Tárogató, 1980 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1980-09-01 / 9. szám

HONTALANUL Édes kedves hazám Sok földet bejártam be náladnál szebbet Sehol se találtam. Nincs Teneked párod Kerek e világon, Utánad epeszti Szivemet a bánat. Bármerre visz utam Te jutsz az eszembe S a bubánat könnye Tódul két szemembe. Bujdosók kenyerét Keserűen rágom Bus magyarok útját Hontalanul járom. De ha szabad leszel Mert csak erre várok: Hozzád szülőföldem Sólyomszárnyon szállok. A szent régre érve Mélyen térdet hajtok S átölellek hazám! Mint a horizontod. Kulcsár Lajos Következő számunkban a vezér­lista helyett részleteket köz­lünk Tardy La­jos "Régi hírünk a világban" című könyvéből, a kaukázusi magyar őshazával kapcsolatban (Madzsar). MAGYAR ŐSTÖRTÉNET AZ ÓMAGYAR VEZÉRLISTA VI. (Simon Z.) (A kaukázusi magyar őshaza) A középkori európai és a kínai útleírások egymással megegyező mesés elemei a Kaukázus északi előterére utalnak: a kisértet-piac, ahol a lerakott áruk és viszontértékeik úgy cserélnek gazdát, hogy az üzletfelek sohasem látják egymást; valamint a földből köldökénél fogva kinövő bárány, amely „gyümölcsnek” dinnyeszerű héja van Az országnak az arabok sokáig adót fizettek, velük szemben 10.000 főnyi hadsereg szolgáltatta a védelmet. Po­to­li király aján­dékokat és követeket küldött Kínába 643-ban. Az arabok később megtámadták országát, amely végülis behódolt nekik. 666 és 701 között, majd 719-ben ismét küldtek ajándékokat. (Egy, a 618-906 éveket felölelő kínai krónika említi, hogy az első háború után békét kötöttek az arabokkal, de később a főváros és az egész ország fenn­hatóságuk alá került.) A vidék növényei közé tartozik a fenyő, ciprusfa, babmusz, sás, nyárfa és fűzfa. Mindenféle gabonát vetnek, amelyek olcsók és jó az elosztásuk. Háziállataik: ló, szamár, öszvér, leve és az „eperfa-selyem­­hernyó". Finom kendert termesztenek. Jó szövőszékeik és ügyes se­­lyemszövőik vannak. Ezek a mondatok egy legkésőbb Kr. u. 429-ben írt kínai króni­kából származnak. Minden történész elismeri, hogy az V. szd. elejéig a selyem készítésének módja kizárólag Kína titka maradt Amint Hszüan-cang a nagy utazó elbeszéli, csak Kr. u. 420-ban vagy 440 körül csempészett ki egy kínai hercegnő — aki a Tarim-medencében fekvő Khotan uralkodójához ment férjhez — néhány selyemlepke­­petét és eperfamagot hajfürtjei között elrejtve, az új hazába, hogy ott se kelljen nélkülöznie a selyemruhát. A belső- és közép-ázsiai népek nemsokára megtanulták a selyemkészítés technikáját, és a VI. század közepén, Justinianus császár uralkodása alatt jutottak el az első se­­lyemlepkepeték ismét csempész úton — szerzetesek nádpálcáinak belsejében — Bizáncba és a Földközi-tenger vidékére. Ezek a tények önmagukban is cáfolják azokat a nézeteket, ame­lyek Ta­csint Konstantinápolyba, Júdeába, Antiochiába vagy Bag­dadba helyezik. Egyedül a belső-ázsiai hun népek közötti szoros kap­csolat tette lehetővé, hogy őseink kilenc év alatt ilyen szakértőkké vál­hattak a selyemhernyó-tenyésztésben. Maguk a kínai utazók is elismerik, hogy az ország azonosításánál zavar történt, így a leírások sok tekintetben ellentmondanak. Erede­tileg ugyanis Kr. u. 166-ban (vagy 151-ben) An-tun (Antonin) római császár (138-161) követeket küldött Huan kínai császárhoz. Ettől kezdve megszakadt a két birodalom közötti kapcsolat, de a Ta-csin megjelölés érvényben maradt a Kínával kapcsolatot felvevő Magna Hungáriára. Ezt megkönnyítette a tengerparton érvényesülő erős görög befolyás. A kínaiak, ha jó utazók voltak is (hiszen még 1178- ban Dél-Spanyolországról, vagy Szicíliáról és az Etnáról is részletes leírást hagytak hátra), az európai erőviszonyok változásait nem tudták követni. (Folytatjuk) Madzsar romjai,­­1. Geissler metszete

Next