Nemzeti Újság, 1988 (5. évfolyam, 1-33. szám)

1988-08-15 / 23. szám

$1 “Magyarország nem volt, hanem lesz!” NEMZETI ÚJSÁG Vol. 5, No.23. Független magyar hetilap 1988. augusztus 15. Registered by Australia Post - Publication No. VBF6573 ünnepére Boldogasszony anyánk, régi nagy pátrósunk! Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk, Magyarországról, édes hazánkról, Ne feledkezzél el szegény magyarokról! Szent István Nagyobbik Legendája, mely 1077 körül keletkezett, megírja, hogy “Ez a férfiú.. .fogadalom s felajánlás után szüntelen imá­iban magát és királyságát az örök szűz Istenanya, Mária gyámsága alá helyezte, kinek tisztelete s dicsősége a magyarok közt oly nevezetes, hogy nyelvükön még e szűz menybemenetelének ünne­pét is, tulajdonnevének hozzátétele nélkül, csak Királyné napjának emlegetik. ” Szűz Mária menybemenetelének ünnepe, melyet őseink Királyné napjának neveztek, a keresztény Egyház legnagyobb Mária-ünnepe, Nagyboldogasszony napja. A régi magyar naptárban augusztus neve Boldogasszony hava, mert eleink annyira tisztelték ezt az ünnepet, hogy a hónapot, melynek 15-ik napjára esik, is erről nevezték el. Magyarország az egyetlen ország a világegyházban, mely augusztus hónapját, az év legnagyobb Mária-ünnepe hónapját, a Boldogasz­­szony tiszteletének szentelte. Augusztus előbb volt nálunk a Boldogasszony hava, mint május, melyet az Egyház hagyományosan Máriának szentel, és jóval előbb, mint október, a rózsafüzér hónapja. A magyarság az egész világot megelőzte azzal, hogy egy egész hónapot adott az Isten Fia édesanyjának és ezt a tiszteletet Nagyboldogasszony ünnepe köré fűzte. Ez volt a mi saját Mária-hónapunk és a hívő ember számára az ma is. Nagyboldogasszony napján hozott törvé­nyeket és szolgáltatott ítéletet, tett igazságot az el­nyomottaknak, özvegyeknek és árváknak Szent István király, ezen az ünnepen költözött el a földi életből, ennek a nagy Mária ünnepnek a nyolcadá­ban emelték fel testét a sírból és sorolták be az Egyház szentjei közé nevét. Nagyboldogasszony ünnepének nyolcadában ülésezett hagyományosan a magyar országgyűlés évszázadokon keresztül. Nagyboldogasszony napja volt a mi első és legnagyobb nemzeti ünnepünk, ezért van ennek nyolcadában Szent István király napja is, melyet minden évben megünnepelünk. A Boldogasszony tisztelete első szent királyunk emlékétől és tiszteletétől elválaszthatatlan. Ezen a napon, országalapító nagy kirá­lyunk Mária­ felajánlására is emlékezve, áldozunk tisztelettel a Boldogasszonynak, aki ezer éven át nemzetünk hűséges védasszonya volt. Mennyei Pátrónánkhoz folyamodunk, mint a Boldog­­asszonynak különlegesen elkötelezett nép, hogy tekintsen le ránk ezen a napon és mindenkor. Ebben az esztendőben Nagyboldogasszony napja, ez az új magyar ünnep, ez a szent magyar nap, egybeesik a katolikus világegyház nagy Mária-éve bezárásával. Ezen a napon fejeződik be a pápa által meghirdetett nagy Máriához­ fordulás, mert az egész világ kereszténysége érzi, hogy az emberiség apokaliptikus méretű változások, nagy sorsfordulat előtt áll. Ebbe a Mária-évbe kapcsolódott be a mi kis máriás nemzetünk is, mikor egy derék amerikai magyar honfitársunk, Cságoly Tibor kezdeménye­zésére rózsafüzér-imahadjáratot indított hazánk felszabadulásáért, és ezzel - szinte kényszerítve a Mindenható Istent, hogy könyörüljön rajtunk - sorsunk jobbrafordulását egybekötöttük az egész keresztény világ imáival. Már mikor a Szentatya a Mária-évet bejelentette, megírtuk és azóta többször is hangsúlyoztuk, hogy ez az év, a Magyarok Nagyasszonya éve, nemzetünk életében nagy változást fog hozni és szabadulásunk kezdetét jelenti. Íme, amire nem számítottunk, amire gondolni sem mertünk, ami a világ hatalmasainak eszébe sem jutott azelőtt, mert semmibe vették sorsunkat - a megszálló hadsereg kivonulása már nemzetközi alkudozás tárgyát képezi. Mintegy tudat alatt is készülve erre, halottnak vélt nemzetünkben is megindult a vérkeringés, a magyar nép felemelte fejét a ráborult nagy sötétségben és mozgolódni kezdett. Az elmúlt hónapokban, mintegy a március élet­újító szele fuvallatára, új, lelkesítő hírek szállingóztak hoz­zánk is a rabhazából, melyek bennünket, magyar emigránsokat is újult erővel töltenek el. Erdély magyar népe sem áll már egyedül a veszély torkában, s hittel valljuk, a Magyarok Nagyasz­­szonya, aki ma is őrt áll nemzetünkért Csíksomyó szent­egyházában, nem fogja erdélyi véreinket sem magukra hagyni. (Folytatva a 2. oldalon)

Next