Nemzeti Újság, 1989 (6. évfolyam, 1-13. szám)

1989-01-15 / 1. szám

$1 “Magyarország nem volt, hanem lesz!” NEMZETI ÚJSÁG Registered by Australia Post - Publication No. VBF6573 Vol. 6, No. 1. Független magyar hetilap 1989. január 15. Keresztvíz előtt Hirdetem hírét új tavasznak ha majd rügyei felfakadnak az elátkozott szittya fajnak mely már se nem hisz sem remél (Jónás megtérése) Az év fordulása nehéz helyzetben, de mégis reményteljesen érte a magyar hazát. Nehéz helyzetben, mert az ország súlyos gazdasági válság tüneteit mutatja, de mégis reményteljesen, mert a hóval lepett falvak és városok felett már a szabadság tavaszi szelei fujdogálnak. Az alapvető emberi jogok félénk kis virágai már kezdik fejüket felütni a fagyos takaró felett, és a szívekben is megindult egy szabadabb, boldogabb élet lüktetése, mely új erővel tölti el a nagy nemzeti test sokáig halottnak hitt tagjait. Magyarországon egy új reformkor van születőben, nem kevésbé nehéz körülmények között, mint a régi, de nem kevésbé reményekkel duzzadóan. A nemzetnek már módjában áll véleményt formálnia és nyilvánítania, sorsának alakulásába már bele tud szólni. Még nem teljes mértékben, de már beleszólhat. A nemzetet már figyelembe kell venni­­ az országon belül és az ország határain kívül egyaránt. A nemzet már nem tehetetlen báb, melyet sodor az élet tengere, és nem is hajótörött: már evezni is tud, és egyre élénkebb csapásokkal hajtja, tereli kis hajócskáját a történelem rettentő óceánján. De a nemzetnek még nincs vezércsillaga, mert az égbolt még borús felette és a habokat köd takarja. A nemzet még nem lát világosan: sem biztos révet, sem távoli kikötőt, mely felé haladnia kell, ha nem akar céltalanul bolyongani a habok felett. A nemzetnek még nincs irányvonala. De a nemzetnek még tudatában sem alakult ki, hogy tulajdonképpen hova, merre akar menni, csak érzi, hogy most már nem kell egyhelyben topognia, hogy most már maga is eldöntheti, merre fordítsa a kormányos a kereket. Az elmúlt negyvennégy esztendő sok min­dent kitörölt a nemzet tudatából és emlékezetéből. Történelmi emlékei kifakultak és elferdültek, de még ennél borzalmasabb űrt hagyott lelkében keresztény hagyományai elvesztése. Magyarország negyvennégy évvel ezelőtt sem volt tökéletes keresztény állam, de a kereszténységnek még voltak szerkezetében erős alapjai. Ma már ezek romokban hevernek, csak szétesett téglák és kövek maradtak a hajdan biztosan álló építményből. Magyarország valamikor hősök és szentek hazája volt - igaz, elég régen, mert a hősök is, a szentek is egyre inkább fogytak, fogyogattak, míg alig maradt belőlük valami, és akkor jött a szörnyű romlás és összeomlás, és az ország lelki képe teljesen megváltozott. Szent Magyarországból, a hősök és szentek hazájából pogány ország lett, nem olyan, mint ezer éve, a kereszténység felvétele előtt, hanem olyan, amelyből az Istennek már az emlékezete is kiveszett. Mert a régi pogány magyarok nem voltak Istentől elrugaszkodott pogányok, csak még nem voltak Krisztus Urunk hitén, de hittek Istenben, voltak szilárd erkölcseik. Családi életük tiszta, szellemük egészséges volt. Ilyen nép biztos léptekkel haladt a jövő felé, ilyen néppel lehetett mit kezdeni. És a régi pogány magyaroknak volt erős nemzeti öntudatuk is: tudták, mit csinálnak, nem lehett őket csak úgy taszigálni. Ezért volt szükség egy erőskezű, szinte erőszakos nagy királyra, hogy keresztvíz alá hajtsa őket. De mikor ez megtörtént, ez a “dacos, erős, bátor, délceg, büszke nemzet”, amint Szent István egyik középkori himnusza nevezi őseinket, lelke mélyéig keresztény, országa Szűz Mária virágoskertje lett. Erre a virágoskertre emlékezett vissza sóhajtva a magyar a hatalmas császárok közé szorulva, ennek hagyományai éltették akkor is, mikor elveszett szabadságáért újra és újra fegyvert ragadott. Mert a kereszténység és nemzethűség hazánkban csaknem ezer éven át elválasztha­tatlanok voltak, és a nemzetnek csak akkor lesz jövője, ha ismét elválaszthatatlanok lesznek. Közel ezer esztendővel Szent István után, újra meg kell keresztelnünk ezt a nemzetet. Ez az újév nagy elkötelezettsége számunkra, ez a feladat, melynek végrehajtására kell szentelnünk ezt az évet és életünk hátralévő éveit. Ez a nagy újévi elhatározás, melyet most tennünk kell. Mert nem elég a tavaszról álmodoznunk, tudnunk is kell, mit kezdjünk vele. Mert mindaz a (Folytatás a 2. oldalon)

Next