Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1990 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1-2. szám

XVIII. évf. 1-2. szám. Jan.-Ápr. 1990. ŐSI GYÖKÉR Magyar Kulturális Szemle Megjelenik kéthavonként. La Raíz Ancestral Revista Bimestral de la Cultura Húngara Director: Prof. Francisco Jos Badáay BOLDOG ÚJÉVET MINDEN MAGYARNAK A 2. világháború befejezése óta még nem volt egy esztendeje sem a Magyarságnak, amely elé annyi reménységgel nézett volna, mint a mostani­­ 1990. év. Sok fájdalom, bizonytalanság, kétségbeesés egy kilátástalan jövő képét állította elénk. Mintha az Isten is elhagyott volna bennünket. És most, hirte­­lenül minden megváltozott volna...? A hely­zet úgy néz ki, mert szabad mindent kimon­dani. Szabad kritizálni a politikusokat. Sza­bad azt mondani, hogy az államháztartásban munkálkodók — loptak. Hogy nem számol­nak el a hatalmas külföldi adósság hovafordí­­tása ügyében. Hogy az egypárt­rendszert fel kell számolni. Szóval mindent, mindent ki lehet mondani, ami eddig börtönt és letartóz­tatást eredményezett. Ezt a kormányzat urai „szabadságnak” és „demokratikus haladás­nak” nevezik. Eddig rendben is lenne minden, ha tettek is követnék a kritikákat. Ha változás lenne a kormányzásban... de erről — egyenlőre — nincsen szó és talán lehetőség sem mutat­kozik. De miért nem lehet változtatni azon, ami rossz...? Ez a kérdés már magában logi­kus... de hát van-e a marxizmusban logika...? Ugye nincs. Hogyan is lehetne? „Kapitaliz­mus” elleni küzdelemre szervezi a munkásosz­tályt, de ez a munkássosztály nyomorog abban a „marxista rendszerben”, ahol a kommunis­ta párt vezetői, a képviselők, a magas állá­súak „kivételezett” életformában meggazda­godnak és, mint a „marxizmus kapitalistái” — az elégedetlen munkásosztály tiltakozásait — eddig — terrorral és rendőrségi eljárások­kal szüntették meg. Fel­ kell tennünk tehát egy másik kérdést, mely ennek a népet kizsákmányoló marxiz­mus ideológiájának síkján mozog... így: „Le­het-e valami változásra, reformra, megúju­lásra számítani olyan országban, ahol­ 70.000 alig felfegyverezett orosz katona áll bevetésre készen, ahol 60.000 főnyi „munkásőrség” van készült­ségben, töltött fegyverekkel, az „esetleges” munkásmegmozdulások letörésére, ahol a Kommmunista Párt tulajdonát képezi az állam összes vagyona, ingó és ingatlan értéke, ahol nem az államelnök intézi az állam sorsát, hanem a Kommunista Párt főtitkára...?” Miután pedig a „változásoknak” nemcsak a bel- és külpolitikában, hanem a művelődés és kultúrpolitika terén is be kell következni­e innen, a tenger másik oldaláról nehéz be­látni a mai Magyarország jelenlegi állapotá­ba és lemérni a reformok lehetőségét. Éppen ezért közöljük az otthoni tudósítások alapján észlelt jelenlegi helyzetet, mely „lapzártáig” (1989. október 31.-ig) volt felmérhető. Íme: 1.) «Reménykedve, de egyben aggodalom­mal tekintünk szülőhazánk, Magyarország fe­lé, ahol úgy tűnik, nem telik el olyan nap, hogy valami szenzációs esemény, fordulat ne történne. Bizakodunk abban, hogy a nagy változások boldogabb és biztonságosabb jövőt tartogatnak nemzetünk számára. Aggódunk, mert tudjuk, hogy a színfalak mögött az ellen­ség is munkálkodik. A népi-nemzeti erők tudathasadása, egy alkotó töltetű nemzet­­tudat szinte teljes hiánya pedig e „kibonta­kozást” még katasztrofálissá is teheti. Tudjuk, hogy Kádár „jobb keze”, Aczél György, mint a magyar művelődés teljhatalmú diktátora, az elmúlt évtizedekben kultúrkomisszárokkal töl­tötte meg a magyar művelődés- és oktatáspo­litika kulcspozícióit, akik súlyosabb és ma­radandóbb károkat okoztak és okoznak a párt­titkároknál. A hazai politikai életben beállt lavina méretű változások, megingatták a ta­lajt a kommunista politikusok talpa alatt. Aczél is elvesztette régi hatalmát. Baranya megyei képviselő. Néhány hete a Baranya megyei Magyar Demokrata Fórum fölszólítot­ta Aczélt, hogy mondjon le. Aczél ezt meg­tagadta. Igaza volt. Az MDF tanuljon meg politizálni. Indítson „visszahívási eljárást”, ami ma már lehetséges. Nem tudni, vajon az MDF fölszólította-e a kultúrkomisszárokat a lemondásra, akiket Aczél helyezett állásaik­ba, és akik tovább rombolják a magyar nem­zettudat kiépítésének lehetőségeit? Óh, nem! Azok ..tudósok”! őket védi a felkent TUDO­MÁNY és az Akadémia. A Magyarországon kibontakozó hollywoodi demokráciának ezen kultúrkomisszárokra éppen olyan nagy szük­sége lesz, mint a diktatúrának, amelytől most szabadul meg a nemzet. Tehát maradnak, és tovább zsibbasztanak. Mi tehát a teendőnk? !

Next