Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1979 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1979-09-01 / 5. szám
örököse, Mrs. Fitzgerald. — *1) Ez a disztingvált angol diplomata a románokkal csak mellékesen foglalkozik, de amit mond róluk... ! Először is nem románoknak nevezi őket, hanem “wallachoknak” és joggal, mert a “Romani” szóval — mondja könyvének 39-ik oldalán — a cigányok nevezik, de nem a wallachokat, hanem a saját cigány nyelvüket. És Burton tudta, mit mondott, mert — bármily hihetetlenül is hangzik — angol diplomata létére folyékonyan beszélt cigányul is. Most azonban nem róluk, hanem a románokról, illetve helyesen wallachokról van szó. A cigányokról szóló hosszú fejezetei egyikében így ír Burton a 265-266. oldalán: (A cigányokat) “még ma is gyújtogatással vádolják a wallachok, akik szemmel láthatólag így igyekeznek rejteni saját gonosztetteiket, melyek rendezetlen bosszúvágyukból, vad természetük csúf maradványaként erednek. Ezek a népek elfelejtik, hogy “az átkok, mint a tyúkok, hazatérnek a kakasülőre —*2) —, és még akkor is tűzzel fognak játszani, ha saját magukat égetik meg. — A letelepedett cigány tanyája még a wallachénál is kezdetlegesebb.” A tudós világutazó ezután részletes leírását adja a cigány — és az oláh — kunyhójának, amit csak azért nem fordítok itt magyarra, mert Ghitescu úr egy kisebbség arroganciájával rámfoghatná, hogy torzítok, mivel Sir Richard F. Burton főtémáját nem az oláhok, hanem a cigányok alkotják. Más szóval — az én fogalmazásom szerint — az angol szerző egyszerűen egy kalap alá vesz cigányt és wallachot, mert a cigányok primitívségének illusztrálására jobb példát nem talál. Pedig Burton a magyarokat is ismeri ám! Őróluk azonban ezt mondja ugyanazon a 265-ik oldalán: “In Transylvania “Magyar” is, a distinctive term for class as well as race.” — (“Erdélyben a “magyar” megkülönböztetett kifejezés osztály jelzésére éppúgy, mint fajéra.”) S magyarázatképpen még hozzáteszi, hogy a cigány természeténél fogva ragaszkodik “minden arisztokratikushoz”, s ezért vonzódik inkább a magyarok felé, semmint az oláhokhoz. “Arisztokratikus” alatt azonban nem a grófokat, bárókat és lovagokat érti, hanem a magyar népet, a székely parasztot. *1) — Sir Richard Francis Burton: “The Jew, The Gypsy and El Islam”. — Előszóval és rövid jegyzetekkel ellátta W. H. Wilkins. — 1898. — Kiadó nélkül. — 352 oldal. *2) — Angol közmondás: “Curses, like chickens, come home to roost”. Magyarul kb.: “Aki másnak vermet él, maga esik bele”. * * * Ezzel a montreáli “kiállítással” kapcsolatban az alábbi levelet írtam: (Nagy Györgynek ugyanilyen értelemben itt rajtam kívül még legalább három másik montreáli magyar is, de egyikünknek sem válaszolt. Hozzátehetem, hogy a lapokban közzétett közgyűlési meghívójuk szerint a közgyűlés “nyilvános”, azon bárki résztvehet, de felszólalni senkinek sem szabad a “tagokon” kívül. Akkor viszont nem a kanadai magyaroknak a szövetsége a Kanadai Magyarok Szövetsége, és a “tagok” nem képviselik a kanadai magyarokat, akiknek semmi beleszólásuk sincs abba, hogy ki legyen vagy ne legyen a tagjuk.) Dr. Nagy György úrnak a Kanadai Magyarok Szövetsége elnökének Toronto Montreál, 1979 május 7. Kedves Barátom! Olvasom a Kanadai Magyarság május 5-i számában közgyűlési beszámolótokat, s abban a floridai magyarságnak a román támadás elleni dicséretes akciójáról való megemlékezésteket. E levelemhez mellékelem a legolvasottabb montreáli francia nyelvű napilap, a Le Devoir 1979 febr. 14-i számában megjelent otromba román támadást “L’arrogance d’un minorité” címmel, Dan Ghitesco tollából. (Hátoldalán a Le Devoir jan. 13-i számából való fotókópia, Pilisi Pál cikkével, mely Ghitesco cikkének alapját képezi.) Ugyanezt a fotókópiát személyesen adtam át még februárban Detre Gyulának, a montreáli Nagybizottság elnökének és a Ti alelnökötöknek, sürgetve őt akcióra. Semmi sem történt, még most a Ti gyűlésieken valami megemlékezés sem, holott a montreáli Ghitescu támadásáról a Kanadai Magyarság is egy kéthasábos cikkben emlékezett meg pár hete. Március-áprilisban a montreáli román külképviselet többezer kötetnyi propagandaanyagot adott ajándékba a montreáli Városi Könyvtárnak és a három montreáli egyetemnek, s ugyanakkor a Városi Könyvtár hatalmas díszaulájában könyvkiállítást tartottak ezekből a könyvekből. Az aula főhelyén Mátyás király kolozsvári szobrának felnagyított fényképe állott, aki a felirat szerint “román származású román király” volt. Detre Gyula figyelmét még a könyvkiállítás tartama alatt erre is személyesen hívtam fel, őt ismételten akcióra sürgetve. — Semmi sem történt. Ezt a Ghitescot Detrének feltétlenül személyesen is ismernie kell, hiszen mindketten járnak a federális és provinciális kormányok által rendszeresen tartott “etnik szemináriumokra”. (A provinciái liberális párt által rendezett többnapos ilyen szeminárium éppen ma zárult.) Meg vagyok döbennve. A saját házunk ég és mi utólagosan a floridai magyarok vállát veregetjük?. . . Szives üdvözlettel: Arkay László