Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1982 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1982-05-01 / 3. szám

távoznia kell, táborba száll nemsokára. 1645 június 4-én megtörtént a kézfogó. Erdődy Farkas is kész van a válasszal: feleségül fogja venni Draskovich Borbálát. Nehéz hónapok következnek Eusebiura. Zrínyi elment és személyes varázsának ereje csökken. Erdődy azonban feljárhat Klenovnik várába, hogy ott Eusebia előtt udvaroljon Borbálának és fájdítsa régi szerelmese szivét. Zrínyit, mikor visszatér forrón szeretett menyasszonyához, keserű csalódás éri. Nem tudjuk, mi lehet ez a csalódás, csak sejtjük, hogy Eusebia szivében újra fellángolt a régi érzés és ezt Zrínyi észrevette. Lehet hogy Eusebia megpróbált újra közeledni Erdődyhez. Az pedig keserű daccal visszautasította és szeptember 17-én mennyegzőt tartott Borbálával.19 Tudjuk hogy Eusebia ezidőben beteg is volt, bár nem tudjuk, mi baja lehetett. Divat volt ebben az időben szerelem betegének lenni.11 Zrínyi sértett szívvel vonul Csáktornyára és 1645 telén 12 megkezdi nagy eposzát, a Zrinyiászt, melynek foganására fényt vet ez a két sor: „Én Márst énekelek, haragos fegyverrel kínzó szerelmemet hogy felejtsem ezzel...” Igen, a Szigeti Veszedelem, ez a nagyszerű, férfias eposz, a nemzeti küzdelmek roppant emlékműve épúgy egy boldogtalan szerelemből született, mint a ,,Divina Commedia” Ha Eusebiu szíve nem vergődött volna az első férfi és a különb férfi közötti választás kínjában, ha Zrinyi nem akar lemondani és felejteni. .. talán soha nem maradt volna reánk az Obsidio Szigetiana. A szerelmes Zrínyi megalkotja eposzát, de közben ír Ariannáról is, akit elhagytak, elárultak és olyan reménytelen kétségbeesésbe taszítottak, amilyent ő, Zrínyi érez, akit elárult Viola. A „Szigeti Veszedelem” lapjairól itt is, ott is Draskovich Eusebia két bánatos fekete szeme néz felénk, szemek, melyeket Zrínyi nem tudott elfelejteni. Delimán és Cumilla epizódjában a tatár Delimán Zrínyi keservével sóhajt, mikor kérdi: „Cumilla, Cumilla Miért teszesz engemet boldogtalanná?” Végül, mikor a tatár nyeregbe száll, buját enyhíteni és Cupido, a kegyetlen kis isten eléje ül, kezébe véve a vezető féket — ott is bizonyára magát festi Zrínyi, azt az útját, mikor nem bírva szerelmével, lóra kapott és a szerelem istene Klenovnikra vezette. így kellett ennek történnie. Zrínyi visszatért Eusebiához, megalkudott és megbocsátotta árulását.13 Eusebia pedig felkelt a betegágyból és felemelte fejét — kezet nyújtott Zrínyinek újra. Mi mást tehetett volna — hiszen Erdődy és Borbála esküvője már megtörtént. A kis isten tréfái néha nagyon fájók és kegyetlenek. A verselő azután megpróbálja a maga számára szépíteni a dolgot és sokszor sikerül az utókor elől is a költészet gőzködébe takarni azt, ami a valóságban nagy érzések szárnytörése, vér és arany megalkuvása volt. 1646 február 11-én volt meg Praineken Zrínyi és Eusebiu esküvője.14 Zrínyi mégis elérte célját és bizonyos, hogy őt a maga módja szerint boldoggá is tette ez a házasság, amint azt leírja az Orfeus-idillben. Hogy az asszony mennyit tudott viszonozni érzéseiből, hogy ő boldog volt-e, arról hallgatnak az idillek. Gyermeke sohasem született. 1647-ben véres esmények történtek, melyek bizonyára felzaklatták Eusebiu nyugalmát. Zrínyi a kanizsai török ellen indul és seregéhez csatlakozott több más fourral együtt Erdődy Farkas is. Erdődyben változatlanul égett a Zrínyi iránti féltékenység régi gyűlölete. Féktelen md modorával rögtön gáncsolni, keserűen szidni kezdte Zrínyi haditervét és mikor ütközetre került a sor, a hadirendet be nem tartva, elkalandozott a többiektől.15 A törökök lelették lováról és odasiető társait is megölték. Erdődy testét a győzelmes kanizsai ütközet után holtan vitték haza Borbála asszonynak. Hogy Eusebiu mit érzett, az titok maradt. De bizonyos, hogy valami elkezdte rágni ifjú szépségét, erejét. Hervadásnak indult a viola. Végrendeletet készített, melyben „férje iránti szerelemből”19 reá hagyja minden vagyonát. Vajjon mit takarhatott ez a szokásos formula? 1651 áprilisában ,fiatalom meghalt.17 Szive titkait magával vitte. Zrínyi az Orpheus keservében siratja el. ..Euridice! Euridice! én szerelmem! Hová hagytál világon árvájul engem Miért úgy futottál, mint egy vad előttem? Talán az te halálod volt az én vétkem?” Zrínyi még sokáig él, beirja nevét a történelembe, de szerelmes verset többé nem ir. Eusebiu meghalt, földi múzsája elszállt, elnémult a miszkál, összetört a koboz. Jegyzet: 1) Közli Deák Farkas. Történelmi Tár, XIII. köt. (1868.) 238. I. 2) L. különösen Zrínyi második idilliumát. 3) Kanyaró Ferenc: Zrínyi szerelme. Figyelő, XIX. évf. 81. I. 4) Lukcsis Pál: Költői vetélkedés két főnemesi udvar között a XVI. század végén. Irodalomtörténet, XIX. évf. 3-4. sz. 1930. 95- I. 5) „Szeretem Licaont s az ő musikáját.” Zrínyi: Fantasia Poetica. 6) Ruttkay: Memoria Regum et Banorum Regnorum Dalmatiae, Croatiae et Slavoniae. Bécs 1652 . 215 lap. 7) L. Kanyaró id. m. 8) Fantasia Poetica. 9) Keglevich: Id. m-, 238. I. 10) Keglevich: Id. m.