kezemet fogta jó apám, sárgarigó fütyölt a fán. Sárgarigó, huncut rigó, azt fütyülte, hogy élni jó, hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét. Jó lenni nagynak, kicsinek, mindennek és mindenkinek, sárgarigónak legkivált, nagy kertben élni nyáron át, fenyőre szállni rangosan, fütyölni szépen, hangosan, hirdetni vígan szerteszét, hogy élni jó, hogy élni szép, hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét... Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok. Kék lesz az ég, ragyog a nap, megyek magas fenyők alatt, kezemet fogja holt apám, s megszólal egy rigó a fán. Azt mondja majd az a rigó, hogy élni szép, hogy élni jó, de halni szebb és halni jobb, s én mosolygok és meghalok.