Nemzeti Újság, 1993 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1993-01-08 / 1. szám

2. oldal ■^jDiwerűt^s, HYf««YHAZA JÖWYVÚjNEMZETI ÚJSÁG 1993. január 8. MAGYAR KERESZTÉNY MOZGALOM A MAGYAR KERESZTÉNY MOZGALOM 1991. január 10-én alakult Hód­mezővásárhelyen és a Csongrád megyei cégbíró­ságnál mint politikai tevékenységet kifejtő társadalmi szervezet nyert bejegyzést. A MAGYAR KERESZTÉNY MOZGALOM nem párt, hanem ország­­mentő igénnyel és programmal fellépő társadalmi mozgalom. Célunk a magyarság nemzeti megújulásának előmozdítása, a magyar nép szellemi és gazdasági talpra­­állítása és egy szentistváni alapokra épí­tett, keresztény erkölcsi elvek szerint mű­ködő, modern magyar demokrácia létreho­zása. Ennek szolgálatában össze akarjuk fogni az országunkban szétszórtan tevékenykedő keresz­tény és nemzeti szellemű erőket, pártállásra való tekintet nélkül. Azt akarjuk, hogy a következő országos választásokon mindenütt tisztamúltú, szilárd jellemű, értelmes és becsületes magyar embereket tudjunk jelölni, akik nemzetünk javára majd végre is hajtják, amit felvállaltak. Hisszük, hogy vannak még ilyen magyarok ebben az országban, csak egybe kell gyűjteni őket. Nem vagyunk álmodozók, és tudjuk, hogy nehéz út, kemény munka áll előttünk. De ezt vállal­nunk kell nemzetünk érdekében, ha nem akarunk nyomtalanul elsülyedni a népek tengerében. Mivel nemcsak igével él az ember, hanem vannak bizonyos alapvető anyagi szükségletei, ezért első feladatunknak tartjuk gazdasági életünk egészséges alapokra helyezését. Ennek alapelveit már kidolgoztuk és ismételten közzé­tettük. Mindent meg fogunk tenni, hogy ebben az évben az egész magyar közvéleménnyel meg­ismertessük ezeket, mert sürgős megvalósí­tásuk nélkül ezt az országot gazdaságilag talpraállítani nem lehet. A gazdasági reformokat szellemi és erkölcsi megújulással kell párosítanunk, mert enélkül gazdasági életünket sem tudjuk működőképessé tenni. Mindenek fölött magyar központú államvezetést akarunk, hogy MAGYAR­­ORSZÁG valóban a MAGYAROK hazája legyen. Erre az országmentő munkára hívunk minden becsületes magyart. Ebben az évben megindítjuk a kereszteshadjáratot a hazáért és nemzetünk szabadságáért! Dr Endrey Antal, a Magyar Keresztény Mozgalom országos elnöke: Szlovákia önálló lett Az Újév első perceiben, alighogy tizen­kettőt ütött az óra az ősi magyar koronázó templom tornyán, Pozsonyban tízezres mámorosan ünnep­lő tömeg jelenlétében, kikiáltották az önálló Szlovák Köztársaság megszületését. Ha a szlovák népnek, illetve az általa hatalomra juttatott vezetőinek annyi politikai érett­sége volna, mint déli szomszédainknak, a horvátok­­nak, akkor új, független kormányzatuk első lépése baráti kéznyújtás lett volna hazánk felé, mint azt Franjo Tudman horvát államelnök tette annak idején. Hogy ez nem így történt, abból a gondol­kodó szlovákok remélhetőleg előbb-utóbb le fogják vonni a konzekvenciát hordószónoklatairól máris hírhedté vált miniszterelnökük, Vladimir Meciar politikai képességeit illetően. Időközben nekünk, magyaroknak, a határ mindkét oldalán, legfőbb dolgunk, hogy megőrizzük hidegvérünket. Nem kétséges, hogy a szlovák saj­tóban és a hatalomra jutott párt köreiben 1989 óta véreshangú, minősíthetetlen uszítás folyik mind a felvidéki, mind a csonka hazába szorult magyarság ellen. De közvetlenül Karácsony előtt odaát járva, azt tapasztaltuk, hogy a mesterséges gyűlölet szavai - Istennek hála! - nem váltak még terror­­cselekményekké, mint Erdélyben. Bízunk benne, hogy az alapjában véve jó természetű szlovák nép nem fogja engedni, hogy az ugató kutyák harapjanak is. Amint Érsekújváron, Pozsonyban és Dunaszerdahelyen magyar vezetőkkel folytatott beszélgetéseimben elmondtam, most ugyan egy ideig - remélhetőleg igen rövid ideig - nehéz lesz a felvidéki magyarság helyzete, Szlovákia önálló­sulása szinte felmérhetetlen történelmi nyitást nyújt számunkra, mert a Trianonben hazugsággal párosult erőszakkal létrehozott mesterséges állam­tákolmány, Csehszlovákia, Benes és Masaryk “életműve”, ezzel végleg összeomlott. A világ összes hatalmai nem voltak képesek azokkal a történelmi, geopolitikai, gazdasági és társadalmi erőkkel tartósan dacolni, melyek a történelmi Magyarországot több mint ezer éven át fenntartották, és ezek az erők most az önálló Szlovákiát akarva-nem akarva a mi csonka hazánk felé fogják kényszeríteni. Mert, mint mikor már a gyermekes csalá­dok helyzete kezdett hazánkban igen nehézzé válni, egyik fiatal hölgyismerősöm mondta: “A címert nem lehet megenni”. És erre a szlovák nép is hamarosan rá fog döbbenni. Meciar úr dühödt mellveregetése nem fogja a gyomrukat megtölteni. És ha akkor majd felénk fordulnak, nekünk szeretettel kell őket fogadnunk a közös hazában, mert a Kárpát-medence Árpád fejedelem óta az volt, és reméljük, az is lesz.

Next