Nemzeti Újság, 1989 (6. évfolyam, 1-13. szám)
1989-05-01 / 13. szám
1989. május 1. NEMZETI ÚJSÁG amiket hazulról hozott magával és a hontalanságban csak még az őrző magyar asszonyok asztalán lelhet fel. Vidám játék ez, néha bolondozó: van benne disznótor, töltöttkáposzta, aranygaluska, de főleg a költő még mindig megmaradt életöröme. A könyv másik különlegessége, hogy a 150-nél is több vers mindegyikét ajánlással látta el. S mivel legnagyobb kincsét, a versét, költő nem ajánlja, csak szerető barátoknak, így láthatja csak igazán az olvasó, hogy milyen gazdag embervilágot gyűjtött maga köré Tollas Tibor a börtönök és a hontalanság vándorútján. Boldog ember kell legyen, aki ennyi lelket tud őrizni magának, és aki mindnyájunk lelki bátorítására kitartón még mindig ilyen szép üzenetet küld: Tartsd hát magad! Csak addig élsz, míg benned mécsnyi láng ég. Későn döbbensz rá: csoda volt minden perc, szép ajándék. Csepelyi Rudolf Hosszú várakozás után Ausztráliába is megérkezett Tollas Tibor VARÁZSKÖRe. Sajnos, csak 22 példányt kaptunk. A költő óvatosságából talán, félve, hogy többre nem lesz itt igény. Mert a 180 oldalas könyv ára dollárunk gyengesége miatt 18 dollár kell legyen, plusz 2 dollár portó. Megrendelhető: Csepelyi Rudolf, 13 Gerald Street, Nunawading, Vic. 3131. A rendelkezésre álló kis példányszám miatt ajánlatos már telefonon lefoglalni a kért példányt. Telefon: (03) 878-2679. Séta a demokrácia körül Nehézkesen, de valahogy mindenki beleilleszkedik ebbe a térdig érő demokráciába. Szerencse, hogy feljebb nem ér, már így is alig lehet járni benne. - Itt mindenki egyenlő - mondotta egy közepes képességű demagóg ismerősöm-évekkel ezelőtt. Ez az igazság. Ámbár egyesek egyenlőbbek, mint mások. Itt nincsenek kegyelmes, méltóságos, nagyságos és nemzetes urak, mint régimódi, operettízű országokban. Itt mindenki Tom, Dick és Charlie, kivéve a lordokat, earlöket, viscountokat, dukeokat és sireket. - Ha kedvem kerekedik - folytatta előbb említett ismerősöm - beugróm a miniszterelnökhöz. - Hé, Bob, nézek a szeme közé - mi van az adóval?! Már megint magas! Járt-e azóta ismerősöm a miniszterelnöknél, nem tudom. Oka lett volna: az adók egyre nőnek. Más a magyarázata annak, ha nem kereste fel. Nem volt ideje. Túlóráznia kellett, hogy lépést tartson az adóval.. A népszerű közmondással azonban én is megegyezem. Ami a gúnárnak megfelel, jó a libának is. Ami jó a miniszterelnöknek, nekem is megteszi. Kár, hogy a miniszterelnöknek más a véleménye. A parlament előtt csőrepedés miatt felbontották a kövezetet: kb. 15 méternyi hosszúságban. Rövid időre Ausztrália tartotta a népsűrűség rekordot ezen a kis földcsíkon. 12 munkás, 3 előmunkás, 2 gépész, 1 városi mérnök, 4 forgalmi rendőr kövezettörővel, aszfaltfúróval, tehergépkocsival és hordozható forgalmi jelzőtáblákkal felszerelve, olyan sürgést-forgást rendezett, hogy néhány percre Charlie Chaplin néma filmbohózatát véltem látni reprízben. A mi utcánkban is végeztek csatornázási munkálatokat. Három olasz dolgozott rajta a “Kacagj, Bajazzó”-ból, csákánnyal és mély undorral. Egy egész héten át. Tizennyolc hónapja már. Az árok azóta is ott ásítozik az út közepén. A gödör felett szolgálatkész szomszédok segítik át a gyerekkocsikat, pedig azokban kétségkívül a jövő demokráciáját viszik déli sétára. Tagadhatatlan, hogy utcánknak egyetlen miniszterelnök sem lakója, sajnos, még egy kis vacak imákocska sem költözött ide a helyi elöljáróságtól. Szerencsére, erre is akad demokratikus csodaszer. Kimehetek a Füvészkertbe és szívem keserűségét szabadon szertekiálthatom az ég négy tája felé. Figyelemre senki sem méltat, de ha megfájul a torkom, elmondhatom, hogy demokratikusan rekedtem be. Ezzel az erővel boldogult békeidőben a Vérmezőre is mehettem volna ordítani. Nagyobb baj ott sem történt volna, legfeljebb a lipótmezei elmegyógyintézetet nyílt volna alkalmam szoros megfigyelés alá venni néhány napra. Persze, ilyesmi csak maradi, feudális országokban történhet meg. Mikor hosszú évekkel ezelőtt bőséges teaáldomások mellett állampolgárrá avattak, az ünnepi szónok, Fotheringham szenátor udvariasan hozzám fordult. - Őszinte jókívánságaim, Mister Mrspthmrmmrmmm. - Köszönöm, Mr. Fotheringham - válaszoltam. (Szerettem volna én is Mister Fthrmrmhm-et mondani, de én gyáva kukac vagyok.) - Szenátor - hajolt az illusztris szónok fülemhez bizalmasan. _ Nem mister. Nálunk szenátor megszólítás jár a szenátoroknak. Egyszerűn, minden sallang nélkül. Egyéni sajátossága hagyományos életformánknak. Gyorsan feladta még az első számú kérdést, hogy miként érzem magam ebben a korszerűsített Kánaánban, majd a sűrülő teapárában nyoma veszett (Folytatva a 12. oldalon) 11. oldal