Nemzeti Újság, 1994 (5. évfolyam, 1-31. szám)

1994-01-03 / 1. szám

"Magyarország nem volt, hanem lesz!" Ára 24 Ft NEMZETI ÚJSÁG V. évf.l. szám Keresztény Oroszlánfiak ébresztése Ismét fordult egyet az esztendő. Óév múlásán, újév köszöntésén az ember visszanéz, azután felméri helyzetét és megpróbál előre tekin­teni. "Nem foglak oda írni tégedet, hol boldog évim följegyezve vannak", mondhatjuk mi is az egész magyar nép nevében Petőfivel. És hasonló okokból is, mint egykor a költő. Az óév nem hozta meg nemzetünk remé­nyeinek beteljesedését. Ha léptünk is valamit előre, legalább annyit csúsztunk hátra. Gazdasági életünk stagnál, a magyar társadalom egyre szélesbedő rétegei nagy anyagi gondokkal küzdenek. Politi­kusaink az óév elején tett számos jelentős ígé­retüket nem váltották valóra - a társadalom- biztosítás tisztességes rendezésétől a mezőgazda- sági hi tel szervezet felállításáig -, de máris egy akarattal hatalmuk megújításán és további meg­szilárdításán fáradoznak. Államadósságunk egyre nő, noha már a fél országot eladták a nyakunkba ült "napkeleti bölcsek". A magyar nép fázva és félve néz bizonytalan, egyre sötétedő jövője elé. De a magyarságnak még vannak erőforrásai: a magyar föld, a nemzeti hagyományok és a velünkszületett gének. Ez a három sokszor átsegített már bennünket történelmünk nagy, véres bukkanóin, és Isten után most is ezekben kell bíznunk, mikor a jobb és boldogabb jövő felé vezető utat kémleljük. A magyar földet még nem tudták kihúzni a talpunk alól a nemzetünk életére esküvők. A bor­zasztóan megalázott, szétvert magyar parasztság, a pesti aszfalton kitenyésztett "agrárpolitikai szakér­tők" vészjós károgásai ellenére is, szegényen, sőt nincstelenül, magára hagyatva, cifra törvényekkel és rendeletekkel megzavarva, de mindezek ellenére mégis szívósan és öntudatosan visszakövetelve és tíz körmével vissza is szerezve ősi jussát, az elmúlt évben öntevékenyen megkezdte a negyvenöt évi idegen megszállás alatt szétzilált magyar mező- gazdaság átalakítását és tálpraál 1 ítását. Aszálytól, jégveréstől pusztítva, de vissza nem riasztva. (Folytatva a 2. oldalon) közéleti hetilap 1994. január 3. PETŐFI SÁNDOR: a rab oroszlán A végtelen birodalom helyett adának néki egy kis ketrecet! Vas-rostélyos kicsiny ketrecben áll az oroszlán, a sivatag-király. Hagyjátok őt békében állani, szentségtelenség háborítani. Ha elrablák a szabadságot tőle, hadd gondolkozzék legalább felőle; ha el nem éri a fa sudarát, hadd lépjen árnyékára legalább. Ott áll merően, méltóságosan, még mostan is mily méltósága van! Elvették szabadságát, mindenét, de nem vehették el hős tekintetét. Merően áll, miként a piramid, mely sokszor nézett reá komor köveivel. Ott járnak kósza gondolatjai, magát szülőföldjére képzeli, amelynek sivatagjait vele együtt zúgá be a számum szele. Ez volt a szép föld, ez volt a szép idő!... De tömlöcének őre jő. S merengésének eltűnik világa, mert vesszejével őt ez főbe vágta. Vessző s egy ily fickó parancsol néki, ó minden égnek minden istenségi! Ilyen mélyen hajolt magas feje, ilyen gyalázatot kell tűrnie! S a bámuló, otromba néptömeg gyalázatán még egy nagyot röhög. Hogy mersz pisszenni, léha söpredék? Ha szét találja törni tömlöcét, úgy összetéphet, úgy széjjeltagolhat, hogy lelked sem marad meg a pokolnak!

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék