Tárogató, 1981 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1981-09-01 / 9. szám
HÚSZ ÉV UTÁN Az emberi átlag életkort véve alapul, húsz esztendő az élet egyharmada. Sok olyan indulás, mely az "örökre" szóló elkötelezettség szólamával kezdődik, már az első pár év megpróbáltatásainál megfeneklik. Ezért érezzük mi itt Winnipegen említésre méltó eseménynek azt, hogy 1981 őszén a Winnipegi Magyar Irodalmi Kör huszadik évadja kezdődik. Ez az Irodalmi Kör egy szellemi végvár, mely majdnem fizikai elszigeteltségben is fenn tudta tartani a magyar szellemi lángot úgy, hogy azzal, hogy tradiciojat ápolta egyben a kanadai életet is gazdagította. 1961 hideg decemberében öt magyar ember, Nt. Nagy István, Nt. László Kálmán, Kosáry Jenő, Petrov Ferdinánd és Haraszti Endre, az időjárás hidegénél jobban fázott a szellemi hontalanság dermesztő hidegében és az "Ülj mellém a kandallóhoz, fel van szítva melege" jelszavával hívták életre ezt a baráti légkörre alapozott Irodalmi Kört. Húsz év alatt eltávoztak az élők sorából négyen az alapító tagok közül és Haraszti Endre, az egyetlen élő tag is már Winnipegtől távolra szakadva tartja fenn a kapcsolatot ezzel a préri messzeségében még mindig élő magyar lánggal. A fennmaradás ugyanis nemcsak az alapító tagokom múlott, hanem azon a még az első felhívásra azonnal csatlakozó hűséges tagokon, mint dr. Győrffy Aladár és felesége Zsuzsa, dr. Kristóf Sándor, Naphegyi Imre, Domokos Sándor és sokan mások, akik nem szalmaláng hevüléssel lobbantak csak fel az első felhívásra, hanem évek hosszú során át úgy megjelenésükkel, mint előadásaikkal tartották fenn a kandalló melegét. Sokan a fennemlített tagok közül, elnöki minőségben is szolgálták a Kört. 1968 óta azonban a vezetés állandósodott dr. Kristóf Sándor elnöksége és Dr. Győrffy Aladárné alelnöksége alatt. Az Irodalmi Kör egyik feladatának tekintette a magyar fiatalokkal a nemzeti kultúrát megismertetni és a nyelvet irodalmi fokra fejleszteni. Ennek érdekében 1966-ban és 1975-ben irodalmi pályázatot hirdetett a Kör, melyen jelentős számban vettek részt kanadai-magyar fiatalok. Az Irodalmi Kör nagyban hozzájárult a helyi magyar írótehetségek fejlesztéséhez azzal, hogy számukra teret biztosított. Ennek köszönhető, hogy Kristóf Sándor doktor, Naphegyi Imre és Domokos Sándor mind olyan nevek, akiket a kanadai magyarság műveiken keresztül ismer és akiknek irodalmi munkássága sok helyen kapott elismerést és kitüntetést. Elszakadt tagjai is, mint Szegedi László, Miska János és Haraszti Endre is irodalmi tevékenységük révén nemcsak Kanadában, de az egész magyar diaszpórában is ismertek. Az Irodalmi Kör célkitűzése azonban nemcsak a magyar irodalom fejlesztésére szorítkozott, hanem a magyar műveltség külföldön való megismertetésére is. Ezért az Irodalmi Kör az angolul beszélő kanadai közönség felé is igyekezett műsorával bemutatkozni. Ilyen célú előadás volt a magyar költészet angol nyelven történt ismertetése, valamint a nagy műfordítóval, dr. Wattson Kirkconnellal is kiépített szoros kapcsolata. A nemzetközi körökben elismert nagy nyelvtudós és műfordító Kirkconnel professzor, aki azóta már sajnos eltávozott az élők sorából, - annyira megszívlelte ezen irodalmi fellegvár nemes célkitűzését, hogy nemcsak személyes szereplésével tüntette azt ki, de még dísztagságot is vállalt a Winnipegi Magyar Irodalmi Körben. A Kör vezetősége felismerve azt, hogy maga az irodalom, melynek előadásokban való rendszeres és korokat és irányzatokat átfogó ismertetése a műsor gerincét képezi, bizonyos fokig egyoldalú, ezért bevezette a vetítőképes előadásokat. Sőt tovább menve a zenekultúra ismertetése, valamint filmbemutatók is élénkítették a műsort. Azonkívül az évente egyszer rendezett Irodalmi Kör- bál a winnipegi magyarság életében kiemelkedő esemény. A Kör ezenkívül minden magyar megmozdulásban részt vesz nemcsak a rendezésében való segítséggel, hanem tagjainak a műsorban való fellépésével. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az Irodalmi Kör vendégül látta Vaszari Piroska és Szeleczki Zita emigrációba kényszerült neves magyar színművészeinket. Vendégei voltak még az Irodalmi Körnek az évek folyamán Tollas Tibor, Gábor áron, Wass Albert és Illés Elemér a magyar emigrációs irodalom kiemelkedő nagyságai. Hosszan lehetne még sorolni a cél érdekében kifejtett munkát és nemes erőfeszítéseket, azonban akkor egyoldalú lenne a mérleg. Az őszinteség megkívánja, hogy arról is beszámoljunk, ami nem sikerült. A Vezetőség minden próbálkozása ellenére sem sikerült a helyi magyar ifjúságotőrünk rendszeres látogatására szoktatni. Ez egy fájdalmas tény ugyanúgy, ahogyan az évről-évre csökkenő hallgatóság is egy szomorú ii-