Nemzeti Újság, 1988 (5. évfolyam, 1-33. szám)

1988-03-01 / 4. szám

1988. március 1. NEMZETI ÚJSÁG A Szent Korona­­Attila örö Utószó Végezetül tartozunk felelettel arra a kér­désre: kapott-e Szent István egyáltalán a pápától koronát, és ha igen, mi történt vele? Amint láttuk, a pápai koronaküldés története meglehetősen késői, Hartvik püspök 1110 táján írt Szent István-legendájában jelentkezik elő­ször. Az első két Szent István-legenda meg sem említi és a Szent László korabeli ősgesta sem tud róla. Későbbi nagy középkori krónikáinkban sem szerepel. Nem valószínű azonban, hogy Hartvik az egészet csak úgy kitalálta, különösképpen, mert a későbbi lengyel krónikások is fájdalommal meg­írják, hogy a magyar király - szerintük csalárd úton - koronát kapott a pápától, mégpedig azt, amelyet a pápa az ő fejedelmüknek, Vitéz Boleszlávnak szánt. A magyar hagyomány is rendkívül erős, hogy Szent István a pápától koronát kapott. Inkább azt kell feltételeznünk, hogy az első magyar források azért nem említik a pápai koronát, mert felfogásuk szerint ez nem volt olyan fontos - hiszen nem ez volt “az ország koronája” -, Hartvik pedig már összekeverte a dolgokat. Ezért csaknem biztosra vehetjük, hogy amikor a pápa engedélyt adott István megkoro­názására, udvariassági gesztusként egyben koronát is küldött neki. A magyarok azonban nem ezt a koronát, hanem az általuk készített és már akkor szentnek tekintett különleges koronát tették első keresztény királyuk homlokára. Az, hogy Szent Istvánnak két koronája is volt, egyáltalán nem rendkívüli. A középkori kirá­lyok több koronával is rendelkeztek, némelyik angol és francia királynak nyolc-tíz is volt, így Szent István is bizonyára tisztelettel ejtette a pápától kapott koronát s egyes alkalmakkor valószínűleg viselte is. Hát hová lett akkor a pápától jött korona? A történészeknek mindig nehézséget okozott VII. Gergely pápának 1074-ből származó az a kijelentése, hogy amikor III. Henrik császár legyőzte a magyarok királyát - ez nyilván a ménfa csatára vonatkozik, melynek kimeneteleként Aba Sámuel életét vesztette­­, ellenfele “lándzsáját és koronáját” Szent Péter utódjának küldte. Később a Vatikánban valóban hosszú időn át őriztek egy koronát, mely “a magyar király koronája” néven szerepelt a nyilvántartásban. Ez a korona utóbb valahogy elveszett. Ez a jelentés lett a forrása több olyan teóriának, hogy az eredeti Szent Korona vissza­került Rómába és a jelenlegi egy utólagos szerkesztmény. Jellemző azonban, hogy a korabeli német évkönyvek a Képes Krónikával és a Budai Krónikával egybehangzóan (e két krónika idevágó részeit körülbelül akkor írták, amikor VII. Gergely pápa az említett kijelentést tette) csak a lándzsáról tudnak, a koronát nem említik. Ezek szemében tehát a lándzsa fontosabb volt, mint a korona. De nem is lehet elképzelni, hogy a császár, aki Aba Sámuel halála után Pétert ünnepélyesen felöltöztette Szent István királyi jelvényeibe és kezénél fogva visszahelyezte a koronás királyságba — amiről a német források és a magyar krónikák egyaránt tanúskodnak -, mindezek után védencét megfosz­totta volna attól a koronától, mely uralma törvé­nyességének záloga volt s melyet a császár maga is ilyennek ismert el. A császár tehát már politikai okokból sem vihette el a Szent Koronát - és nem is vitte el, mert akkor nem volna meg! Arra pedig, hogy a magyarok utólag készítettek volna egy újabb Szent Koronát, semmi támpont nincs és az aranyművesek észleleteivel is ellenkezik. Mindezek ellenére III. Henrik valamilyen koronát elvitt. Ez pedig minden valószínűség szerint a pápától kapott korona volt. Az, hogy Szent István a pápától koronát kapott, a német császárok szemében megalázó volt, mert előzőleg csak ők osztogattak a környező királyoknak koronát. Igaz, a fiatal III. Ottó császár, aki a koronaküldés idején maga is Rómában tartózkodott és a pápa gesztusát bizonyára támogatta is, a legjobb viszonyban volt királyi rokonával, és nem is az a fajta császár volt, aki fensőbbségét hangoztatta más uralkodókkal szemben. Péter uralkodása idején azonban már megfordult a szél. Aba Sámuel ismételten hadat viselt a német császár ellen, sőt korábban meg is verte, és III. Henriknek is nagy sereggel kellett bejönnie az országba, hogy a hozzá forduló Pétert visszahelyezze a trónra. A császár és a magyarság közt tehát ekkor már igen ellenséges volt a viszony. A császár tehát meg akarta mutatni a magyaroknak, hogy a keresztény népek közös­ségének ő a világi feje. A Szent Koronához nem nyúlt, mert azt a magyarok belső ügyének tekintette, ahhoz neki semmi köze nem volt. A pápai koronát azonban, melyet szerinte a magyarok királya jog­talanul kapott, magával vitte. És mit tett vele? Visszaküldte Rómába, hiszen onnan származott. Ezzel vissza is vágott a pápának, de egyben azt is elismerte, hogy az a korona a pápa tulajdona. A Vatikánban azután sokáig tartogatták a “magyar király koronáját”, de utóbb nyoma veszett. A Szent Korona azonban megmaradt és ott ragyogott Szent István minden utóda homlokán. Dr. Endrey Antal 7. oldal

Next