Perthi Magyar Hírek, 1987 (19. évfolyam, 1-11. szám)
1987-01-01 / 1. szám
4 oldal 1987 január PERTHIMAGYAR HÍREK_______________ CSURKA ISTVÁN ELŐADÁSÁBÓL. .. / Folytatás a 2. dialról/ Igenám, csakhogy Magyarország ma is utcahosszat vezet Európában a harminc és negyven közötti férfiak halálozási statisztikáiban, és ezek már nem ötvenhatos nagyivók! Ezeket nem az a bánat öldösi. Hiszen ezek akkor születtek. Ezek voltaképpen már nem is nagyivók, ezeket a túlmunka eliker- többnyire a legalsóbb néposztály fiai. Fiatal családapák, akik tizennégy-tizenkét órát dolgoznak naponta, hogy meglegyen a lakás, a kocsi,hogy megőrződjen az életszínvonal. Ezek azok a kétkezi emberek - többek közt-, akik ledolgozzák a napszámot az állami építőiparban, aztán péntek délutántól hétfő reggelig egy maga-vállalkozás keretében építik, sokkal intenzívebb munkával azokat a villákat, luxi,s lakásokat, úszómedencés, sokmilliós értékű házakat, amelyek lassan teljesen elborítják a budai hegyoldalakat. Ehhez az életformához szervesen tartozik hozzá az ital, azt másként ki se lehet birni, hiszen ez a bődületes erőfeszítés volta éppen értelmetlen és céltalan. S mi a két végén égetett gyertya eredménye? Korai infarktus. Bedilizés, válás, mindennek feladása, lezüllés az utca kövére... És persze a világban ma több millió magyarajkú ember, aki szívesen venne kenyeret forintért, de nem kap. Akinek hosszú órámar kell sorbaállnia, hogy kenyérhez jusson, s miközben sorban áll és szomorú gondolatait rakosgatja egymás mellé, ügyelnie kell arra, nehogy valami indulatos panaszszó hagyja el az ajkát, s főleg pedig ne magyarul. Elgondolni elgondolhatja magyarul sorsa különös tragikumát, szerencsétlenségét, hogy magyar anya szülte magyarra'-', de kifejezni, hangosan kimondani ezt ezen a nyelven nem tanácsos neki . Vagyis abban a puszta tényben , hogy ma a világban valaki magyarnak születik, benne van valami súlyos hátrány is, egy képtelen szerencsétlenség, amiről még beszélni sem lehet. Amit az ember nem is nagyon mer és nem is igen tud megfogalmazni, mert maga is elborzad tőle. Ez a hátrány, ez a szerencsétlenség természet-sen annak is osztályrésze, aki nem áll sorba és aki szabadon kifejezh-eti magát magyar anyanyelvén, aki a maga teremtette visszamaradt exportcél viszonylagosan jólétben él, a saját állami keretei között. Sőt, reá, talán -"még iszonyatosabb lélektorzító erővel hat az a tény, hogy a másiknak , a testvérének nem tanácsos a saját gondolatait az anyanyelve kifejezni, mert neki éppen ezt a tényt kell tudomásul venni, hogy : ne", tehet semmit. Neki tétlenül kell néznie, hogy a testvére szenved. A segélynyújtás elmulasztását a magyar törvényen szigorúan büntetik. Ha valaki elgázol valakit és elmegy a helyszínről, nagyon súlyos büntetéssel kell számolnia. De még az is elítélhető természetesen,aki nem okozója, csak szemlélője a belesetnek, de elmulasztja a kötelező segélynyújtást. A magyar abszurditás legszerencsétlenebbike hogy sokmillió magyarnak nincs meg a lehetősége, hogy segítséget nyújtson elgázolt, vérző magyaroknak. Ott áll hátratett kézzel a folyamatosan történő baleset színhelyén és nézi, hogy vérzik a testvére.... a lényeg mégis az, hogy a magyar mint magyar, mint állami és nemzeti szuverenitás, mint egység min tehet semmit. A szemét levenni nem tudja a szörnyű esetről, de nem tehet semmit. Cserbenhagyó. S kit hagy cserben valójában? Kit tagad meg miden percben? önmagát. Egy erdélyi ivó barátom, egy kitűnő, vibráló elme, akit a tehetsége alapján lehetne akár világszerte ismert nagyság is, ha nem ezen az átkozott nyelven ima, így jellemzte nekem saját helyzetét: „kérlek, ént. "inden nap kapok pontosan tíz farbarúgást. Ez a fejadagom. Ez a következőképp oszlik meg. Hat rúgást azért kapok, mert ennek az államnak a polgára vagyok, mert itt élek. Két rúgást azért kapok, mert értelmiségi vagyok. Kettőt pedig külön azért, mert magyar vagyok. " Csodálatos ez a helyzetkép. S mennyire abszurd! Honnan van ez a krisztusi erő ebben az emberben erre a megbocsátó tárgyilagosságra? . .. Vannak dolgok, amiket sokkal tisztábban látunk mint azelőtt. Istenáldotta költőnk szavai szerint: megbűnhődtük, amit meg kellene bűnhődnünk.A saját veszteségeink, megtöretéseink és gyönyörű szent forradalmunk bukása meg is tisztított bennünket. Most fáradtak vagyunk, bénultak és kiürült tekintettel ladikázunk életünk pangó vizén, de még élünk és még egyszer teli tudjuk szívni tüdőnket és meg tudjuk mutatni a világnak, hogy mire vagyunk hivatva a Kárpát-medencében. / Befejezés a 6. oldalon /