Tárogató, 1979 (6. évfolyam, 9-12. szám)

1979-10-01 / 10. szám

Az olnáitzi manifesztumra válaszul és a tavaszi győzelmektől fellelkesülve, 1849 április 14-én a debreceni református Nagytemplomban Kossuth és a magyar kormány kimondta a Habs­­burgház trónvesztését. Kossuth Lajost az ország kormányzójává választották és az új felelős minisztérium elnöke Szemere Bertalan lett. Az új, független Magyarország, megbízottai útján megkísérelte, hogy hangulatot csináljon külföldön Magyarország mellett. Franciaországban társadalmi úton sikerült is ez, részben Angliában is. De a hivatalos diplomácia szükségesnek tartotta a h­absburg-birodalom egy­séges fennmaradását, mit 1849-ben az angol alsóházban hivatalosan is kijelentettek. Magyarország most már csak a saját erejében és fegyvereiben bízhatott. Erre pedig hama­rosan hatalmas túlerő tört. A bécsi udvar kérésére I. Miklós cár megadta a kellő katonai segítséget és azzal indí­totta Paskievics varsói herceg fővezérsége alatt hadait Magyarország ellen, hogy verjék le a lázadást. 1849 júniusában 200 ezer orosz katona nyomult Magyarországba. A császári sereggel együtt 370 ezer jól felszerelt katona és 1200 ágyú állt szemben a honvédség 152 ezer emberével és 45 ágyújával. Görgey Komáromnál összpontosította seregét és haditerve az volt, hogy az egyesült magyar sereg támadja meg a császáriakat, mielőtt az orosz segítség beérkezik. A tervet a kormány elfogadta, majd másik tervet dolgozott ki. Parancsot kaptak a csapatok, hogy az ország déli részére vonuljanak vissza, ahova a kormány is ment. Dembinszky a fősereggel délkeletre vonult. Görgey az ácsi lovas rohamban kapott súlyos fej­sebe ellenére maga vezette seregét dél felé. Kijátszotta Paskievicset és csak egyik sereg­részét verték meg Nagysándor József tábornok hibájából, egyébként Görgey serege jelenték­telen veszteséggel ütőképesen érkezett meg Aradra, hol a parancs szerint egyesülnie kel­lett volna a fősereggel. Dembinszky azonban Temesvárra vonult. Bem serege közben a túlerővel szemben elvérzett Erdélyben. Az utolsó ütközetben, július 31-én Segesvárnál, a kozákok rohamában tűnt el Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar költő. Temesváron Bem vette át a fővezérséget. Görgey kijelentette Kossuthnak, hogy az egész erőt egyesíteni kell és akkor megtámadja a császáriakat. Bem azonban 60 ezer emberével súlyos vereséget szenvedett a császáriaktól. 30 ezer fáradt honvédből állt már csak a magyar se­reg. Görgey felszólította Kossuthot, hogy mondjon le. Kossuth lemondott, a hatalmat átadta Görgeynek és környezetével Orsován át Törökországba menekült. A szent koronát Orsova mel­lett elásatta. A haditanács, Görgeyvel együtt, belátva a helyzet lathatatlanságát, úgy határozta, hogy az oroszok előtt leteszi a fegyvert. Augusztus 13-án a hős védcsapatok Arad mellett Világosnál keserű szívvel tették le a té­pett, véres zászlókat ás fegyvereiket az oroszok előtt. Paskievics herceg, annak elismeré­séül, hogy a magyarok hősiesen harcoltak, Görgeynek visszaadta kardját, mit tehetetlen dühhel nézett Schwarzenberg és Haynau, a két osztrák vezér. Haynau, az olasz földön vérengzései miatt "bresciai hiénának" nevezett császári vezér ki­jelentette, hogy örökre elveszi a magyarok kedvét a lázadástól és megkezdte az irgalmatlan bosszúállást. Október 6-án Aradon a szabadságharc 13 hős tábornokát kivégezték. Ezután a Bach-korszak legsúlyosabb elnyomása következett.

Next